Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Amit tudnod kell: az élettársi kapcsolat jogi következményei

Évről évre nő, ám még mindig elenyésző a nyilvántartásba vett élettársi kapcsolatok száma Magyarországon, és a legtöbben nincsenek tisztában az élettársi kapcsolat jogi következményeivel sem. Sokan csak a hagyatéki tárgyaláson szembesülnek azzal, hogy egy fillért sem örökölnek élettársuk után, sőt akár a közös otthonuknak is búcsút mondhatnak.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) adatai szerint 2014-ben 761 pár jegyeztette be magát az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába, addig 2016-ban már közel ezer, ami így is csupán az 1,2 százaléka az összes ilyen párkapcsolatnak.

Soha nem éltek ennyien élettársi kapcsolatban. A Központi Statisztikai Hivatal 2016 végén készített mikrocenzusa szerint a 2,7 millió magyar család csaknem 18 százalékát tették ki az élettársak, az ilyen párkapcsolatok száma meghaladta a 483 ezret. Ez 19 százalékkal több a 2011 véginél. Az élettársi kapcsolat növekvő népszerűségének egyik fő titka, hogy nem kell hozzá papír, mert az létrejön magától a ténytől, hogy közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben élnek a felek.

Kép: Pixabay

Sokan mégsem tudják, hogy a törvény nem ismeri el az élettársi kapcsolatot a házassággal egyenértékű jogintézménynek, még családjogi kapcsolatnak sem, s azzal sincsenek tisztában, hogy az élettárs nem számít közeli hozzátartozónak – mondta dr. Tóth Ádám.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke kiemelte, hogy a házastársakkal szemben az élettársak a törvény alapján nem örökölnek egymás után, és a vonatkozó vagyonjogi szabályozás is lényegesen eltér a házasságétól – például nem keletkezik úgynevezett élettársi közös vagyon a felek között.

Sokan csak a hagyatéki tárgyaláson döbbennek rá, hogy végrendelet hiányában semmit nem kapnak a párjuk után, sőt az évekig közösen lakott lakáson még haszonélvezeti joguk sem lehet, ha az a másik fél tulajdonában állt – hangsúlyozta dr. Tóth Ádám. Sokakban él az a tévhit, hogy bizonyos idő (például 15 év) után örökölnek egymás után az élettársak, ez azonban egyáltalán nem igaz. Ha az élettársak nem kötnek élettársi vagyonjogi szerződést, nemcsak a szétválás után, hanem az egyik fél halálát követően is előfordulhat, hogy hosszú, akár évekig elhúzódó perben kell bizonyítaniuk, az ingatlanokból és ingóságokból (például a számlán elhelyezett pénzből) mekkora rész illeti meg az egyik vagy a másik felet, illetve a törvényes örökösöket.

Ezek a problémák azonban orvosolhatók, ha az élettársak ügyvéd vagy közjegyző előtt még időben egymás javára végrendelkeznek, illetve élettársi vagyonjogi szerződés keretében rendezik a vagyoni viszonyaikat. Emellett az élettársaknak érdemes, illetve sok esetben szükséges is közjegyzőnél élettársi nyilatkozatot tenniük arról, mióta áll fenn köztük a kapcsolat.

Jobb lesz, ha még ma megírod a végrendeleted!
Vajon fontosnak tartják-e a magyarok a végrendelkezést? Hogyan kell körültekintően megírni? Mi történik a vagyonnal törvényes örökös nélkül? Most ez is kiderül...

Számos esetben lehet szükség ugyanis az együttélést igazoló papírra: a párjuk elhalálozásakor, továbbá bizonyos szociális juttatások és kedvezmények – például munkahelyi támogatás, illetve önkormányzattól lakbér-könnyítés – igénylése vagy lombik programban való részvétel esetén. De ahhoz is, hogy a kórházban kezelt párjuk állapotáról ők is felvilágosítást kapjanak, ne csak a közeli hozzátartozók. Az élettársi kapcsolat fennállásának bizonyítását megkönnyítheti, ha a felek kérik az élettársi kapcsolat fennállásáról szóló közös nyilatkozatuk bejegyzését a közjegyzők által vezetett közhiteles Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába (ÉNYNY).

Az ily módon rögzített élettársi kapcsolatok száma még mindig alacsony, igaz, az elmúlt években egyre növekszik. A MOKK adatai szerint az ÉNYNY 2010. januári bevezetésétől 2016 végéig 6367 élettárs nyilatkozott kapcsolata fennállásáról. A növekvő tendenciát mutatja, hogy míg e nyilatkozatok száma 2014-ben 761 volt, addig 2015-ben már 852, tavaly pedig megközelítette az ezret. Ugyanakkor nemcsak az élettársi kapcsolat létezéséről lehet nyilatkozni, hanem arról is, ha a felek már nem élnek együtt. Ennek tényét 2010-2016 között 616-an látták jobbnak rögzíttetni. A tendencia itt is növekvő: 2014-ben 76-an, 2015-ben 78-an, 2016-ban pedig 109-en nyilatkoztak arról, hogy már nem áll fenn köztük az élettársi kapcsolat. Ez utóbbinak akkor lehet jelentősége, ha azt kell igazolni, hogy a felek mikortól nincsenek már együtt, ezzel ugyanis későbbi jogvitákat előzhetnek meg.

 


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.