Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Arra kényszerített, hogy orálisan kielégítsem!"

A sziget kormányzata is tudott a rémségekről, de óvni akarta az adó- és turistaparadicsomnak számító terület jó hírét .

Jersey 90 ezres lélekszámú sziget a La Manche-csatornán, brit felségterület széles körű önállósággal, s érdekes módon nem része az EU-nak. Saját kormánya van, és ez az egyik legnagyobb ún. offshore pénzügyi központ a világon. Rendkívül kedvező adórendszere miatt a vállalkozások, illetve gazdag és híres magánszemélyek tömegét vonzza.

Csontokat találtak

Bő egy hete, február 23-án egy volt nevelőintézetnél előkerült egy valószínűleg megerőszakolt majd meggyilkolt gyermek koponyacsontja. Azóta teljes erővel dolgoznak a hatóságok St. Martin városban, a Haut de la Garenne nevű egykori intézet befalazott pincéjének feltárásán. A rendőrkutyák tucatnyi helyen jelezték, hogy emberi maradványokat rejthet a viktoriánus épület és a körülötte elterülő park.

A St. Martin-i ház bentlakásos állami fiúnevelő intézetnek épült 1867-ben. 1957-től lányokat is befogadtak. Az otthonban gyakran megfordult a Jersey réme néven elhíresült Edward Paisnel, akit 1972-ben 13 rendbeli nemi erőszak és szodómia bűntette miatt harminc év börtönre ítéltek. Az intézetet 1986-ban bezárták. Nagyjából öt éve csontok kerültek elő az ingatlan területén. "Akkor állati maradványnak gondolták őket, most szívesen újra megvizsgálnánk mindet, de már elvesztek" - nyilatkozott Lenny Harper, a nyomozás vezetője.

Negyven gyanúsított

2004-ben ifjúsági szálló nyílt az épületben és a pincét elzárták egy vastag betonfallal. Két évvel később aztán egy másik - ugyancsak állami intézményeket érintő - gyermekbántalmazási ügy szálai a Haut de la Garenne-hez vezettek. Egy évig tartó titkos nyomozás után tavaly novemberben a rendőrség a nyilvánossághoz fordult. Mostanáig csaknem 140 személyt hallgattak ki tanúként, 40-et pedig gyanúsítottként. "A gyanúsítottak többsége elismert személyiség a szigeten, és felelős pozíciót töltöttek be a nevelőotthon vezetésében" - mondta Harper.

A tanúvallomások kiskorúként rendszeresen átélt megaláztatásról, testi fenyítésről és nemi erőszakról szólnak. A legtöbb történet a hatvanas-hetvenes évekből származik. Harper szerint nehéz elképzelni borzalmasabb bűntetteket azoknál, amelyeket a tanúk elmondása szerint az otthonban ellenük naponta elkövettek. A helyszínt a múlt héten kezdték el szisztematikusan átvizsgálni. A koponyacsont elemzése, illetve a kutatás az épületben és körülötte még eltart egy ideig. A nyomozók közben átnézik az utóbbi ötven évben eltűnt gyermekekkel kapcsolatos iratokat is.

Tudták, mi folyik ott

Stuart Syvret volt egészségügyi és szociális miniszter szerint a mini állam vezetése előtt korántsem volt ismeretlen, hogy mi folyik az otthonban. A gyermekek bántalmazása a második világháborútól kezdve bevett gyakorlat volt az intézetekben, a kormányzatban pedig az adóparadicsom és kedvelt üdülőhely hírnevének védelmében "a palástolás és az elhallgatás kultúrája alakult ki". Frank Walker, Jersey kormányfője visszautasította Syvret állításait. "Legfőbb kötelességünk biztonságos körülményeket teremteni a gyerekeknek, és Jersey-n ma nincsenek is veszélyben a gyerekek. Világos, hogy ez talán nem mindig volt így, de minden erőnkkel segítjük a nyomozást, hogy a rendőrség kézre kerítse a felelősöket."

Ma is nehéz beszélni róla

A SkyNews brit hírtelevízió talált egy szemtanút, aki az intézményben nőtt fel. A 38 éves Steve egyike azon keveseknek, akik teljes gyerekkorukat a Haut de la Garenne-ben töltötték. A férfi, ma sikeres üzletember, azt mondja, nehéz beszélnie azokról a dolgokról, melyeken átment. "Amikor 8 éves voltam, egy férfi arra kényszerített, hogy orálisan háromszor kielégítsem." Azt nem tudja megmondani, hogy az illető látogató vagy belsős volt-e, mivel "annyian jártak ki-be". Így folytatta: "Arra is kényszerítettek, hogy addig álljak egy sarokban, amíg össze nem esek, csak azért, mert egy este nem akartam elaludni. Amikor nem érték el a kívánt hatást, akkor mindenkit letereltek az udvarra pizsamában. Ott egy férfi nádpálcával a kezében kergetni kezdett minket, akit utolért, azt jól elverte."

Megfenyegették

Amikor elhagyta az intézetet, Steve megpróbálta elmondani, mi folyik odabent. Beszélt egy nevelőtiszttel is, ám az elmondottakkal érdemben senki sem foglalkozott. Mi több, még ma is megpróbálják elhallgattatni. A közelmúltban például az egyik volt felügyelő hívta őt. "Az illető azt sugalmazta, hogy a múlt előrángatása senkin nem segít, csak még több gondot okoz. Azt feleltem, már beszéltem a rendőrséggel, mire azt mondta: ha további részletek iránt érdeklődnek, a saját jól felfogott érdekemben mondjam azt, hogy már mindent elmondtam, amit tudok."

Steve-nek az a legnagyobb félelme, hogy ha sikerül azonosítani az intézet környékén talált gyerekmaradványokat, kiderülhet, hogy valamelyik áldozatot ismerte.

forrás: www.ujszo.com


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.