Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az előjáték gyakorlása jobb szeretővé tesz!

A szexualitás pozitív élmény az emberi életben. A serdülő fiataloknak meg kell tanulniuk kezelni érzelmeiket. Megértve és figyelembe véve a különböző szakaszokat, a fiatalok saját ritmusuknak megfelelően fejlődhetnek, és elkerülhetik a számukra túl korai és kockázatos tapasztalatokat. 

A szexuális fejlődés kilenc szakasza három szinten közelíti meg a folyamatot: az értelem, az érzelem és a biológia vonatkozásában.

1. Anya és apa - nő és férfi

Lehet szeretni az anyát és az apát, a fagylaltot, a görkorcsolyát, a háziállatot és minden ilyesmit. Sok gyerek szerelmes lesz az édes?any?jába/édesapjába, és azt tervezi, hogy egyszer elveszi feleségül vagy férjhez megy hozzá. Ebben az érzésben nincsen semmi rossz. Egy gyermek testéről is lehet beszélgetni: mi miért jó és értékes, hogyan nevezzük a különböző részeit, és senki sem érintheti meg a testét a beleegyezése nélkül, még egy orvos vagy a szülők sem.

2. Bálványozott szerelem

A szerelem következő célpontja valaki a családon kívül, általában egy távoli személy: egy bálvány, egy buszsofőr, egy tanár. Valaki, akivel valójában nem szeretne lenni, de biztonságosnak érzi, hogy átélje - érzelmes zenével és ábrándozással - milyen szerelmesnek lenni. A fantáziálást is fontos megtanulni, ennek is megvan a maga ideje. A pubertáskori változások közelednek, talán már itt is vannak, és a kamaszoknak szükségük van arra, hogy erről tudjanak.

3. A titok

A harmadik lépés azt jelenti, hogy egy vele egyidősbe lesz szerelmes a kamasz. Fél bárkinek is felfedni az érzelmeit, de szeret szerelmesnek lenni. Nem mondja el érzéseit senkinek, még a legbizalmasabb barátjának sem, mert a benne kavargó érzelmek még túl zavarosak. Először el kell fogadnia azt a tényt, hogy a szerelem tárgya valóságos és elérhető közelségben van. Itt már megvan a bátorság ahhoz, hogy érzelmeiket egy olyan személy felé irányítsák, aki valóságos, elérhető, akivel talán minden nap találkozik is. Bárki kritikájától mentesen felfedezhetik saját érzelmeiket a szerelemmel kapcsolatban.

4. Elmondani egy barátnak

A negyedik lépésben egy jó barátnak vagy a szülőknek már elárulják, hogy kibe szerelmesek. Sok gyerek ugyanabba az emberbe is szerelmes lehet, anélkül, hogy féltékeny lenne. Egymás szerelmét is együtt beszélik meg. Barátaiktól azt várják el, hogy megerősítsék és támogassák az érzéseiket. Ez a fajta nyilvánosság más megvilágításba helyezi a barátságot is, mélyebb értelmet nyer: a barát iránt mutatott bizalom és tisztelet elengedhetetlen részei a jó barátságnak.

5. Kedvellek

Az ötödik lépés egy üzenet küldése a szeretett személy felé. "Szeretlek." Ez történhet levélben, vagy egy barátot is meg lehet kérni, hogy mondja meg. A kamaszok általában el tudják fogadni, hogy a szeretett személy nem táplál kölcsönöz érzelmeket, és tovább szeretik az illetőt. Ennél a pontnál a serdülők önértékelése már van olyan erős, hogy nem keserednek el túlságosan, ha visszautasítják őket. A szexuális önkép elég erős ahhoz, hogy azt a kiválasztott személy szemszögéből vizsgálják. Az érzések kimutatása csak akkor lehetséges, ha a szeretett személyt a társak is elfogadják.

6. Kéz a kézben

Kéz a kézben: ez egy rendkívül fontos szakasz, az első fizikai érintkezés. A kézfogás hatása akár olyan erős is lehet, hogy a serdülők képtelenek bármi más csinálni, akár beszélgetni is. A fiatalok moziba mennek, vagy nagyobb társaságban maradnak, így a beszéd nem feltétlenül szükséges. Mindenki látja, hogy együtt vannak. Ebben a fázisban a csalódás komoly sérülést jelenthet. Jó előre tudni, hogy a kölcsönös vonzalom nem elegendő a valódi randevúhoz. Ebben a fázisban már előfordul az önkielégítés.

7. A csók

A kézfogástól a csókig megtett lépés hatalmas. A csók az a mozzanat, amikor a szexuális izgalom először jelentkezik együtt egymás társaságában. Úgy tűnik, minden, amit meg lehet érinteni, az a fej, a haj, a nyak. Nyaktól lefelé már minden egy kissé veszélyes és tiltott. Ez az első alkalom, amikor - a csók által - ki merik mutatni a fizikai szexuális vonzalmat a tiszta érzelmek mellett. Néhányan meg is akarják mutatni mindenkinek, hogy őket már megcsókolták.

8. Mi az, ami jólesik?

Ez az a fázis, amikor már valaki elég eltökélt és érett ahhoz, hogy szexuális játékok, petting résztvevője legyen, egyaránt adjon és kapjon. Semmiféle sietségre azonban nincsen szükség: minél hosszabb a petting időszaka, annál jobb szerető válik valakiből. Ez az előjáték gyakorlása. Ekkor a terhesség és a szexuális úton terjedő betegségek kockázata szinte kizárható. Ezen a ponton a két fél fölfedezi és kialakítja a kapcsolatuk számára biztonságos légkört. Ha valami mégsem sikerülne a szexuális kontaktus során, a kapcsolat folytatódhat, és a partnerek együtt megbeszélhetik problémáikat.

9. Szeretkezés

A szeretkezés, beleértve az első érintkezést, az utolsó szakasza ezeknek a lépcsőknek, még akkor is, ha a valóságban nincs is vége a fejlődésnek. A szexuális együttlét azt jelenteni, hogy tisztában kell lenni a veszélyekkel és a védekezés lehetőségeivel, valamint felelősséget kell tudni vállalni önmagunkért és a partnerért.

Feldolgozzuk a teljes szexuális egyesülés jelentését, úgy, mint a kirobbanó biológiai ösztönt és a reprodukció lehetőségét, a lehetséges fájdalmat és a teljes odaadást, másrészt a teljesítménykényszert. A legjobb esetben a partnerek meg tudják vitatni együtt gondolataikat és félelmeiket.

Az embernek tudnia kell, hogy bármely szituációban - nem számít milyen messzire mentek már eddig - mindig joga van azt mondani: "Nem, nem akarom folytatni." És az értelem érettsége szükséges ahhoz, hogy felelősek legyünk a fogamzásgátlásért és a kölcsönös tiszteletért.

Forrás: www.ujszo.com


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.