Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az alvás hatása a rákra

Az alvászavarokkal küszködők a kortizon felborult ritmusa miatt fogékonyabbak lehetnek a daganatos betegségekre.

David Spiegel professzor, a Stanford-egyetem kutatója szerint az alvás megváltoztatja a szervezet hormonháztartását, a hormonális egyensúly zavarai viszont hatással lehetnek a rák kialakulására.

A daganatképződés folyamatában potenciális szereplők lehetnek a kortizon, a melatonin és az ösztrogén nevű hormonok.
Az orvosoknak nemcsak a daganat ellen kell küzdeniük, de meg kell tanítaniuk betegeiket, hogy együtt éljenek vele.
A kortizon az egyik fő stresszhormon. Az immunrendszer szabályozásában játszik szerepet, így a rák leküzdésében közreműködő sejteket is érinti. A kortizonszint általában hajnalban a legmagasabb, napközben egyre csökken.
Kísérletek igazolták, hogy a mellrák szempontjából magas kockázati csoportba tartozó nőknél eltolódott a kortizon ciklus. A professzor szerint tehát az alvászavarokkal küszködők a kortizon felborult ritmusa miatt fogékonyabbak lehetnek a daganatos betegségekre.
A melatonin hormon alvás közben keletkezik a szervezetben, és a napi ciklusban játszik vezető szerepet. Ez a hormon antioxidánsként is működik, így megelőzheti a DNS sérülését, mely rákhoz vezet.
Az éjszakai műszakban dolgozó nők szervezete kevesebb melatonint termel, így ők érzékenyebbek az ösztrogénre, és gyakoribb náluk az emlőrák.
A fenti állításokat laboratóriumi egereken végzett kísérletekkel is igazolták.


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.