Gyereknevelés cikkek
Akkor most együtt aludjunk vele, vagy sem?
Állandó vitatéma, vajon egészséges-e az együtt alvás a babával. Hány éves korig normális és elfogadható? Nem okoz-e problémát a szülők házaséletében? Vannak érvek és ellenérvek bőven ebben a kérdésben is…

Nyáron könnyebb szobatisztaságra nevelni? Tippjeink!
A szobatisztaság ideje kétéves kor után következik el, de a valódi szobatisztaságra általában hároméves korig kell várni, és a legtöbb gyereknél még ezt követően is előfordulnak „balesetek”. Lehet-e a rászoktatást éppen nyáron sürgetni? Ennek jártunk utána…

Hogyan lehetünk igazán szerető szülők?
Vajon hogyan tudjuk gyermekünk számára a legfontosabbat megadni: az érzelmi biztonságot? Szakértőnk szerint ennek alapja a szülők kiegyensúlyozott párkapcsolatában rejlik.

Ajándékozz több időt! De ne csak gyereknapra!
Holnap gyereknap, ilyenkor minden szülő igyekszik, hogy csemetéje kedvében járjon. De kiszámoltad már, mennyi idő jut hétköznap a gyerekedre? A legtöbb családban bizony nagyon kevés, amit hétvégi közös programokkal igyekszünk ellensúlyozni. No és vajon apa vagy anya vállát nyomja-e nagyobb teher, ha házimunkáról és leckegyakorlásról van szó? Egy felmérésből ez is kiderül.

Mit okoz a gyerekben a családi perpatvar?
Jelentkezzen az a család, amelynél soha egy hangos szó nem hangzott el, egy hevesebb vita sem fordult még elő! A probléma inkább azoknál van, akik csak ordibálva tudnak egymással kommunikálni. Vagy titkolják a konfliktusokat. Vajon hogyan éli meg ezt a gyerek? Károsodik tőle? Agresszív lesz? Szorongani fog? Vagy egyik sem?

Ne tűnj el anya! - avagy miért szorong a kisbaba?
Matricaként tapad rád, egy pillanatra sem téveszt szem elől, mert nélküled nem érzi magát biztonságban. A legtöbb totyogó egyáltalán nem anyafüggő, mások viszont csak testközelben képesek „életben maradni”. Min múlik ez? Mikor kezdődik, és meddig tart a szeparációs szorongás? Most minden kérdésedre választ kaphatsz!

Miről árulkodnak a gyermekrajzok?
„Nézd csak, mit rajzoltam?” – hányszor hallottuk már csemeténktől ezt a kérdést, csillogó szemekkel, büszkén mutatva kis irkafirkáját. Még ha nem is ismerjük fel mindig, hogy pontosan mit vetett papírra gyermekünk, fontos, hogy megdicsérjük az igyekezetéért, hiszen ha az önkifejezésnek épp ezt a formáját választja, már óvodáskortól sikerélményt tud hozzá társítani.

Amire csak az anyák képesek… Köszönet érte!
Amit az ember az anyjától kap, az természetes. Nem is veszi észre, szinte beleépül a sejtjeibe. Az anyák munkája láthatatlan, észrevehetetlen - írja Müller Péter Titkos tanítások című könyvében. S vajon mi az, amire igazán csak ők, az anyák képesek? A bölcs gondolatokból ez is kiderül.

5 hatékony módszer, hogy szót fogadjon a gyereked!
Van, amikor hiába vagy jó fej anya, vagy játszod el a szigorú szülőt, mégsem fogad szót a gyerek. Kéred szépen, utasítod hangosan, és vetsz be mindenféle praktikát, ám sehogy sem akar együttműködni veled. Mit tehetünk ilyenkor? Van néhány remek ötletünk…

7 mondat, amitől szárnyakat kap a gyereked!
Van hét vagy talán több csodamondat is, amelyeket bizony elég ritkán mondunk a gyerekeinknek. Pedig a dicsérő szavak, a pozitív megerősítések nagyon fontosak minden életkorban, hogy az egészséges önbizalmuk kialakuljon. Nézzünk néhány szárnyakat adó mondatot!
Hogyan hatnak a babára a tévé és a digitális kütyük?
Vannak szülők, akik kisiskolás korig minden digitális készüléktől távol tartják a gyermekeiket, ám vannak olyan totyogósok is, akik már most ügyesen játszanak anya mobiltelefonján vagy a laptopon. Most akkor káros vagy hasznos ez? Engedjük, vagy ne? Ennek jártunk utána!
Öleld meg, ahányszor csak tudod!
A baba dédelgetése, ringatása, hordozása, a testközelség és a babamasszázs nem csak a pici lelki egészségének tesz jót, a betegségektől is megvédi. Minthogy a kicsi még nem érti a szavainkat, így érintéssel tudjuk kifejezni a felé irányuló szeretetet. Még az sem túlzás,hogy életet is mentünk vele.
Ők a legideálisabb sztáranyukák!
Mitől lesz valaki példásan jó anya? Ha megfelelően gondoskodik a gyerekéről, a nevelésben végtelenül türelmes és következetes. A legutóbbi felmérés szerint legalábbis így gondolják a magyar anyukák, akik megválasztották a sztárok közül is példaképeiket. A hazai ismert emberek közül Szandi, míg a külföldi hírességek mezőnyében Angelina Jolie lett az első a példás anyák listáján.
Túlélési tippek „többemberes” babákhoz
Többemberes baba. Már maga a kifejezés is horrorisztikus. Azokat a gyerekeket hívjuk így, akik folyamatosan igénylik, hogy valaki mellettük legyen. Sírnak, nyugtalanok, csak kézben tudnak lecsillapodni. Szinte sakkban tartják az egész családot. Vajon mi a viselkedésük oka? Mit tehetünk? Vannak tippjeink!
A picinek babakocsiundora van? Itt a megoldás!
Kell a levegő a picinek jó és rossz időben egyaránt. De az is lehet, hogy menni kéne valahová a gyerekkel. Ám a gyerek már a babakocsi láttán vagy éppen útközben zendít rá vigasztalhatatlanul. Vajon mi lehet az oka, hogy egyes gyerekek annyira tiltakoznak a kis „jármű” ellen? Körüljártuk a témát életkoronként, és van néhány remek ötletünk is!
Szeress, és hagyj békén!
Ölelj magadhoz, és szeress engem! Tegyél le, anya, és hagyj végre békén! Hallottad már ezeket a mondatokat? Először szeretni, aztán szépen elengedni? Igen, egy jó adag szeretetmunícióval kell megtömni a világjáró tarisznyást…
Bizony nem olcsó hobbik a trendi sportágak
Bár a foci továbbra is az egyik legnépszerűbb sport a fiúk körében, divatos elfoglaltságnak számítanak a jégkorong és a küzdősportok is, a lányok körében pedig a lovaglás és a formációs táncok. Ezek azonban nem olcsó hobbik, a szülőknek sokszor mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha ilyen sportágat választ a gyerek.
A kreatív játék a legjobb
A legkedveltebb játékok aktívan igénybe veszik és fejlesztik a gyermekek kreativitását – mutatta ki egy felmérés, amely a hazai családok játszási szokásait és legkedveltebb játéktípusait térképezi fel. A kutatás célja az volt, hogy támogassa a hasznos családi időtöltést, és ráirányítsa a figyelmet a gyermekek készségfejlesztése szempontjából fontos tevékenységekre.
Te nem babázhatsz, Pistike!
Még meg sem született, máris halvány rózsaszínre festették a szobáját, megvették a habos-babos ruháit, a virágmintás babakocsiját és az első babáját. Mert egy lánynak ez dukál. A szülők már az első pillanattól kezdve, ösztönösen vagy tudatosan, felkészítik gyermeküket a nemi hovatartozásra. Persze vannak kivételek.
A pöttöm is netezik? Vigyázz, veszélyes lehet!
Hazánkban és a fejlettebb európai országokban évről évre egyre több kisgyermek internetezik, ez világosan kiderül az LSE által az egyes EU-országokban elvégzett kutatásokból. A kicsik ugyanakkor ritkán találkoznak potenciálisan veszélyes tartalmakkal – ez inkább a fiatal kamaszokra jellemző.
Az okostelefon nem játék!
A mobiltelefon évek óta slágertermék karácsonykor, csakúgy, mint általában a műszaki cikkek. Sok tinédzser ilyenkor kapja meg élete első okostelefonját. Annak érdekében, hogy pár hónap múlva ne szembesüljenek a szülők a horribilis költségekkel, érdemes az ajándék átadásával egy időben tisztázni azt is, mit szabad letölteni a telefonra, és milyen funkcióját meddig lehet használni – javasolja a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője.
Harcművészet minden korban?
A gyerekkor ideális a különböző csoportokba való beilleszkedés képességének fejlesztésére. A csoportba integrálódás gyakorlóhelye lehet – többek között– a harcművészeti iskola is.
Mikor kezdjük el tanítani gyermekünket idegen nyelvre?
Ez mai világunkban, ahol lassan elmosódnak az országhatárok egyre fontosabb kérdés. Sorra nyílnak az idegennyelvű óvodák, ahol azt kínálják a szülőknek, hogy gyermekük iskolakezdésre a választott idegennyelv tudora lesz. De vannak szülők, akik nem elégednek meg az óvodai és az iskolai órák számával, vagy éppen nem tartják elégségesnek.
Jóga gyerekeknek is?
A jóga a felnőtteknek segít és rohanó világunkban egyensúlyt teremt, akkor adott a kérdés, hogy lehet –e ezt korábban is kezdeni? A gyermekjóga a tévhitekkel ellentétben nem kicsavart testpózokról, lótuszülésben történő hosszú percekig tartó "om-ozásról", ellazulásról szól. De akkor miről?
Hogyan tanítsuk meg a gyereknek, mire érdemes költeni?
Az iskolásoknak fontos a trendkövetés: figyelik egymás ruháját, felszerelését, mobiltelefonját, és gyakran csak azért könyörögnek, mert a többieknek már van valamijük, ami nekik nincs. A szülők ilyenkor dilemmáznak: megvegyék-e a kért tárgyat csak azért, hogy az ő gyerekük is „menő” lehessen, lépést tudjon tartani a többiekkel vagy mérlegelnek, hogy mire hajlandóak áldozni és mire nem. Gyerekpszichológus és a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő zsűrielnöke segítségével jártuk körbe, milyen anyagi és lelki szempontokat érdemes átgondolni a kamaszodó, trendkövető gyerekek szüleinek.
A szülők harmada már nem mond esti mesét
Kihalófélben van az esti mesélés a már ágyba fektetett gyermekeknek: Nagy-Britanniában a szülők egyharmada már egyáltalán nem mond esti mesét. Ugyanakkor egyre kevesebb gyerek igényli a mesélést - derült ki egy brit felmérésből.
Amiről az iskola nem beszél...
Az OTP Fáy András Alapítvány O.K. Központjának szakemberei még változatosabb tananyaggal és az eddigieknél is nagyobb lendülettel készülnek az új tanévre. A cél az, hogy a gyerekek magabiztosabban mozogjanak gazdálkodási, pénzügyi területen - például tisztában legyenek a hitelfelvétel kockázatával. Az, hogy ezt a tudást nem iskolai órán szerzik meg, a diákok visszajelzése alapján könnyebbség.
Iskolakezdés és stressz – így segíthetünk gyermekünknek!
Itt a becsengetés ideje! Vajon az új kisdiákok, vagy a már rutinos iskolások között milyen formában jelenhet meg az iskolakezdéssel együtt járó stressz, illetve szülőként mivel csillapíthatjuk ezt a helyzetet? A cikk szakértője Prof. Dr. Bagdy Emőke neves klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta, gyakorló kisgyermekes anyukaként pedig Keleti Andrea osztja meg velünk tapasztalatait.