Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Alig észrevehető tünetek

Egyre többet hallunk a napvédelem fontosságáról - főként itt, a nyár elején! Ha a napon tartózkodunk, használjunk a bőrtípusunknak megfelelő fényvédő krémet, ne napfürdőzzünk 11 és 15 óra között, kerüljük a tűző napsütést. Ennek ellenére sokszor döntünk úgy, hogy nem tartjuk meg ezeket a tanácsokat, azt gondolva, hogy mi baj is történhet, ha egy picit megpirulunk. De vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogy a leégés mellett milyen káros hatása lehet a túlzásba vitt napozásnak?

- A bőr nem felejt, hallottuk már többször. Mit jelent ez valójában? Sajnos kevesen tudják, hogy a fényvédelem nélküli napozás miatt túlságosan sok UV-sugárzás éri bőrünket, amely felelős az egyik legagresszívabb bőrdaganat, a melanoma kialakulásáért. Ha az évek során többször leégtünk, esetleg hólyagok is kialakultak a bőrégés helyén, abban az esetben nagyobb az esély a káros elváltozásra.

Kép: Budai Egészségközpont

A bőr látszólag meggyógyul ugyan, de az ártalmak összeadódnak. Fokozottan veszélyeztetettek azok, akiken sok anyajegy található, ugyanis a daganat az esetek egy részében a meglévő anyajegyekből alakul ki, de fontos tudni azt is, hogy megjelenhet anyajegymentes bőrfelszínen is. Sokan úgy gondolják, hogy velük ez nem történhet meg, ám ne bízzuk a véletlenre egészségünket – mondta dr. Fáy Andrea, a Budai Egészségközpont bőrgyógyász szakorvosa.

Mit kell tudni a melanomáról?

A betegség leginkább a negyven év fölöttieket érinti, de egyre nagyobb számban fordul elő a 20-as, 30-as korosztálynál is. A melanomára való hajlam öröklődhet, ezért akinek a családjában előfordult a betegség, azok még jobban vigyázzanak magukra és járjanak rendszeres szűrővizsgálatra! A rizikót fokozza a bőrtípus: akiknek világos a bőrük és a hajuk, illetve akiknek vörös a hajuk és szeplősek, azok különösen veszélyeztetettek.

Hogyan ismerhető fel a betegség?

Ha sok anyajegy található a testünkön, ajánlott az évenkénti rendszeres szűrővizsgálat. Ám abban az esetben, ha elváltozást tapasztalunk valamelyiken, vagy új pigmentált növedéket veszünk észre a bőrünkön, ne halogassuk felkeresni a szakorvost, ugyanis akár melanoma is okozhatja a panaszokat. Az időben felfedezett és diagnosztizált daganatnál jóval nagyobb, akár 100 %-os a gyógyulás esélye.

Napozás a tengerparton, Kép: pixabay

Milyen tünetei lehetnek a betegségnek?

  • az eddig kerek, szabályos anyajegy szabálytalanná válik,
  • a színe világosbarnáról sötétre változik,
  • megnő, felszíne megváltozik,
  • vérezni, váladékozni kezd,
  • az anyajegy környéki bőr viszket, begyullad

Hogyan előzhető meg a betegség kialakulása?

Nem felejt a bőröd
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos az évenkénti szűrővizsgálat, hiszen már egy-két leégés is igen nagy kárt okozhat. Bőrünk emlékezik ugyanis minden egyes napon töltött órára, és a káros UV-sugárzás hatását is elraktározza, így nem bánhatunk vele felelőtlenül!

- Unalmasnak tűnhet folyton a rendszeres szűrővizsgálat, és fényvédelem fontosságáról, a szolárium mellőzéséről és a napozás szabályainak betartásáról olvasni vagy hallani. Ám szakorvosként úgy gondolom, hogy nem lehet elégszer felhívni minderre a figyelmet, látva, hogy egyre nő a melanomás betegek száma. Pedig az időben diagnosztizált betegség kis eséllyel okoz áttétet, így jól gyógyítható. Vigyázzunk magunkra az év minden napján, hiszen UV-sugárzás nem csak nyáron éri a bőrünket! Ha körültekintők vagyunk, egészségesen és boldogan élvezhetjük a simogató napsugarakat – tette hozzá a doktornő.

(Forrás: Budai Egészségközpont)


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.