Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ámor is szabira megy januárban

Magyarországon évente több mint 20 ezer válást regisztrálnak. Ez azt jelenti, hogy naponta több mint 50 házasság romlik meg és döntenek úgy a párok – vagy legalábbis az egyikük –, hogy kilépnek eddigi házasságukból és beadják a válópert. A Viszony.hu kutatása szerint azonban a válások eloszlásában is létezik a szezonalitás.

Kép: pixabay

Minden bizonnyal pszichológiai okai lehetnek annak, hogy január első felében tervezik a legtöbb válást. A Google statisztikái szerint ilyenkor keresnek ugyanis rá a legtöbben a válóperre interneten. Az év végi ünnepek eltelte után döbbennek rá sokan, hogy házasságuk végleg megromlott, és az év első hónapját már lázas kutatással töltik az interneten, hogy mindent megtudjanak a válás menetéről, a válóperről, annak ügyintézéséről.

A januári kiemelkedő érdeklődést több hullám követi az elkövetkező hónapok alatt. Valószínűleg ilyenkor azok is újra tisztázzák magukban a lehetőségeket, akik januárban már komolyan foglalkoztatott a kérdés, de érdemben még nem tettek semmit azért, hogy elváljanak. Február közepén és március végén mutatkozik még nagyobb érdeklődés az interneten fellelhető, válással kapcsolatos információk iránt. Az év második felében pedig november eleje jelenti a vízválasztót, amikor szintén jóval többen olvasnak utána a válóperes tudnivalóknak. Információ van bőven, a Google ugyanis több mint 40 ezer találatot ad jelenleg a válóper szóra.

A legnyugodtabb időszaknak a nyár tűnik a statisztikák alapján, amiből egyrészt az következik, hogy a nyári hónapokban jóval kevesebben foglalkoznak a válás gondolatával, másrészt pedig, akik már hónapok óta őrlődnek, lehet hogy már az év elején beadták a válópert, így válásuk már folyamatban van a nyári hónapok alatt.

Magyarországon nem készült még arra vonatkozóan felmérés, hogy leggyakrabban melyik fél kezdeményezésére indul el egy válóper, de ha hihetünk egy korábbi amerikai felmérésnek, akkor a válások háromnegyedét a nők kezdeményezik. Nem valószínű, hogy ez nálunk fordítva lenne.

Így léptünk félre 2016-ban
Ki gondolná, hogy a megkérdezett társkeresők csupán 30%-ának volt egyéjszakás kalandja az elmúlt évben, viszont 97%-uk inkább a tartós kapcsolatokat szereti? Azaz kalandozunk, de társas lények vagyunk. És ki gondolná, hogy 40 felett még kalandosabb kedvűek a magyarok? Ez derült ki a iooo.hu társkereső kutatásából. Lássuk a tényeket!


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.