Az újszülött ösztönből jelez, igényel minket, kapaszkodik belénk, hiszen ez a természete, életben maradásának eszköze. Mi, anyák pedig természetszerűleg kielégítjük ezeket az igényeket. Etetünk, pelenkázunk, ringatunk napestig.
De már ilyenkor is van, aki máshol húzza meg a fontos és a nem fontos közti vonalakat. Van, aki már ekkor is hátra tud néha dőlni, és elolvasni egy jó könyvet, mert az neki jár. Vagy el tud jutni már déli 12 előtt a ruhásszekrényig, ki tud sminkelni, és néha tornászik is, és fodrászhoz megy. Talán azért, mert „álomrendes” babája van, aki egész nap alszik – talán így is van. Talán azért, mert kéznél van a nagymama, az apa, a sógornő, a bébiszitter, aki segít – talán. Vagy talán azért, mert elhatározta, hogy neki ezek fontosak, és akkor is megoldja valahogy, ha a feje felett összecsapnak a hullámok, mert ez neki minden körülmények között jár. Közben egy másik világban egy másik anyuka délután 2-kor veszi le a pizsamát, mert egész délelőtt etetett, ringatott, pelenkát cserélt, főzött, mosott, takarított, a szemceruzáját már hónapok óta nem látta, babakocsi tologatást végez a közértig meg vissza. A fodrász pedig csak vágyálom marad, mert a csemete nincs el a nagymamával fél óránál tovább, különben is mi lesz, ha pont akkor lesz éhes? És, ha mégis eljut, akkor minduntalan gyötri, hogy önző, amiért a mamára bízta arra a másfél órára a babát.
Mikor érzed azt, hogy ez már neked „nem jár”? Mikor érzel lelkiismeret-furdalást? És mikor sütöd rá másokra az önzés bélyegét?
Nem arról van szó, hogy mindenkinek kötelező lenne sminkelnie magát otthon (minek?), és fodrászhoz kéne járnia. Nem. Arról van szó, hogy mersz-e fenntartani magadnak olyan szokásokat, amik ahhoz kellenek, hogy önmagadnak, teljes embernek érezd magad, hogy kikapcsolj, ellazulj, és pihenj. Olyan apró fogódzókat a mindennapokban, amikre érdemes várni, amik számodra energia- és örömforrások. Mersz-e magad maradni a teendők és igények tengerében?
Egy anya számára ez a legnehezebb, hiszen egyik igényből a másikba szaladsz. Vannak sürgősek, nagyon sürgősek és fontosak. Vannak láthatóak („Petike éhes, szomjas, álmos”) és láthatatlanok („Mit fog szólni a férjem, ha nincs főtt vacsora?”, „Mit szól majd a gyerekorvos, ha Petike megint nem hízik eleget?”), és olyanok, amik a rátermettségedet kérdőjelezik meg („Nem eszik rendesen a gyerek, nem vagyok jó anya.”, „Megint sírva ébredt, nem vagyok jó anya.”).
Kényszerré válik a megfelelés, akkor érzed jól magad, ha bizonyítod, hogy te aztán minden téren megfelelsz. Milyen mércének is? A védőnő és a gyerekorvos mércéjének? Az anyós, az anya mércéjének? A kismamaújságok mércéjének? A szakkönyvek számainak? Miért nem a sajátodnak? Miért kell megfelelni?
Önző vagy-e
● ha azt akarod, hogy aludjon végre a gyereked éjszaka?
● ha vele együtt alszol?
● ha szoptatási problémáknál inkább tápszerhez nyúlsz?
● ha nem akarod elválasztani?
● ha ő még szopizna, de neked már nem jó, és el akarod választani?
● ha néha másra hagyod?
● ha sülve-főve együtt vagytok?
● ha nem hordozod?
● ha szereted hordozni, sőt élvezed?
Láthatjuk, az önzés fogalma relatív. Ismerjük el, anyának lenni nehéz, fárasztó, egyedül vagy életed egyik legnehezebb és vadonatúj helyzetében, néha fogalmad sincs, mit kell tenni, és amikor már van fogalmad, akkor is olyan fáradt vagy, hogy nincs kedved megtenni.
Jár neked a kikapcsolódás. Jár neked, hogy másra is gondolj. Jár neked, hogy magadra is. Jár neked a tisztelet. Jár neked az elengedés. Neked jár. (Forrás:kismamablog)
