A mi társadalmunkban, Magyarországon valóban nem megszokott – főként a nagyobb gyerekek esetében - a családon belüli szájra puszi. Ugyanakkor az angolszász kultúrákban, vagy például Németországban teljesen természetes a szülői vagy nagyszülői szájra puszi még nagyobbaknál is.
Nálunk a többség számára csak kicsi korban elfogadható ez, bár még erről is megoszlanak a vélemények. Van, aki teljesen természetesnek érzi, mások jobbik esetben furcsálják, rosszabbik esetben megbotránkozva fogadják. Tény, hogy a szocializációnk elég élesen letiltja azokat a gesztusokat, amelyek bármilyen vonatkozásban az erotikára utalhatnak.
Az élet első három évében az anya-gyerek közötti, a testhatárokat is elmosó függés, tökéletes testi-lelki ragaszkodás kifejezésének eszköze lehet a szájra puszi. Két-három éves gyerekeknél megfigyelhető, hogy ösztönösen egymás szájára adnak puszit. Mintha a számukra a puszi egyértelműen a szájhoz kötődne (mint ahogy a különböző testnyílások is kiemelt jelentőséget kapnak ebben az életkorban). Internetes fórumokon anyukák mesélik, hogy kifejezett belső késztetést éreznek magukban a kisbaba szájon puszilására – ez azt igazolja, hogy valamiféle ösztönös jelenségről lehet szó. Apukákra kevésbé jellemző ez a késztetés – mintha bennük kevésbé lenne ösztönös ez –, de pici gyerekeknél az apa-puszi is gyakori.
A szájra puszi ösztönös, evolúciós jelentőségéről ír Desmond Morris is Babafigyelőben című könyvében: a törzsi társadalmakban még ma is megszokott az állatoknál is jól ismert csócsáló etetés vagy tápcsók gesztusa, amely ezekben a kultúrákban az elválasztás eszköze. Sőt, a síró gyerek lecsillapítására is szolgál ez a metódus. Ez a puszi ősi eredete. A csócsált étel, majd a nyál mint jelképes étel vigaszt nyújtott, majd a primitív adakozó gesztus utóbb üdvözléssé fejlődött: a gyengéd érzések, a szeretet kifejezésére szolgál.
Ahogy szinte magától, ösztönösen alakul ki a szájra puszi iránti késztetés, úgy magától is múlik el. Az öt-hat éves már az arcát tarja a szája helyett, és ő is oda ad puszit. Ebben az életkorban már nagy jelentősége van a gyerekeknél a nemi identitásnak, ismerik már a szerelem fogalmát – esetenként az érzését - is. Ekkorra már – legalábbis egészséges pszichoszexuális fejlődés esetén - általában tisztában vannak a szerelmes csók (amit a felnőttek, pl. apa és anya egymásnak adnak) és a puszi közötti különbséggel, és ők maguk is tiltakoznak a már többletjelentéssel felruházott szájra puszi ellen.
Nem az a kérdés tehát, hogy mit teszünk, hanem hogy a cselekedetnek mit tulajdonítunk. Ha a puszit adó és a puszit kapó is egyaránt teljesen természetesnek érzi és kezeli a gesztust, akkor az egyikük lelkének sem fog ártani, legfeljebb csak akkor, ha a környezet megbotránkozását, elítélését tapasztalják.
Egészen más kérdés, ha valamiféle kényszerítés működik a kapcsolatban, azaz a gesztust valamelyik fél kellemetlen érzésekkel kénytelen átélni. Ilyen esetben azonban a szülői visszaélésnek egyéb jelei is vannak. Érdemes viszont odafigyelni arra, hogy ha mi magunk természetesnek tekintjük is és kölcsönösen jólesően éljük is át a szájra puszival való búcsúzást, szeretet-megnyilvánulást, a külső megfigyelőkben, elsősorban a gyerekekben negatív reakciókat válthat ki a látvány. Lehet, hogy a gyerek környezetében levőkben (pl. az ovis- vagy iskolatársaiban) visszatetszést kelt, és ezt vele is éreztetni fogják. Ilyenkor érdemes inkább ellenállni a késztetésnek.
Másik oldalról felmerülhet bennünk az is, hogyan kezeljük azt a szituációt, amikor gyermekünkkel együtt leszünk tanúja egy ilyen jelenetnek, és a csemete csodálkozik, nevetgél a látottakon. Fontos, hogy ne jöjjünk ilyenkor zavarba, inkább hozzuk szóba, beszélgessünk vele. El lehet mondani, hogy a puszi általában a szeretet kifejeződése, de míg a kicsi gyereknél természetes a szájra puszi, később már inkább úgy illik, hogy arcon pusziljuk egymást, és a szerelmesek csókolnak szájon. Legalábbis itt nálunk, Magyarországon. Külföldön, más országokban azonban más szokások lehetnek.
Egy ilyen beszélgetés jó kiindulópont lehet a másságról, az elfogadásról szóló beszélgetéshez is! (Forrás: pszichologuskereso.hu)
