Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Az anyám végignézte, ahogy több éven keresztül megaláztak!"

A Yale és Hawaii Egyetem kutatói megállapították, hogy a túlsúlyos gyermekek - akiket társaik, tanáraik és akár szüleik megbélyegeznek - mély és maradandó sérüléseket szenvednek.

"A súly alapú megkülönböztetés ugyanolyan fontos probléma, mint a faji vagy a mozgáskorlátozottságból adódó különbségtétel" - írják a szerzők a Psychological Bulletin júliusi számában megjelenő tanulmányban. "Gyógyítása legalább annyira szükséges, mintha a gyermekek az érzelmi és fizikai állapotát kezelnénk."

A szakemberek pszichológiai, orvosi, szociológiai és oktatási-nevelési kutatások eredményeit elemezték. Összesen több mint 100 tanulmányt tekintettek át, amelyek kapcsolatot kerestek a kövérség és a megbélyegzés (pl. csúfolódás, piszkálódás és előítélet) között, illetve azt vizsgálták, vezet-e mindez szociális kirekesztettséghez, alacsony önbecsüléshez, csökkent kereseti lehetőségekhez, a fizikai aktivitás kerüléséhez, evési problémákhoz vagy öngyilkossághoz.

Néhány a meglepő eredmények közül:

Azok között a serdülők között, akiket súlyfeleslegük miatt csúfolnak, két-háromszor gyakoribb az öngyilkossági gondolatok aránya, mint társaiknál. A kisiskolások túlsúlyos társaiknak negatív jellemvonásokat tulajdonítanak, és kizárják őket a játékból.

A kövér serdülők beszámolnak arról, hogy a szüleik gyakran piszkálják őket súlyuk miatt.

A súly miatt gyötört fiataloknak nagyobb a kockázata az egészségtelen súlykontrollra, az étkezési rendellenségekre és a fizikai aktivitás elkerülésére. A súlyuk miatt méltánytalanul bántott serdülők gyakrabban küzdenek magas vérnyomással, mint társaik, még akkor is, ha lefogynak, vagy sportolnak.

Míg a tudomány terjedelmes irodalommal rendelkezik a megbélyegzésre vonatkozóan, a hosszú távú egészségre ható következtetésekhez és a megbélyegzés hatásos csökkentéséhez további kutatások szükségek - állítják a szerzők.

"A gyermekkori kövérség járványos méreteket öltött" - mondja a tanulmány egyik szerzője,  Rebecca Puhl, aki a Yale-en a Rudd Élelmiszerpolitikai és Kövérségi Központ munkatársa. "Észak-Amerikában súlyukból adódóan gyermekek ezrei vannak súlyos lelki és fizikai problémáknak kitéve. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a támadó megbélyegzés elleni sürgető küzdelem szükségességét." - mondta a szakember.

Forrás: www.medipress.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.