Gyereknevelés cikkek

A zsebpénz plusz kiadás a szülőnek vagy hasznos eszköz a gyereknek?
Ha a zsebpénzről van szó, pontosan igaz a régi mondás, miszerint ahány ház, annyi szokás.

Túlérzékeny gyermekek: tippek szülőknek a dührohamok megelőzésére
„Furcsán” viselkedik a gyerek? Hevesen reagál a zajokra, fényekre, nem eszik meg bizonyos ételeket, dührohamot kap néhány ruhadarabtól? Szenzoros érzékenységgel élni nem könnyű, sem a gyereknek, sem a szülőnek. A Vadaskert Gyermekpszichiátria erre a jelenségre hívja fel a figyelmet, amely egyre több család mindennapjait nehezíti meg.

"A világ a gyermekeink osztályterme" - 18 országban járt már a házaspár
Emma, Pete, Hudson és Darien 2021 nyara óta utaznak, és bejárták már szinte az egész világot. Ismerd meg a házaspárt, aki szerint "a világ a gyermekeink osztályterme", és utazás közben tanítják a világ csodáira a másfél éve és négy éves gyermekeiket.

Tíz Vekerdy Tamás idézet, ami mindig örökérvényű a szülők számára
Magyarország talán egyik legismertebb pszichológusa 1935. szeptember 21-én született Budapesten. Életpályája során nagyon sok olyan könyvet írt, ami segítséggel volt a szülőknek a nevelésben. Vekerdy Tamás íróra, pszichológusra emlékezünk.

Liptai Claudia és Pataki Ádám elárulta, hogy mennyire tartják magukat jó szülőnek
Liptai Claudia és Pataki Ádám fontosnak tartja, hogy milyen anya- és apaképet mutatnak gyermekeik számára. Az is elárulták, hogy hogyan nevelik gyermekeiket, és mennyire tartják magukat jó szülőnek.

A műanyagmentes életen túl: így nevelj ökotudatos gyereket
A műanyagmentes élet nem csak abban merül ki, hogy kerüljük a műanyag csomagolást. Ennél sokkal többet tehetünk, főleg, ha van már gyermekünk. Fontos, hogy felnőttként felelősségteljes példát mutassunk nekik, hiszen így válhatnak ők is környezettudatos felnőttekké, akik óvják a környezetet és az állatvilágot.

Így előzd meg a gyereked agresszivitását a karanténban
Digitális munkarendre álltak át az iskolák. Egyre több vállalat dönt úgy, hogy otthoni munkavégzést kér alkalmazottaitól. A bezártság azonban számos konfliktust generálhat. Kovács Ildikó önvédelmi szakértő szerint eljött az ideje, hogy valóban odafigyeljünk egymásra, így ugyanis lehetőségünk lesz minél gyorsabban kikerülni a kellemetlen helyzetekből.

Hogyan legyél mintaanyából boldog anyuka?
Hogyan kerüljük el szülőként a kiégést, vagy épp hogyan változtathatjuk meg a világot napi egy étkezéssel? Ehhez hasonló, mindennapos és egyre többeket foglalkoztató kérdésekben segíthet egy frissen megjelent könyv. Az új kiadó legfőbb törekvése, hogy a ma embereit szólítsa meg: azokat, akik szeretnének válaszokat találni, és új megoldásmodelleket kapni századunk válságaira, legyenek azok személyes vagy globális krízishelyzetek. Íme, egy csak egyetlen példa!

Hogyan legyetek jó szülők hét lépésben?
Az egyik leggyakoribb tévhit szerint gyereknevelésre akkor van szükség, amikor a gyerekek rosszul viselkednek. Ám a skandináv nevelési elvek követői másképp gondolják mindezt.

Peller Mariann: Az én párom a legszuperebb apuka!
Peller Mariann párja igazi álomférj és mintaapa. Mikor kisebbik fiuk, Szilveszter egyéves lett, úgy alakult a helyzet, hogy ő maradt otthon a kicsivel, aminek nagyon örült. Egy baba érkezésekor többnyire az édesanyáé a munka oroszlánrésze, de hatalmas segítség, amikor az édesapa is kiveszi a részét a pici körüli teendőkből. Gyuri számára természetes, hogy amiben csak tud, segít Mariannak. Fiai rajongva szeretik őt, nem csoda, hiszen szinte minden szabadidejét a családjával tölti, és folyamatosan izgalmas apa-fiú programokat szervez.
Így neveljünk szeretetre, már az első pillanattól
A harmonikus személyiségű, ép tudatú, tiszta erkölcsű, szeretetet sugárzó gyermeket akarunk nevelni,(és vajon miért ne akarnánk?) akkor kezdjük el ezt már élete első pillanatától.Ezek a gyakorlatok bizonyára sok szülő számára ismertek. Van úgy, hogy ösztönösen jönnek, és gyakran nem is gondolunk hatalmas jelentőségükre.
Milyen színű a gyereked? Derítsd ki, most!
Minden gyerek más. Vajon miben különböznek? Melyiküket mi motiválja, és mi hat rá? Ebben segítenek a különféle, gyermekekre is alkalmazható személyiségtipológiák, mint például ez a színes módszer. A te gyereked milyen színű?
Tatár Csilla, a multifunkciós édesanya
Fejős Éva és Tatár Csilla igazi 21. századi, multifunkciós édesanyák, mindketten okosan lavíroznak a családanya és a dolgozó nő szerepek között. Meggyőződésük, hogy úgy tudnak igazán kiteljesedni anyaként, ha mellette kellő énidőt is csempésznek a mindennapokba. Anyák napja közeledtével a régió legnagyobb divatwebshopja, a Fashion Days, arra kérte a két, mindig stílusos sztármamát, hogy tavaszi baba-mama szetteket válogassanak össze, ezzel is inspirálva minden anyát arra, hogy bátran foglalkozzanak saját testük, lelkük felüdítésével is.
Baj van! Összezavarodtak a nemi szerepek
Patriarchális vagy matriarchátus társadalomban élünk? Őrmesterek, vagy kiszolgáltatott helyzetben élő, minimum lelkileg bántalmazott nők a mai anyák és vad macsók, vagy papucsférjek a mai apák? Mi hát az igazság?
Éjfélig van esélyed!
Hétfő éjfélig jelentkezhetnek a gyermeket nevelők arra az ingyenes szülői kommunikációs tréningre, melyet országszerte négy helyszínen rendez meg az Imami Egyesület. A gyermekvállalás ösztönzése össztársadalmi érdek. Az elmúlt években számos olyan intézkedés született, ami a kívánt gyermekek megszületését támogatja, gondoljunk csak a családi adókedvezményre, a CSOK-ra, vagy éppen az ingyenes gyermekétkeztetés kibővítésére!
Már az apák sem olyanok, mint régen!
Napjaink modern családjaiban az apák már nem tekintély, hanem szeretetelven működnek és párjukkal közösen hozzák meg a gyermekneveléssel kapcsolatos döntéseket. Az Apa Magazin felmérése azt a tendenciát is megerősítette, hogy egyre több családban a férfiak maradnak otthon a gyerekekkel.
Ez egy olyan cirkusz, amin csak nevetni lehet!
Az Anna and the Barbies 11 éves pályafutása alatt a hazai könnyűzenei élet egyik legmeghatározóbb csapatává vált. Énekesük, Pásztor Anna a Class Utasban többek között arról is mesélt Garami Gábornak, mi motiválja őt a színpadon és azt is elmondta, hogy tud kislánya születése után néhány hónappal is bombaformában tombolni a színpadon.
Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni!
Életem játék, gyermek vagyok karodban, boldog ajándék - ilyen és ehhez hasonló gyönyörű gondolatokat gyűjtöttünk össze mára, a Gyereknap alkalmából. A szép idézetek egyben elgondolkodtatóak is: vajon mindent megteszünk, és jól is tesszük, hogy boldog gyerekkoruk legyen?
A nő, akinek a víz a példaképe
Elkötelezett képviselője a környezetvédelemnek Görög Zita. A modell a Víz Világnapján arra buzdít, hogy mások is kövessék példáját, és a környezettudatos életszemléletet adják át gyermekeiknek is.
Az emberi természet tudója
Nem hároméves korban ér véget a gyereknevelés, ellenkezőleg, éppen akkor kezdődik. Előtte csak szeretetre és biztonságra van szükségük. 3 és 10 év között a helyes és helytelen fogalmát kell bennük kialakítani a megfelelő magyarázatokkal. Az alapos, bővebb magyarázatokra 10 éves kor után van szükség - állítja Csányi Vilmos etológus, aki Demcsák Zsuzsának adott interjút.
Így neveljünk boldog és türelmes gyereket
Az egytől öt éves korig terjedő időszak nagy érzelmi kihívások elé állítja a szülőket, és sok-sok nevelési kérdést vet fel. Ahhoz, hogy jól nevelt, türelmes gyerekünk legyen, nekünk is meg kell tanulnunk kisgyermeknyelven beszélni.
Mert nőnek lenni jó! De komolyan...
A magyar nők több mint kétharmada gondolja azt, hogy nőnek lenni jó. Hogy miért? Mert egy nő átélheti az anyaság örömeit, életet adhat egy gyermeknek, csinos ruhákat viselhet, szép lehet, előzékenyek vele az emberek, ő pedig gondoskodhat másokról. Persze van itt még más is reprezentatív felmérés szerint melyet a Richter Gedeon Nyrt. kezdeményezésére végeztek el.
Így készülnek Görög Zita gyerekei az iskolára
Görög Zita két gyermek anyukája, Milán fia második osztályos, Lotti lánya pedig nemrég fejezte be az iskolai előkészítőt, idén szeptemberben megy első osztályba. A gyerekek igazi kis felfedezők, a tankönyvek mellett játékos, interaktív formában is tanulnak: kedvenc rajzfilmsorozataikkal.
Így neveljünk magabiztos gyereket!
Számos hibát követünk el a gyereknevelésben, például amikor gyerekeinkkel akarjuk beteljesíteni álmainkat, önmagunk fiatalabb változataként látjuk őket, és elfelejtjük, hogy saját egyedi személyisége, érdeklődése, tehetsége van. Gyakran mi magunk állunk az útjába annak, hogy magabiztos felnőtté váljon.
Erre egy többgyerekes anyának esélye sincs!
Bár alkalmas lenne rá, sok nő az anyaság miatt nem juthat feljebb a munkahelyi ranglétrán. A jogász-pszichológus konkrét megoldást javasol, mert szerinte létezik az üvegplafon elmélet.
Óvodás bankkártyával? Miért ne!
Már az egészen kis gyerekek játékai között megtalálható a mobiltelefon, de ugyanúgy a műanyag bankkártya is, így mindkettőt felismerik, tudják melyik mire való. És vajon mit kap előbb a gyerek: mobilt vagy bankkártyát? A mai fiatalokat gyakorlatilag már születésüktől fogva körülveszik a digitális eszközök. Általános gyakorlat, legalábbis külföldön, hogy már a kisiskolásoknak, 7-8 éves kortól van saját mobiltelefonjuk, tabletjük. Az egyes országokban ugyanakkor eltér a gyakorlat arra vonatkozóan, mikor kaphat a gyerek saját, vásárlásra alkalmas bankkártyát, ez lehet 11, 14 vagy 16 éves kor is.
Mi az oka, ha sírva alszik el a baba?
Nagy fejfájást okoz az anyukának, ha a baba szinte kezdettől fogva csak hosszú sírás árán tud elaludni, vagy ha a korábban gond nélkül, jól elalvó baba egyszer csak elkezd sírni minden altatásnál. Mi lehet ennek az oka? Mit tegyünk, ha vigasztalhatatlan a baba?
Számtalan veszély leselkedhet a gyerekekre a neten
Az interneten is bárki könnyen áldozattá válhat, főleg a naiv gyerekek - ennek azonban nem kellene így lennie! Almási Kitti pszichológus valamint Fábián Anita színésznő és édesanya is abban hisz, hogy a legjobb védekezés a netes támadások ellen a szülő és a gyermek közötti kommunikáció. A szakértő elmondása alapján, a gyakorlatban ez sajnos gyakran nem valósul meg, ezért is fontos, hogy az internetszolgáltató is felelősséget vállaljon.
5 nevelési helyzet, amikor csak a humor segít!
Vannak helyzetek, amikor a görcsös megoldáskeresés kudarcba fullad, a gyerek érzi a feszültséget, makacsul ellenáll, minden praktikánk hatástalan. Ilyenkor csak az lehet nyerő, ha humorral, nevetéssel próbálunk úrrá lenni a helyzeten. Például így!
Szájra puszi a családban - Meddig normális?
Vajon egészségtelen, természetellenes viselkedés-e, ha a szülő, kiváltképp az apuka szájra puszival búcsúzik vagy üdvözli gyermekét? Árt-e ez, és ha igen, mennyiben a gyermek pszichoszexuális fejlődésének? Szakértő válaszol.
Három éves a gyerek és még nem beszél!? Lehet aggódni...
Izgatottan várjuk, mikor mondja ki az első szavakat, és aggódunk, ha még két évesen is babanyelven beszél. De mi számít normálisnak? Mi befolyásolja a lassabb vagy éppen a gyorsabb beszédfejlődést? Mikor kell segítséget kérni?
Hogyan tanítsuk meg a gyerekeket tervezni?
Az új év elején érdemes pénzügyeinket is átvizsgálni, meghatározni az idei prioritásokat. Ahhoz, hogy gyermekeink is megtanulják a tudatos pénzügyi döntések alapjait, minél fiatalabb korban érdemes őket is bevonni a tervezésbe. Minél idősebbek, annál összetettebb feladatot bízhatunk rájuk. A tinédzserek esetében különösen fontos, hogy átlássák a család pénzügyeit, hiszen ők már a költésből is kiveszik aktívan a részüket.
Miért éppen a bolt közepén borul ki a gyerek? Van rá magyarázat...
Veled is előfordult már, hogy az amúgy jól nevelt gyereked éppen a bevásárlóközpont közepén vagy a családi ünnepség alatt kelt ki magából? Azt hiszed, hogy elrontottál valamit? Vajon miért történnek meg ezek az esetek? Van rá magyarázat.
A gyerek jövője - harmadannyit teszünk félre, mint kellene
Rendszeresen és tudatosan spórol az iskolások szüleinek fele azért, hogy megalapozza gyermeke jövőjét, erre éves átlagban 82 ezer forintot tesznek. A céljuk az, hogy a gyermek 21–23 éves koráig 4 millió forint gyűljön össze félre – derült ki egy reprezentatív kutatásából. Ehhez azonban meg kellene háromszorozni a jelenlegi megtakarítások átlagos összegét.
Boldogtalan gyesen lévők - ez a gyes-neurózis! Jó tudni róla!
A gyesen lévő anyukát mindenki csak irigyli, hiszen dolgoznia sem kell, főnöke sincs, a felelősségről nem is beszélve. Csak játszik otthon a gyerekkel, néha leviszi a játszótérre, tesz-vesz otthon. Hogy ő ennek mégsem örül? Nyilván benne van a hiba…
Merj egy kicsit önző lenni, anyaként is!
Ki mondta, hogy egy anyának önzetlennek kell lennie? Ja, hogy ez elvárás? Mi várjuk el magunktól vagy mások várják el tőlünk? És hol a határ önzetlenség és önfeláldozás, az igények teljesítése és maximalista mártíromság között? Gondolj néha magadra is….
5 mondat, amit soha ne mondj a gyereknek!
Vannak tipikus mondatok, amelyeket minden szülő egyszer-kétszer vagy állandóan mondogat a gyerekének. Közben nem is gondol arra, hogy a kicsi egyáltalán nem, vagy éppen félreérti ezeket. Pedig önbecsülésük, a világról alkotott képük, a másokba vetett bizalmuk és a környezetükhöz való viszonyuk attól is függ, hogy szülőként milyen szavakkal nevelgetjük.
Tömjük vagy éheztessük? Mit tegyünk a finnyás gyerekkel?
Hiába készíted el szépen, terítesz meg hozzá étvágygerjesztően, és tömnéd türelmesen, csak fújja ki az ételt, meg tologatja, húzza a száját, és nem eszik rendesen. Mit tehetünk, ha a gyerek válogat? Hol a határ az ízlés és az egészségre káros egyoldalú táplálkozás között? Segítünk…
Mit tehetünk szülőként? Veszélyben a netgeneráció!
A magyar gyerekek átlagosan 9 éves korukban kezdik el önállóan használni az internetet, és az EU-s átlagnak megfelelően 11 százalékuk találkozik a weben szexuális tartalmakkal. Ugyanakkor a szülői kontroll és támogatás hazánkban jóval átlag alatti. Mit tehet a szülő, ha szeretné gyermekét biztonságban tudni a világhálón?
Honnan tudod, hogy hazudik a gyereked?
Arra tanítjuk, hogy ne hazudjon. Aztán mégis előáll kitalált történetekkel, képzeletbeli barátokkal, különös eseményekkel, vagy egyszerűen letagad megtörtént dolgokat, és elsumákolja a csínytevéseit. Mikor hazudik a gyerek? Hogyan reagáljunk a füllentésekre? No és mi a helyzet a szülői példamutatással?
Erotika nélkül kezdődik a tanév
Szeptembertől az összes magyarországi köznevelési intézményben és nyilvános könyvtárban szűrőprogramokkal kell biztosítani, hogy a kiskorú internethasználók ne találkozzanak olyan internetes tartalommal, amely káros lehet lelki és értelmi fejlődésükre nézve. A rendelkezés összesen több mint hatezer intézményt érint.
Nagy fiú vagy már! Játssz egy kicsit egyedül!
Milyen ideális állapot is lenne, hogy amíg elkészíted az ebédet, elvégzed a házi munkákat, a kicsi békésen eljátszik egyedül! Vajon miért nem játszik a baba önállóan? Miért nem lehet egy pillanatra sem magára hagyni? A válasz egyszerű: ezt is tanulnia kell! Így!
Még egy hét! Még egy esély a továbbtanulásra általános iskola után!
Azok az általános iskolát végzett fiatalok, akik nem tudtak továbbtanulni, 2014. szeptember 1-jéig még csatlakozhatnak a Köznevelési Hídprogramokhoz, mint ahogyan azok a gyerekek is, akik valamilyen oknál fogva nem képesek befejezni az általános iskolát. A Hídprogramok lehetővé teszik, hogy a diákok szakmát tanuljanak, és versenyképes tudáshoz jussanak.
Tuti tippek, hogy könnyen menjen a beszoktatás az óvodába, bölcsődébe!
Előfordulhat, hogy bár a gyermekünk még nem menne közösségbe, mi azonban mégis kénytelenek vagyunk beadni őt, főleg, ha a munkahelyünk megtartásáról van szó. Van-e ideális életkor a beszoktatásra? Hogyan oldjuk meg ezt az időszakot lelki törés nélkül?
Harry Potter toleránsabbá tesz
A Harry Potter olvasása csökkenti az előítéleteket egy most közzétett angol–olasz kutatás szerint. A könyv olvasásakor a főszereplővel jobban azonosuló gyerekek toleránsabbá váltak a különböző kisebbségekkel szemben.
A te gyereked is pörög éjjel? Akár 6 féle oka is lehet rá!
Egész nap szaladgál, este pedig már annyira kimerült, hogy alig áll a lábán, mégsem alszik éjjel. Talán hiperaktív ez a gyerek? Miért alszik csak pár órát? Aggódó szülői kérdésekre most megnyugtató válaszok jönnek!
Ez az a kérdés, amitől minden szülő retteg!
Rendszerint hároméves kor tájékán érkezik, és a legváratlanabb pillanatban. Legtöbbször butaságokat válaszolunk rá, vagy a régi gólyamesét próbáljuk átszínezni a „hogyan születik a kisbaba, hogyan kerül oda be, és hogyan jön ki” kérdésfolyamra. Ilyenkor van itt az ideje, hogy elmondjuk neki természetesen és őszintén. Így!
A mi gyerekünk egész éjjel eszik! Ez normális?
A babák nem olvasnak szakkönyveket, amelyek arról írnak, hogy mikor és mennyit kell enniük. Ha éhesek, akkor bizony felébrednek még éjszaka is, hogy jóllakjanak. Vajon mi befolyásolja az éjszakai éhséget? Meddig normális, ha éjjel felkel a baba enni? Most megtudhatod!