Valójában sokkal valószínűbb a szerelembe esés valakivel, aki frusztrál, vagy felidegesít, megijeszt, vagy szorongást vált ki, mint azzal, aki kedves hozzánk. Hogy miért? Azért, mert ezek az élmények fiziológiai ébredést eredményeznek.

2000 éve a szerelem a leggyakoribb téma a nyugati zenében és irodalomban. Az antik görögöktől a rómaiakig, a klasszikus zenétől a big band korig, a country-tól a rockig. A gyerekeinknek olvasott tündérmeséknek is kedvelt témája, tehát viszonylag korán birtokunkba kerül ez a kulturális örökség.

Az antropológusok a nyugati világon kívül is körülnézve rengeteg fajta elvárást és érzelmet találtak a társkereséssel kapcsolatban. Sok társadalomban a párválasztásnak vegytisztán praktikus okai vannak. A férfinak szüksége van egy megfelelő társra, aki elkészíti a ruháját és az ételt. A nőnek szüksége van egy férfira, akinek földje van, vagy vadászik, tehát ez a fajta párosulás a túlélésről szól.

Más társadalmakban a házasság csak egy híd. Összeköt amúgy különálló és egymásra potenciálisan veszélyt jelentő családokat. Ez a fajta társkeresés tehát nem a párról, hanem a családról szól.

De a modern nyugati világban egy szempont alapján választunk társat, és ez a szerelem. Nem elég pusztán szeretnünk az illetőt, hanem szerelmesnek kell lennünk belé. Ez egy tisztán érzelmi feltétel. Általában úgy beszélünk erről az állapotról, mint amit nem tudunk kontrolálni - nem úgy, mint életünk legtöbb területét. Cupido nyila egyszerűen eltalál, és leterít.

Nevezzük ezt az állapotot romantikus szerelemnek! A romantikus szerelem mindig tartalmaz némi szenvedést. Szenvedünk a másik utáni vágyakozástól, különösen, ha nem viszonozza epekedésünket. De a romantikus szerelem még akkor is tud fájni olykor, ha viszonozzák érzelmeinket. A mellkasunkban érzett fájdalom a szerelem egyik legmegbízhatóbb jele.

Sok antropológus rámutatott, hogy más társadalmakban ezt a jelenséget abszolút negatívnak tartják. Olyasminek, amit el kell kerülni, ha lehetséges. Nyugaton is akad olyan, aki már egyszer, vagy nem egyszer megégette magát ezzel az érzelemmel, így igyekszik távol tartani magától a "romantikus szerelmet".

De mit is jelent pontosan a romantikus szerelem, és mi idézi elő? Erre a kérdésre Dr. Elaine Walster 25 éve érdekes választ adott. Elmélet több évi kutatás eredményeként látott napvilágot, amiben egy randi szolgálatot dolgozott ki főiskolásoknak cserébe azért, hogy tanulmányozhassa a diákok választásait és azok eredményeit.

Walster szerint a romantikus szerelem 2 komponensből áll:

1. Az első a "fiziológiai ébredés". Ez együtt járhat szexuális vággyal, de általában nem jellemző. Sok minden kiválthatja: félelem, harag, szorongás, visszautasítás, stressz, bármi váratlan, ami megdobogtatja a szívet, növeli a légzésszámot, összerántja a gyomrot, bizsergeti a gerincet, és libabőrössé teszi a testet.

2. A második, ennek az eszmélésnek romantikus okot tulajdonítani. Tehát sokféleképpen lehet magyarázni egy ilyen jelenséget, de ha szerelemnek akarjuk betudni, akkor azzá válik.

Ez nemcsak egy elmélet. Walster 2 komponensből álló modelljét sok kutató leellenőrizte több tucat tanulmány keretein belül. Eredményeik egy az egyben alátámasztják az elméletet, ami fényt derít arra, hogy az emberek miért szeretnek bele gyakran olyasvalakibe, aki nem bánik jól velük. Valójában sokkal valószínűbb a szerelembe esés valakivel, aki frusztrál, vagy felidegesít, megijeszt, vagy szorongást vált ki, mint azzal, aki kedves hozzánk. Hogy miért? Azért, mert ezek az élmények fiziológiai ébredést eredményeznek.

A modell azt is jól ábrázolja, hogy miért zúgunk bele valakibe olyan gyorsan. Ezek a reakciók ugyanis septiben lezajlanak, így akár egy hétvége is elegendő ahhoz, hogy fülig szerelmesek legyünk. Akár olyan valakibe is, akit egyáltalán nem ismerünk még. Szerencsére nemcsak ez a fajta szerelem válthatja ki a szenvedélyt. A szenvedélyt, amit az emberek meggyőződése szerint nem lehet uralni, és úgy gondolják, hogy pont ez a jó benne.

B.B