Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ártalmas a túl korán elkezdett szexuális élet?

Egy nemrég az 'American Journal of Public Health' című szaklapban publikált tanulmány szerint nagyobb az esélyük a későbbi egészségügyi problémák kialakulására azoknak, akik túl korán vagy túl későn kezdik szexuális életüket.

Ennek fényében megkérdőjelezhető az amerikai állami iskolák azon törekvése, hogy teljes szexuális önmegtartóztatásra bíztassák tanulóikat.

Egy 1996-os 8000 felnőtt részvételével készült felmérés adatait alapul véve kiderült, hogy nagyobb az esélyük a szexuális úton terjedő betegségek kialakulására azoknak, akik relatíve korán kezdenek nemi életet élni.

Emellett azonban kiderült, hogy a túl későn érők sem járnak jól, náluk ugyanis a potenciazavarok előfordulásának aránya magasabb.

"A felmérésből nem derült ki egyértelműen, mi az összefüggés az egészségügyi problémák és a nemi élet kezdetének ideje között" - nyilatkozta Dr. Theo G. M. Sandfort, a Columbia Egyetem kutatója.

"A túl korán kezdődő szexuális élet esetében leginkább a felelőtlenség miatt alakulnak ki a későbbi egészségügyi problémák. A fiatalok nem válogatják meg a partnereiket és óvatlanok - magyarázza Dr. Sandfort - A túl sokáig kordában tartott szexuális vágyak pedig súlyos érzelmi problémákat okozhatnak, amelyek később pszichés impotenciában kerülnek elő."

A felmérés tanulsága szerint egy átlag fiatal 17-18 évesen kezd szexuális életet élni. Ehhez képest a felmérést végzők a 14 éves korban kezdődő nemi élet számították "korainak", míg a 22 évesen vagy azután kezdődő szexuális életet "későinek".

 "Nyilvánvaló tehát, hogy az amerikai konzervatív iskolai szemlélet helytelen, hiszen az önmegtartóztatás később súlyos problémák forrása lehet" - olvasható a tanulmányban.

 Forrás: www.medipress.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.