A gyermek világra jön, és mosolyog. Eleinte pozitívan gondolkodik, nyitott a világra, és elégedett. Minden tárva áll előtte: lehet hercegnő, indián, tűzoltó, űrhajós, bohóc. Ha valamije egyszer megfájdul, a mamája vigasztalóan elvonja róla a figyelmét. Néhány másodperc múlva el is felejti a bajt. Mi veszi el tőle aztán a gyermekkori képességet, hogy felhőtlenül boldog legyen?
Egyetlen élményt vagy gondolatot sem tudunk úgy elfojtani, hogy megszűnjön. Minden raktárra kerül. Ahogy nő a lábméretünk, úgy fogyatkoznak a pozitív, tiszta gondolattok a tudatalatti hatalmas tavában. Bosszúság, félelem, negatív gondolatok hada lép a helyükbe.
A kristálytiszta gyermek-tó egyszer csak zavaros felnőtt-pocsolyává válik. Borúsan gondolkodunk - és a pesszimista ember vonzza a balszerencsét.
Úgy döntött, ki akar lépni a pesszimizmusból, és végre ismét pozitívan szeretne gondolkodni? Akkor meg kell állítani tudatalattijában a negatív gondolatok ármlatát. Fogjon egy seprűt, lapátot, felmosórongyot, és takarítson ki alaposan a negatív gondolatok és érzések lomtárában. Ekkor újra vidám emberré válik, aki örömét leli az életben.
A "nem" a gondolatok legrosszabbika és a leggyakoribb. Egy amerikai kutatócsoport négyórás videofilmet készített egy háziasszony és kétéves kisfia hétköznapjairól. Azután elemezték: az anya a négy óra alatt 6-szor felelt a kisfiának igennel. És 47-szer nemmel.
Válaszoljunk igennel vagy kérdéssel. Idővel észre fogjuk venni, valójában nincs is szükség a tagadó szócskára. Sok embert boldogabbá teszünk, többek között magunkat is, ha a jövőben lemondunk róla.
