Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az emberek szeretik a jó történeteket - interjú

Beszélgetés a Kossuth-díjas Erdély Mátyással, a Saul fia operatőrével, akit a járvány türelmes vagy türelmetlen várakozásra kényszeríti.

A beszélgetés előtt hadd szaladjunk át Erdély Mátyás eddigi filmes karrierjén! 1994-ben még színészként láthattuk a Pacskovszky József rendezte Esti Kornél csodálatos utazása című filmben, ahol Gózon Francisco operatőr munkáját látva döntötte el, hogy ő is erre az útra lép. Aztán a Színház és Filmművészeti Főiskola után ösztöndíjjal két évet tanult az Amerikai Filmintézet operatőr szakán.

2005-ben már két filmje is meghívást kapott Cannes-ba. Dolgozott Kenyeres Bálinttal, Mundroczó Kornéllal, Hajdu Szabolccsal, Schilling Árpáddal, majd 2007 és 2010 között három rövidfilmet forgatott Nemes Jeles Lászlóval. Közben nemzetközi karrierje is beindult, dolgozott Mexicóban, Angliában és az Egyesült Államokban is, de a világhírnevet a Nemes Jelessel készített Oscar-díjas Saul fia hozta el számára 2016-ban.

Munkáját számos díjjal jutalmazták: 2010-ben elnyerte a Best Cinematography –díjat a Sevillai Európai Filmfesztiválon (Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv), szintén 2010-ben megkapta a Magyar Filmdíjat (legjobb operatőr) a Magyar Filmhéten Az úr elköszön című kisjátékfilmért, 2015-ben övé lett a nemzetközi zsűri fődíja (Golden Camera 300) a Manaki Brothers Film Festival-on a Saul fia-ért, majd szintén 2015-ben elnyerte a Bronz Békát a Camerimage Filmfesztiválon a Saul fia-ért. A Saul fia 2015-ben a Cannes-i fesztivál nagydíját, a Golden Globe-díj a legjobb idegen nyelvű filmnek és 2016-ban az Oscar-díj a legjobb idegen nyelvű filmnek elismeréseket kapta meg. Erdélyt 2016-ban Kossuth díjjal tüntették ki.

Erdély Mátyás a Napszállta forgatásán Kép: Laokoon Filmgroup, Bartha Máté

 

Dolgozol most valamin?

Nem dolgozom semmin. Várok. Minden reklámfilmes munkámat lemondták, illetve a játékfilmes világ is teljesen parkolópályán van a járvány miatt. Minden csúszik. Minden bizonytalan. A neves színészek ráérései a járvány miatt teljesen megváltoztak, nem lehet tervezni, így azt sem tudom, hogy az év második része hogy fog alakulni.

Maradt félbe munkád a járvány miatt?

Munkám szerencsére nem maradt félbe és csak kis (reklám) filmes munkákat mondtak le. Az én szakmámat nem lehet távmunkában végezni. Ez járványügyileg véleményem szerint a legproblémásabb munka. Rengeteg ember, kis helyen, napi 14 órában sokszor hónapokig.

Erdély Mátyás a Napszállta forgatásán, Laokoon Filmgroup, Bartha Máté

 

Milyen hatása van a járványnak az itthoni illetve a nemzetközi filmgyártásra?

Minden leállt, a reklámoktól kezdve a gigaprodukciókig. Nem tudok futó projektről, illetve vannak próbálkozások olyan anyagok létrehozására, amik felvállaltan “karantén filmek”. De ez minimális mennyiség. Amennyire tudom és látom, mindenki otthon ül. Nincs utazás, nincsenek futó munkák.

Sorozatgyártás folyik? Klipgyártás van?

Nincs. Vagy az is valamilyen karantén-kompatibilis dolog. Mondjuk CGI. Animáció. Ilyesmi ...

Mit gondolsz, lesz hosszú távú hatása a magyar és nemzetközi film- és sorozatgyártásra a járványnak?

Abban bízom, hogy ilyenkor, amikor mindenki otthon van, és remélhetőleg olvas, filmet néz vagy zenét hallgat, rájön, hogy ez mennyire fontos. Mennyire fontos, hogy bele tudjon feledkezni valamibe, ami nem a hírek, ami nem a sokszor nyomasztó valóság és milyen jó ilyenkor egy jó könyv vagy film. Történetekre mindig lesz szükség. Most ezt ki kell bírni, és ha ennek vége, ki kell találni, hogyan tudunk dolgozni és utána bele kell vessük magunkat a munkába, mert mindenki minden filmet és sorozatot megnézett, kell a sok, új, jó film!!!

Erdély Mátyás a Napszállta forgatásán Kép: Laokoon Filmgroup, Hermann Ildi

 

Most az emberek (azok is, akik eddig szívesen jártak moziba) rákényszerültek, hogy otthonról mozizzanak. Mi van, ha rákapnak az ízére? Van visszaút a mozikba?

A mozira szükség van. Egy csodálatos közösségi élmény! Vannak filmek, amiknek egyszerűen az kell, hogy a nagy vásznon, közönséggel lássuk. Sok jó mozi is kell, aminek a kép- és hangminősége a lehető legjobb.

Szerinted itthon nem elég jók a mozik technikailag?

Számomra a mozi a filmkópia vetítést jelenti. A digitálisan vetített kép – számomra - nem jelent moziélményt. Nagyon nagy szükség lenne Budapesten egy olyan mozira ahol rendszeresen vetítenek 35 illetve 70 mm-es kópiákat. Tökéletes minőségben, tökéletes hanggal. (Az amszterdami EYE egy fantasztikus hely, ami pont ezt tudja.) A digitális (DCP) standard egy rossz minőségű, tömörített kép, ami a mozit egy „nagy TV” szintjére alacsonyítja le. Nem véletlenül járunk múzeumba, hogy megnézzük eredetiben a nagy mesterek alkotásait. Ugyanezért nem elfogadható, hogy ha egy Jancsó, Antonioni vagy akár Nolan filmet egy gagyi digitális verzióban tudunk kizárólag (!!!) elérni.

Miben más itthoni vagy külföldi produkciókban dolgozni? Nyilván van különbség, de ez csak pénzkérdés? Vagy más a hozzáállás? Hozzád mi áll közelebb?

Természetesen sok szempontból más egy külföldi produkció. A legnagyobb különbség talán a külföldi és a magyar produceri kultúra között van. Tisztelet a kivételnek a külföld javára.

Miért jó magyar filmben dolgozni és miért szereted a nemzetközi produkciókat?

Imádom az itthoni filmek művészi szabadságát! És imádom a külföldi produkciók olajozott működését. És a legcsodálatosabb, amikor ez a kettő (itt vagy ott) találkozni tud.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.