Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Akik kapják, azoknak életet menthet!

A Storck Hungária Kft. közel háromnegyed millió forintnyi édességgel járult hozzá ismét az Élelmiszerbank karitatív összefogásához. Támogatóként az Élelmezési Világnapon az emberiséget sújtó élelmezési problémák és a szegénység enyhítéséhez kíván hozzájárulni.

A 28. Élelmezési Világnap alkalmából a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében 2007. október 15-én újra útnak indult a II. Magyar Adománykonvoj, melynek keretében élelmiszergyártó és -kereskedő cégekkel együtt a Storck édességet ajándékozott a rászorulók számára. Budaörsről induló élelmiszerrel megrakott teherautók szállították az adományokat a Vajdahunyad Várhoz, ahol 11:45-kor csatlakoztak az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet, a FAO rendezvényéhez. Ezt követően 13 órakor érkezett meg az Élelmiszerbank Késmárk utcai raktárába, itt kerültek átadásra az ajándékok a karitatív szervezetek részére.

"A Magyar Élelmiszerbank Egyesület célja, hogy az információgyűjtés és publicitás eszközeivel kapcsolatot teremtsen az országban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és az arra rászorulók között. A Storck teljes mértékben azonosul az Élelmiszerbank által képviselt értékekkel és célkitűzésekkel, ezért is támogattuk ebben az évben újra a kezdeményezést." - mondta Fábián János a Storck regionális ügyvezető igazgatója.

Az Egyesület tevékenysége keretében önkéntesek segítségével összegyűjti a hipermarketekben, gyárakban és feldolgozóüzemekben fölöslegessé vált és nélkülözhető élelmiszereket, majd karitatív szervezetekhez juttatja el. Emellett, a tavalyi sikerre való tekintettel, az Adománykonvoj újra útnak indult. A konvojhoz történő csatlakozásnak nincs mennyiségi vagy értéklimitje, az adományozó cégek döntöttek az ajándék nagyságáról.

"Szerencsésnek tartjuk az adományozás ezen módját, hiszen termékeinkkel így tényleg az arra rászorulókon tudunk segíteni. A közel háromnegyed millió forintnyi édesség-hozzájárulással szeretnénk hagyományt teremteni. Reméljük, hogy az ünnepek közeledtével sok nélkülöző családnak szerzünk majd nagy örömet." - tette hozzá Fábián János.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO (Food and Agriculture Association) 1979-ben magyar határozati javaslat alapján Rómában nyilvánította október 16-át Élelmezési Világnappá - utalva a szervezet 1945-ös megalakulásának időpontjára. A nap eseményeiről és a gyűjtés eredményeiről a www.elelmiszerbank.hu oldalon találnak további információt.

Forrás: EUROLEX Consulting Media & PR

www.eurolex.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.