Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ahogy eszel, úgy szeretkezel?!

Érdemes megfigyelni a partner étkezési stílusát, mert ebből messzemenő következtetetéseket lehet levonni az ágyban nyújtott teljesítményére és viselkedésére vonatkozóan.

Gyengédség, melegség, simogatás, szenvedély - e négy hívó szóval tudnám leírni a szerelmi együttlétek lényegét - a nők szemszögéből.

Egy nő, akkor érzi jól magát, ha biztonságban van, ha a lelke nyugodt és örül. Ehhez egy partnernek a nő szívéhez-lelkéhez kell közel kerülnie, mely a hím részéről nagy adag odafigyelést igényel. Persze nem a mennyiség számít, hanem a fókuszálás.

Mi nők, szeretjük a finom kis játékokat, s ebben a legtöbb férfi partner is, hiszen számukra is nagyon fontos a játék és a kaland. Tehát a nők mivel hasonlatosak a macskához, ki a zsákmányával játszogat még egy kicsit, mielőtt befalná, mi is így teszünk. Kéretjük magunkat, szeretjük, ha udvarolnak, teszik a szépet.

Kedves Uraim, ha szeretnék, hogy a hölgy a lábaik elé omoljon - persze csak képletesen - , akkor vigyék el vacsorázni, lepjék meg virággal, járjanak a hölgy kedvébe. Felejtsék el pár óra hosszára a munkahelyi gondokat, a pénzhajszát, csak a tüneményre tekintsenek, s próbálják meg kitalálni az óhajait.

Persze, csak most jön az igazi játék. Nem kell elválniuk a kapuban, sőt megsértenék a felajzott amazont, ha egy jó éjt puszival búcsút vennének. S különben is, ennyi befektetés után már jár Önöknek is valami.

De csak lassan és finoman, mint az ínyencek, kóstolgassák, ízlelgessék a "falatot". Igyanak egy pohárka pezsgőt, vagy bort, ettől megbódul a fej, a feszültség oldódik és nő a szexuális vonzalom. Jártassa szemét a látványon. Simogassa, csókolgassa a hölgyet, akit az érintések igazi izgalomba hoznak.

Mint egy jó pincér az étek elfogyasztásához magukra hagyom Önöket, pontosabban maradjon a fantázia játéka a folytatás. Ennyi előjáték után - ha nem hamarkodják el az aktust, biztos, hogy maradandó szexuális élménnyel gazdagodnak.

S még egy nagyon fontos dolog, a végén is öleljék át, cirógassák meg a hölgyet, csak így lesz tökéletes a boldogság.

Ha így járnak el, akkor egy boldog és elégedett nő mosolyában és virulásában gyönyörködhetnek. S tuti, hogy ágyba fogják kapni a reggelit és a kávét.

P. E.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.