Régebben egyenesen javasolták, hogy a gyerekszülés után a nők vessék alá magukat a méheltávolító műtétnek, abban a reményben, hogy így csökkentik a rák kialakulásának lehetőségét. A legtöbb orvos azonban megcáfolja ezt a megállapítást. Néhány amerikai orvos pedig azon a véleményen van, hogy a méheltávolítás a nagycsaládos, rossz anyagi körülmények között élő nőknél az abortusz, illetve a sterilizáció szerepét egyszerre betöltheti.

Az orvostársadalom több okból sem osztotta ezt a véleményt, ugyanis a fogamzástól számított három hónapon belül végzett méheltávolítás veszélyezteti az anyát, másrészt a szegényebb betegek nem képesek megfizetni a műtétet követő hormonpótló kezeléseket. Természetesen erkölcsi ellenérvek sokaságát is felhozták az elképzelés ellen.

Néhány helyzetben a méh eltávolítása elengedhetetlen, ilyen például a hüvely, a méhnyak, a méh, a petefészek, illetve a petevezetékek rákos megbetegedése. Súlyos kismedencei gyulladás esetén is szükséges a műtét, illetve a belek és a hólyag néhány olyan életveszéllyel fenyegető betegsége, mikor az alapbajt a méh eltávolítása nélkül lehetetlen megoldani.

Sok tanulmány született a méhkiirtás utóhatásairól, és jó ha mindenki tisztában van ezekkel, mielőtt aláveti magát a műtétnek. Közvetlenül a műtét után a beteg általában jól érzi magát, az idő múlásával azonban a beteg gyakran megváltoztatja a véleményét. A méheltávolításon átesett nők körében négyszer gyakoribb a depresszió a műtétet követő években, mint más nőknél. Azonban a nemi életet a felmérések szerint, nem befolyásolja a műtét.

A nők csupán egynegyede panaszolta, hogy zavarokat okozott a szexuális kapcsolatban, ami inkább a lelki problémáknak tudható be. Ugyanis a termékenység elvesztése, illetve a méh és a méhnyak kivételével járó ingerszegényebb belső környezet megnehezítik a szerelmi életet.