Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az ayurvéda hármassága

Mottó: Senki sem gyömöszölhető bele egyetlen személyiség-tipológiai dobozba, de mindenki egy ilyen dobozból lóg ki.

Eddig úgynevezett bipoláris tipológiákat mutattam be: valaki vagy extro- vagy introvertált; vagy belső vagy külső kontroll attitűd jellemzi, stb. Nyilvánvaló, hogy viszonylag könnyű így osztályozni az embereket, hiszen csak két kategória közül lehet és kell választani. Az is kézenfekvő ugyanakkor, hogy nem lehet nagyon árnyalt képet rajzolni valakiről éppen a "szűk keresztmetszet" miatt.

            Ahogy ígértem, mától bővül a választási lehetőségek száma: rátérünk a hármasságokra. A legősibb ilyen osztályozás az indiai ayurvédáé.

            A gyógyításnak ez a több ezer éves komplex tudománya vata, pitta és kapha alkatot különböztet meg, s ezek az alkatok testileg, lelkileg és szellemileg is jellemzi az adott embert.

            Ahogy eddig is, most is csak a lelki és a szellemi sajátosságokkal foglalkozunk, hiszen a testi jellemzők általában láthatóak, gyakran már messziről fel is tűnnek.

            A vata alkatú emberekre a megismerést  illetően az a jellemző, hogy azonnal, gyorsan megértenek és a rövid távú memóriában meg is jegyeznek valamit, de hamar el is felejtik, tehát a hosszú távú memóriájuk kifejezetten gyenge. Érzelmi beállítottságuk kiszámíthatatlan; félénkek és bizonytalanok inkább. Érvelési készségük gyenge, gyakran idegesek.  Akaraterejük és tolarenciájuk kevés, illetve alacsony. Ilyen az önbizalmuk, merészségük is. Elméjük nyugtalan, aktív. Kreatívek,  tevékenyek. Alvásuk felszínes, könnyen felébrednek. Kevesebbet alszanak, mint a más alkatúak. Álmaik gyakran félelmetesek (repülésről, rohanásról, zuhanásról szólnak). Kezük és lábuk gyakorta hideg. Gyors-beszédűek. Az is jellemző rájuk, hogy a pénzt (főleg apróságokra) gyorsan elköltik, (ezért is) általában szegények.

            A pitta alkatúak - a fentiek sorrendjében - nagyon intelligensek, okosak, jó a felfogó-képességük s a memóriájuk is. Agresszívek (magas intelligenciájuk miatt verbálisan is), ingerlékenyek, féltékenyek; nemcsak a dühre, de a gyűlöletre is hajlamosak. Könnyen válhatnak fanatikussá. Ugyanakkor rendszerint ambíciózusak: szeretnek vezetni, irányítani. Alvásuk közepes hosszúságú, de zavartalan:  jó alvók. Ennek ellenére álmaikban is gyakran megjelenik a düh, az erőszak (háború, tűz). Beszédük erős és éles. Testhőmérsékletük kissé magas lehet; kezük és lábuk általában meleg. Nehezen viselik a napfényt, a meleget és/vagy a nehéz munkát. A pénzt inkább luxus-cikkekre költik, de mivel jól keresnek, anyagi helyzetük így is jó közepes.

            A kapha alkatúakra - ugyancsak az eddigi sorrendben - az a jellemző, hogy lassú felfogásúak, de amit megértettek, az sokáig megmarad a hosszú lejáratú memóriában is. Általában nyugodtak, szeretetteljesek, toleránsak, megbocsátóak. Ezzel együtt néha túlzottan ragaszkodóak, nemegyszer mohók, irígyek, mindent  be akarnak kebelezni. Pozitív és negatív értelemben is kitartóak. Erős a vitalitásuk és az immunrendszerük, jó az állóképességük. Rendszerint egészségesek, boldogok és békések. Enyhén izzadnak. Alvásuk nyugodt és hosszú. Sok álmuk romantikus, gyakran a vízzel (folyó, tó, tenger; úszás) kapcsolatos. Beszédük lassú, kissé egyhangú. Tudnak pénzt keresni, és mivel spórolósak (főleg ételre költenek), sokan gazdagok közülük.

NAGYON fontos, hogy egyetlen ember sem csak egy alkatból áll: mindenki a három alkat kombinációja, de ezek közül az egyik a jellemző rá.

A leírtak tehát úgy értelmezendők, hogy keressük ki: melyik alkatból milyen és hány megállapítás vonatkozik ránk (vagy az elemezendő személyre), és jegyezzük meg, hogy amelyik alkatból a legtöbb jegy található, az a domináns.

Befolyásolja mindezt az életkor is: gyerekkorban az erőteljes fizikai növekedés és testi-lelki-szellemi fejlődés miatt a kapha van a túlsúlyban, felnőttkorban az anyagcsere s így a pitta a jellemző, míg az idősebbeknél - amikor a test már bomlani kezd - a vata a legfeltűnőbb.

Mindezt célszerű szem előtt tartani ki-ki egyéni alkatának meghatározásakor.

Folytatjuk. Addig is konzultációs lehetőség:

(06-1) 24-00-117, 06-20-950-61-33, [email protected], csikyantal@ t-online.hu.

Felhasznált irodalom: Dr. Vasant Lad: AYURVÉDA, Az öngyógyítás tudománya,

                                    Édesvíz Kiadó, Budapest, 1990., 25-29. o.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.