Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Aszpirinnel a gyomorrák ellen

A naponta szedett aszpirin csökkenti a bél- és gyomorrák kockázatát - derült ki egy brit elemzésből. A kutatók úgy vélték, ha Nagy-Britanniában minden 50 éves vagy annál idősebb ember tíz éven át szedné a gyógyszert, akkor elkerülhető lenne körülbelül 122 ezer haláleset.

Kép: Pixabay

A londoni Queen Mary Egyetem tudósai mintegy kétszáz olyan tanulmányt vizsgáltak meg, amelyeket az aszpirin előnyös és ártalmas hatásairól készítettek. Azt fedezték fel, hogy a gyógyszer mintegy 30-40 százalékkal csökkentette a bél-, gyomor- és nyelőcsőrák miatti halálozást.

Gyengébb bizonyítékok támasztották alá azt, hogy az orvosság mérsékelné a mell-, prosztata- és tüdőrákos haláleseteket is. Azt is megállapították, hogy legalább öt éven át kell szedni az aszpirint, hogy a védőhatás érvényesüljön - tudósított a BBC hírportálján megjelent cikk alapján az MTI az Annals of Oncology című rákkutatási szaklapban megjelent tanulmányról.

Jack Cuzick, a london Queen Mary Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője arra buzdította az ötvenéves vagy annál idősebb egészséges embereket, hogy szedjenek tíz éven át naponta 75 milligramm aszpirint. A kutatók szerint ha ezer 60 év feletti ember 10 éven át szedné a gyógyszert, egy évtizeddel később 16-tal kevesebben halnának meg rákban, eggyel kevesebb embert sújtana végzetes szívroham, ám kettővel többen hunynának el belső vérzés következtében. Az egyik mellékhatás, a belső vérzés kockázata a korral emelkedik, ezért a kutatók azt ajánlották, hogy tíz év után abba kell hagyni a szedést. Bizonytalan egyelőre, hogy a nagyobb adag erősebb védelmet jelent-e.

Az aszpirinrezisztencia végzetes lehet
Az aszpirin szedése – a gyógyszer hastóanyagai miatt – bevett kezelési forma szívinfarktus és a stroke megelőzése céljából. Ám előfordulhat, hogy egyes betegeknél hatástalannak bizonyul, így az aszpirinrezisztencia-vizsgálat fontos lehet, különben jelentősen megnő a súlyosabb, gyakran halálos kimenetelű stroke, szívizominfarktus kialakulásának esélye.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.