Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az anyós és a tartós házasság

Nem mindegy, hogy egy férj vagy egy feleség van jóban az anyósával, legalábbis, ami a házasság tartósságát illeti. Érdekes módon, ha egy feleség jól kijön az anyósával, az rosszabb hatással van a házaspár együttélési esélyeire, mint ha egy férj fér meg békében neje anyukájával.

Huszonhat éven át kísérték végig 373 pár életútját a Michigani Egyetem pszichológusai és szociológusai. A vizsgálat kezdetekor az alanyok életkora 25 és 37 év között volt, és legfeljebb egy éve voltak házasok.

Az, hogy a férjek és anyósaik jó viszonya „tartósítja” a házasságokat, nem meglepő megállapítás, ez a vizsgálat szerint is erősíti a kapcsot férj és feleség között. Az viszont, hogy a nejek és anyósaik meghittebb kapcsolata rövidíthet a házasságok hosszán, igencsak váratlan és magyarázatra szoruló eredmény.

Az amerikai kutatók a 26 évnyi nyomkövetés alapján arra jutottak, hogy a jó anyóskapcsolat révén a feleségek jobban beépülnek férjeik családjaiba, ám az integrálódás egy idő után túlzott lesz, és a nejek úgy érzik, hogy anyósaik beavatkoznak az ügyeikbe, ők pedig – feleségként és anyaként – nem lehetnek saját családjaik központjai, anyósaik ugyanis zavarják ezt az identitásukat – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Kutatásaikat számszerűsítve a szakemberek arra a megállapításra jutottak, hogy jó férj–anyós viszony 20 százalékkal nagyobb az esély, hogy tartós lesz a házasság, a feleség és a férj anyja közötti jó kapcsolat viszont ugyanennyivel csökkenti a jó kilátásokat. Terri Orbuch, a kutatást vezető pszichológus azt tanácsolja: a feleségek „takarékosabban” számoljanak be anyósaiknak házasságuk részleteiről, és tartsanak tőlük bizonyos távolságot.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.