Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Álla a bál a cirkuszban

Artista Bált rendez a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesülete és az Artistaművészek illetve a Cirkuszi Dolgozók Szakszervezete a Fővárosi Nagycirkuszban. A régi hagyományokat felelevenítve sok év kihagyás után ma ismét ünnepelnek a művészek és családtagjaik. A jövőben minden februárban újra megrendezik majd a manézsos mulatságot. 

- Jövőt építeni csak a múlt tiszteletével lehetséges. A cirkuszművészet megújításával a hagyományok tisztelete és felelevenítése a feladatunk, s egyébiránt bálozni, találkozni, farsang idején összejönni jó, szép hagyománya volt hajdan az artista közösségnek – mondta el Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója az MTI-nek.

Agustín Viglione és buborékai a Fővárosi Nagycirkusz porondján, Fotó: Urbán Ádám

Mint hozzátette, az artistatársadalom összetartó, egymást segítő közösség, régen az utazó cirkuszok a szezonra indulás előtt szívesen találkoztak, ünnepeltek együtt.

100 éve él köztünk az angyal
A családtagok mellett az artistaművészek közössége is köszönti Elza mamát, aki száz évvel ezelőtt cirkuszos kocsiban született és ma is ott él.

Utoljára az 1990-es évek elején rendeztek Artista Bált, és bár 2008-ban tettek egy kísérletet külső helyszínen a hagyomány felélesztésére, ez nem járt sikerrel

- A farsang jegyében minden év februárjában meg fogjuk rendezni ezt a találkozót. Olyan cirkuszról álmodunk, mely találkozóhelye, otthona valamennyi magyar artistának – mondta az igazgató.

Amikor a tudás meghajlik a csoda előtt
A Semmelweis Egyetem Pető András Pedagógiai Intézetének jótékonysági gálaműsorán nemcsak a kicsiket, hanem a tudományos élet neves képviselőit is varázsbuborékok repítették el a csodák birodalmába. A Fővárosi Nagycirkusz karácsonyi műsorának sztárja Agustín Viglione héliummal teli szappanbuborékai nemcsak létükkel kápráztatták el a Magyar Tudomány Ünnepe záró eseményének résztvevőit, hanem azt is jól igazolták, hogy az emberi szorgalommal, leleménnyel és hallatlan türelemmel végrehajtható csodák legnemesebb szimbóluma az artistaművészet.

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.