Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Még egy hét! Még egy esély a továbbtanulásra általános iskola után!

Azok az általános iskolát végzett fiatalok, akik nem tudtak továbbtanulni, 2014. szeptember 1-jéig még csatlakozhatnak a Köznevelési Hídprogramokhoz, mint ahogyan azok a gyerekek is, akik valamilyen oknál fogva nem képesek befejezni az általános iskolát. A Hídprogramok lehetővé teszik, hogy a diákok szakmát tanuljanak, és versenyképes tudáshoz jussanak.

A 2014/2015-ös tanévben induló képzésekre 103 állami és 5 nem állami fenntartású intézmény várja a Köznevelési Hídprogramokhoz csatlakozó fiatalokat. A Hídprogramokon belül olyan osztály is szervezhető, amelynek tanulói az általános iskolai tanulmányaikat a tankötelezettségük végéig nem tudták teljesíteni, és hat általános iskolai évfolyamnál kevesebbet fejeztek be sikeresen.

A diákok versenyképes tudást kaphatnak - Kép: wikipedia

A Hídprogramok lehetővé teszik, hogy a diákok szakmát tanuljanak, megtalálják identitásukat, helyüket az életben, visszanyerjék önbecsülésüket, és versenyképes tudáshoz jussanak. A képzések kiemelt célja – összhangban az Európai Unió stratégiai célkitűzésével –, hogy minél kevesebben legyenek olyanok, akiknek nincs befejezett alap- és középfokú végzettségük, s akik emiatt esélytelenül lépnének a munkaerőpiacra.

A Hídprogramban részt vevő pedagógusok a diákokat egyéni képesség- és személyiségfejlesztéssel készítik fel a munkába állásra és az önálló életkezdésre.

Azok a tanköteles korú tanulók, akik alapfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek, de középfokú iskolába nem nyertek felvételt, tanulmányaikat a Híd I. programban folytathatják. Azok viszont, akik alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkeznek, de legalább hat általános iskolai évfolyamot sikeresen elvégeztek, azt a tanévet követően, amelyben tizenötödik életévüket betöltik, a Híd II. programban tanulhatnak tovább.

Időben induljunk a megfelelő irányba!
A fiatalok sikeres pályaválasztását segítő, egyedülállóan komplex program indul Budapesten Élet Akadémia néven. A hat hétvégés képzés célja, hogy a fiatalok az interaktív tréningek során a számukra megfelelő szakma kiválasztásához hozzáértő, személyre szóló támogatást kapjanak.

A Híd I. programban a tanulók közismereti oktatásban részesülnek. A Híd II. program 10 hónapos változata a szakképzésben való továbbtanulásra készíti fel a diákokat; szakmai alapokat ad, de rész-szakképesítést nem. A 20 hónapos Híd II. képzések rövidebb képzési idejű rész-szakképesítés mellett hosszabb közismereti képzést nyújtanak, a felkészültebb tanulók viszont hosszabb képzési idejű rész-szakképesítésben és alacsonyabb arányú közismereti képzésben részesülnek.

A képzésekre javító- és osztályozó vizsgáik eredménye alapján 2014. szeptember 1-jéig még beiratkozhatnak a tanulók.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.