Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Amerikai sikersorozattal indítja az évet az RTL

Az RTL Klub a 2017-es évet rögtön egy országos sorozatpremierrel indítja. Január 6-án Magyarországon először ott láthatjátok a Halálos fegyver című akciósorozatot. Az USA-ban ősszel debütált széria a kultikus, Mel Gibson és Danny Glover fémjelezte film-tetralógia alapján készült. Előtte azonban mind a négy klasszikus opuszt láthatjátok december 27. és 30. között.

Az USA-ban néhány hónapja debütált a ’80-as és a ’90-es évek kultikus Halálos fegyver filmjei alapján készült sikersorozat, szintén Halálos fegyver címmel. A rengeteg pozitív kritika alapján a sorozat népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint, hogy a 12 részesre tervezett első évadot 18 epizódra bővítették.

Új halálos fegyver - filmkocka, Kép: RTL

A projekten olyan sztárok dolgoztak, mint McG, aki többek között a Magyarországon is ismert Odaát, A narancsvidék vagy a Chuck producere volt, de ő rendezte többek között a Charlie Angyalai filmváltozatát is.

A sorozatban Danny Glover Murtaugh karakterét Damon Wayans formálja meg, míg az új Riggst (Mel Gibson) Clayne Crawford alakítja. A tévés Halálos fegyver sorozat története szerint az egykori vakmerő tengerészgyalogos Riggs miután balesetben elveszti várandós feleségét, Los Angelesbe költözik,

Reszkessetek!
Közben az is kiderült, reszketnek-e idén a betörők? Itt megtudhatod, beadta-e a derekát a programigazgató?

hogy ott kezdje újra az életét. Itt egy helyi nyomozót, Murtaugh-t kapja maga mellé társul, aki nemrég szívműtéten esett át, aminek hatására próbál kerülni mindenféle stresszes szituációt, több-kevesebb sikerrel. A labilis Riggs váratlan és szó szerint kirobbanó felbukkanása azonban minden számítását áthúzza.

A Halálos fegyver-sorozat 2017. január 6-án, pénteken 21.10-kor, a Barátok közt után dupla epizóddal debütál az RTL Klubon. A legendás eredeti filmek rajongói sem maradnak ki azonban a jóból: a nézők mind a négy klasszikus művet megtekinthetik december 27. és 30. között az RTL Klubon!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.