Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az első kattintásra belezúgtam, majd az övé lettem..

Aztán az első éjszaka, amiről a nő úgy gondolta, talán legszebb emlék lesz az életében, rémálommá vált. Ahogy a lakásba értek, a férfi megvadult.

Akik netes társkeresésbe fognak, olyan történetre vágynak, mint amilyen a Dániában élő Maria és a holland nemzetiségű Martin románca volt. Egy csetszobában bukkantak egymásra, s "szerelem volt ez az első karakterre".

Virtuális love story-juk leküzdötte az őket nagyon is valóságosan elválasztó több száz kilométert, egybekeltek, s azóta már közösen készített honlapjukon saját történetükkel bíztatják a párokat: merjék vállalni a kockázatot a netes szívdobbanásért.

Merthogy kockázat van, s nem is kicsi. Másféle fordulatot vett például Ms Greenfield netes  társkeresése. A fiatal, magányos nő úgy hitte, végre sikerült meglelnie álmai lovagját. Los Angelesben laktak mind a ketten, úgyhogy hamarosan találkát egyeztettek. Az első randi rendben folyt, a férfi kellemes asztaltársnak bizonyult, bókolgatott, mesélgetett, ahogyan virtuális formában is.#img2#

Aztán az első éjszaka, amiről a nő úgy gondolta, talán a legszebb emlék lesz az életében, rémálommá vált. Ahogy a lakásba értek, a férfi megvadult. Brutálisan megerőszakolta. A nő nemcsak fizikailag érezte magát megsemmisülve, de lelkileg is: hogy lehetett ilyen bolond?

És most? Kit jelent fel? Mondja azt a rendőröknek, hogy az illető neve TrueLove38 és állítólag Los Angelesben él?

Persze ilyen történetekért sem kell a tengeren túlra menni. Tavasszal találkoztam egy 28 éves lánnyal, aki szintén neten ismerkedett meg álmai férfijával. "Nemsokára egybekelünk"- mesélte és közben csak úgy csillogott a szeme.

#img3#Az egyetlen bökkenő, hogy az illető úriembert mindössze egyszer látta szemtől szemben. Merthogy dubai illetőségű, s így összesen egyszer tudtak valóságos csókot váltani, Bécsben, néhány hete, mert a lánynak vonatjegyre még volt pénze, a dubai úrnak pedig Bécsben akadt üzleti ügye.

Mondanom sem  kell, hogy a fiatal hölgy családja enyhén szólva megrémült a gondolattól. Mindent megtettek, hogy lebeszéljék, végül kitagadással fenyegetőztek -mindhiába. Az édesanyja és testvérei azóta tejesen őrültnek tartják, és nem beszélnek vele; az édesapát pedig, békésebb, filozofikus öregúr lévén, megihlette az új kulturális kapcsolat lehetősége, így elkezdte tanulmányozni a Koránt...

Én is egy, az iszlám vallásról tartott előadáson ismerkedtem meg apával és lányával egy budapesti mecsetben. Hogy azóta hol lehet a fiatal nő, s hogy mennyire találta meg számításait a távoli arab országban, nem tudom.

Csak remélhetem a legjobbakat.

D.D.L.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.