Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Aúúúúú, de fáj!

Mindegy, hogy kempingezni vagy úszni megyünk, vagy esetleg csak úgy kiülünk a kertbe élvezni a jó időt, nyáron a nap mindenhol forró - és éget. Leégésnél a bőr szó szerint megég, így óvatosan kell bánni vele, valamint meg kell várni, amíg rendbe jön. Ha nagyon fáj, vagy hólyagok nőnek rajta, forduljunk orvoshoz!

Ha napra megyünk, használjunk napkrémet, és ne felejtsük el újra és újra bekenni magunkat! Azonban még így is leéghetünk. Ezen kívül vannak olyan alkalmak, amikor nem vagyunk felkészülve arra, hogy napon fogunk tartózkodni. Akármilyen helyzetben is égjünk le, bőrünket könnyedén meggyógyíthatjuk néhány egyszerű és jól működő módszerrel.

Az első védelmi vonal a víz - belül és nem kívül. Igyunk rengeteg folyadékot, ha napozni megyünk! A hőség következtében a szervezet körülbelül fél liter vizet veszthet óránként, így igyunk mielőtt napra megyünk, s mialatt a napon tartózkodunk.

Ha leégünk, természetesen enyhíteni akarjuk az ezzel járó fájdalmakat. Arra vágyunk, hogy bőrünk a) lehűljön, b) megnyugodjon. Hogy érhetjük el mindezt egyszerűen?

Először is ne fürödjünk, vagy zuhanyozzunk egyből! A természetes olajok lemosása, és egy lúgos szappan bedörzsölése az utolsó dolog, amire ilyenkor a bőrnek szüksége van. Ha klóros vízben fürödtünk, akkor öblítsük le tiszta vízzel az egész testünket, de ne dörzsöljük, és utána ne izomból törülközzünk! Óvatosan, lapogatva szárítsuk meg magunkat!

Az ecet az egyik leghatékonyabb természetes gyógymód a leégés kezelésére. Öntsünk egy keveset egy törülközőre, majd borogassuk be vele a leégett testrészt! Az is jó, ha spray üvegbe töltjük, és ráspricceljük a bőrre. Ha napozás előtt bekenjük magunkat vörös bor ecettel, könnyebben barnulunk le.

Tegyünk hűvös, cukormentes teát a leégett felületre! Ez különösen jót tesz a szemek környékén lévő érzékeny bőrnek. Ha szemeinket forrónak és fáradtnak érezzük, borogassuk őket kihűlt tea filterrel!

Ha a leégést fájdalmasan forrónak érezzük, különítsük el egy tojás sárgáját a fehérjétől, s ez utóbbit kenjük rá az ominózus területre! Ez a módszer azonnal enyhülést hoz a bőrnek.

Az aloe vera nagyon hatékony gyógymód az égések, így a leégés kezelésére is. A tavalyról megmaradt készítmény helyett mindenképp vegyünk frisset, mivel a termék egy idő után elveszti hatékonyságát. Minél frissebb tehát, annál jobban hat!

Egy jó tipp: használjunk igazi aloe vera-t! Vegyünk egy növényt, és tartsuk a konyha ablakban! Könnyen nő, és így mindig kéznél van, ha szükségünk van rá. Csak vágjunk le egy hajtást, hasítsuk szét, majd dörzsöljük el a leégett felületen. Hamar megnyugtatja, és segíti a bőrt a gyógyulásban. Mivel a növény tényleg gyorsan nő, megéri venni egyet.

A menta tea lehűti az égést, az olíva olaj pedig megakadályozza, hogy a bőr száradni és hámlani kezdjen. Ha 10 csepp levendula olajat teszünk másfél deci vízbe, majd spray üvegből a leégett részre spricceljük, szintén enyhül a leégés okozta fájdalom. Ezt az eredményt kapjuk akkor is, ha natúr joghurtot teszünk az adott felületre.

Forrás: Pat Veretto: Frugal Sunburn Remedies, http://frugalliving.about.com/cs/healthfirstaid/a/070403.htm      

        


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.