Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az emberi természet tudója

Nem hároméves korban ér véget a gyereknevelés, ellenkezőleg, éppen akkor kezdődik. Előtte csak szeretetre és biztonságra van szükségük. 3 és 10 év között a helyes és helytelen fogalmát kell bennük kialakítani a megfelelő magyarázatokkal. Az alapos, bővebb magyarázatokra 10 éves kor után van szükség - állítja Csányi Vilmos etológus, aki Demcsák Zsuzsának adott interjút.   

Bali Sándor: Csányi Vilmos portré

A biokémikus egyetemi tanár saját gyermekét is így nevelte, és már akkor foglalkozott etológiával. Most azt látja, hogy az ő fia is ugyanígy neveli saját gyermekét.

A TV2 népszerű műsorvezetője interjúkötetében saját kisfia kérdésével kezdte a beszélgetést a most 80 esztendős Csányi Vilmossal. Arra volt kíváncsi, van-e Isten. A Magyar Tudományos Akadémia tagja szerint szép dolog feltételezni, hogy van felettünk egy Jópásztor, aki a galaxist félre téve csak velünk és érzéseinkkel foglalkozik. Mint hozzátette, minden vallás alapításának környezetét tükrözi. A zsidó-keresztény vallás is jól tükrözii a pásztortársadalmak etikáját. Végül annyit mond, nem tud válaszolni erre a kérdésre, de nem esküszik meg sem egyik, sem másik lehetőségre sem.

Ilyen és ehhez hasonló témák kerültek elő Demcsák Zuszsa Csányi Vilmossal készített interjújában. A kötetben még olyan neves Példa-Képek szólalnak meg, mint Deák Gábor, Iványi Gábor, Juhász Árpád. A társalkotó fotóművész Bali Sándor.

A szerzők este 7-től dedikálják a kötetet Budán, a Margit körút 18. alatti Menta Teraszon.

Nemrég Krizsó Szilvia is megjelentetett egy interjúkötet. Az újságíró a Radnóti Színpadán hónapról hónapra jelentkező Libikóka című beszélgetős műsorának anyagából válogatott.


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.