Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ahol a szükség, ott a Lions segítség

Alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a Lions Clubok Nemzetközi Szövetsége alapításának 100. évfordulóját A Magyar Posta. A bélyegkisív Kara György grafikusművész tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben készült. 

Kép: Magyar Posta

A Lions Clubok Nemzetközi Szövetségét, a Lions Clubs Internationalt az akkor 38 éves Chicago-i üzletember, Melvin Jones alapította 1917-ben azzal az elhatározással, hogy a helyi üzleti klub alaptevékenységein túl jószolgálati munkát is végezzen a közösségért és az egész világért. A kezdeményezést Melvin Jones csoportja, a Chicago-i Üzleti Klub elfogadta. Hasonló csoportokkal felvéve a kapcsolatot, még abban az évben megalakult az Amerikai Egyesült Államokban a Lions Clubok Szövetsége, ami 1920-ban vált nemzetközivé az első hasonló kanadai klub létrejöttével.

Az alapítás óta eltelt száz évben az elvégzett jószolgálati munka és a kapcsolódó nemes eszme azt eredményezte, hogy a Lions mozgalom napjainkban már 206 országban 46 000 klubbal, mintegy 1,4 millió taggal tevékenykedik, és így a világ legnagyobb klub alapon szerveződő jószolgálati szervezete. A lionok jelszava we serve, azaz: szolgálunk.

Alapításának 100. évében a Szövetség segítő tevékenysége négy cél köré szerveződik: az első a fiatalok támogatása és bevonása a Lions projektekbe, azaz a jószolgálati munka fiatalok közötti népszerűsítése a Leo klubokban, amivel a lionok akcióiban működnek közre. A második a látás megőrzéséért folytatott küzdelem, amely magában foglalja a vakok és gyengénlátók támogatását is. A harmadik az éhezés elleni küzdelem, ami az egészséges élelmiszerekhez való hozzájutás fejlesztését is jelenti. A negyedik a környezetvédelem és az egészségesebb, élhetőbb környezet megteremtése minden közösség számára.

A Lions Clubok Nemzetközi Szövetségének alapítványa, a Lions Clubs International Foundation (LCIF) a Financial Times amerikai napilap 2007-es kutatása szerint 34 nemzetközi jószolgálati szervezetből a világ legjobb nem állami (civil) szervezete megtisztelő címét nyerte el. A kitüntető címet többek között azzal érdemelte ki az LCIF, hogy a jószolgálatra összegyűjtött adományok teljes összegét, azaz az adományok 100%-át juttatja el a rászorulókhoz.

100 éves a Lions Clubok Nemzetközi Szövetsége, Kép: Magyar Posta

Magyarországon jelenleg 40 klubban majd 900 tag dolgozik a közösségért, és szolgálatuk kiterjed a segítségnyújtás minden területére. A 100 éves nemzetközi szervezet centenáriumi jelszava: „Ahol a szükség, ott a Lions segítség”.

Források: www.lions.hu; www.lionsclubs.org

RICHARD MISSZIÓJA
Külföldre ment egy magyar orvos, Dr. Hardi Richárd. De nem Angliába vagy Németországba a jobb és biztonságosabb jövőért, életért, hanem Kongóba. Álma, hogy adományokból létre hozzon egy szemészeti központot. Szervez, épít, és közben műt, mert aki a dzsungelben nem lát, az nem lesz hosszú életű…


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.