Ismerős? Te sem érezted magad felhőtlenül boldognak, amíg otthon voltál a gyerekkel? Vagy épp most vagy ebben a helyzetben? Ülsz a négy fal között, és magadat hibáztatod, amiért nem tudsz tökéletesen kiegyensúlyozott lenni? Ne tedd ezt! Olyan helyzetbe kerültél, ami sokakkal előfordul, olyan érzéseket élsz át, amelyek természetesek, és érthetők ebben a helyzetben. Neve is van ennek az állapotnak: ez a gyes-neurózis.
Az egyre mélyülő krízis
A gyes-neurózis fokozatosan, szinte észrevétlenül alakul ki. Ha nem veszünk róla tudomást, a megoldatlan problémák, a megválaszolatlan belső dilemmák és az ezekhez kapcsolódó rossz érzések egymást erősítve mélyítik el a válságot. Lehet, hogy kezdetben csak átmeneti idegességet, türelmetlenséget érez valaki, vagy néha azon kapja magát, hogy idegesítik a gyerekek, nincs kedve velük foglalkozni, játszani. Ettől persze rögtön lelkiismeret-furdalása támadt, hiszen milyen anya az ilyen? Ha a helyzet rosszabbodik, a szorongás és kétségek fokozódásával egyre több tünet megjelenése várható:
- a jókedv és a kiegyensúlyozottság megszűnése,
- a természetes szülői késztetések további csökkenése,
- depresszió, folyamatos lehangoltság és energiahiány,
- testi tünetek, tartós fej- vagy gyomorfájás,
- elbizonytalanodás a szülői képességekben, szaporodó kudarcélmények,
- kisebbrendűségi érzés, önértékelési válság,
- a párkapcsolat kiüresedése,
- egyre szaporodó megoldatlan, halogatott problémák.
Ha egy anya számára a gyermeke idegesítővé válik, ha úgy érzi, néha nem szívesen foglalkozik vele, vagy ha nem boldogul a neveléssel, hamar megjelenik a bűntudat, és a „szar-anya-vagyok” érzés. Ezt pedig nagyon nyomasztó átélni, illetve időnként önbeteljesítő jóslat is lehet. A gyerekek megérzik a szülő elbizonytalanodását és szorongását, ezért maguk is szorongani kezdenek. Többet sírnak, nehezebben alszanak el, fáradtak és fárasztóak, rapliznak. A gyerek egyre nehezebben kezelhető, a szülő ettől egyre jobban szorong, kész is az ördögi kör.
Anyának lenni jó, de mi nem stimmel?
A gyermek érkezése, az anyává válás a legtöbbször boldogító esemény. Követni, hogyan változik, fejlődik a gyermekünk, kifogyhatatlan örömforrás. Csakhogy van azért itt más is. Amikor a nő anyaszerepre vállalkozott, olyan feladatot vállalt fel, ami százszázalékos erőbedobást, figyelmet, sokszor lemondást és áldozatot igényel. Az áldozat szép dolog (mellesleg el is várja a környezet és a társadalom is), de ha hosszú távon nem stimmel az adás és kapás egyensúlya, az a belső erőforrások kimerüléséhez vezet.
Egy kisgyermekes szülőnek lehetnek olyan igényei, amikről az otthon töltött idő alatt tartósan lemondásra kényszerül. Hiányozhat a munka, a korábbi hobbi, az intellektuális kihívások, a sport és még sok minden más. Nehezíti a helyzetet, hogy a gyereknevelés és a háztartás vezetése végtelen hosszú, folyamatos és ismétlődő tevékenység, amiben ritkán vannak jól kivehető mérföldkövek, nagy sikerek, ahol be lehetne söpörni az elismerést. Ha minden jól megy, akkor is hamar kialakul a mókuskerék.
A házastárs, a család, a szülők, a tágabb környezet akár a legnagyobb jóindulat mellett is rátehet még egy lapáttal mindezekre a teljesíthetetlen, egymásnak ellentmondó elvárások nyílt vagy burkolt hangoztatásával. Egy kisgyermekes anyuka legyen boldog és kiegyensúlyozott, hiszen ez a dolga! Legyen profi a gyereknevelésben és a háztartásban. Ez a tevékenység elégítse is ki, most ne legyenek további igényei. Most dolgozni se akarjon, de persze azért legyen tiszta elképzelése a jövőjéről, a későbbi karrierjéről. És szégyellje magát, ha nem tud boldog lenni…?
Mit tehetünk?
Sokféleképpen nehezíthetjük, tehetjük tönkre a saját életünket. Az önsorsrontás egyik leghatékonyabb eszköze a maximalizmus, a tökéletességre törekvés. Ha valaki megpróbál megfelelni az összes elvárásnak, amit saját magában állított fel, vagy a férjétől, az anyósától, esetleg a többi játszótéri anyukától hallott, akkor biztos a kudarc. Nem kell tökéletesnek lenni, sőt! Megpróbálni sem szabad azzá válni! Mások véleménye vagy megoldása egy problémára persze lehet nagyon érdekes és tanulságos, de ne tekintsük kötelezőnek!
Minden pszichológiai kutatás azt mutatja, hogy a gyermek boldogságát és biztonságérzetét a szülő boldogsága tudja leginkább megteremteni. A kiegyensúlyozott szülő a jó szülő, nem pedig az, aki magát nem kímélve, emberfeletti áldozatot hozva teljesíti a szolgálatát. Találjuk meg újra a saját életunket, szánjunk magunkra időt és figyelmet! Ha nincs tökéletes rend, ha nincs mindennap főtt kaja, vagy ha néha más vigyáz a gyerekre, ez nem önzés. A szabadidő, a hobbi vagy egy tanfolyam pontosan azért kell, hogy megfelelően el tudjuk látni a szülői szerepet.
Nem beszéltünk még a férjekről, az apukákról! Sokat árthatnak akár akaratlanul is, az elismerés hiányával vagy akár a kimondás hiányával is – hiszen ami jól működik, azt természetesnek tekintjük, és hamar hozzászokunk. De sokat segíthetnek egy kis megértéssel és meghallgatással. Ezért aztán nem kell mondani semmit, nem kell tanácsot adni, csak hallgatni, és elismerni, hogy az asszonynak igenis nehéz lehet.
Ha valaki úgy érzi, egyedül már nem tud megbirkózni a problémákkal, ha már túl mélyre süllyedt az elveszettség, fáradtság és reménytelenség érzésébe, kérje pszichológus, illetve család- és párterapeuta segítségét! (Forrás: pszichologuskereso.hu)
