Életforma.hu

STÍLUS

A pöttöm is netezik? Vigyázz, veszélyes lehet!

Hazánkban és a fejlettebb európai országokban évről évre egyre több kisgyermek internetezik, ez világosan kiderül az LSE által az egyes EU-országokban elvégzett kutatásokból. A kicsik ugyanakkor ritkán találkoznak potenciálisan veszélyes tartalmakkal – ez inkább a fiatal kamaszokra jellemző.

Nálunk kisebb veszély leselkedik a kicsikre - Kép: Pixabay

„A kockázatos tevékenységekkel kapcsolatos tapasztalatok a korral egyértelműen nőnek – a fordulópont 14 és 15 éves kor között van, amikor hirtelen megnövekszik az ilyen tapasztalatokkal rendelkezők aránya” – írja Ságvári Bence a magyar gyerekeket vizsgáló, „Az EU Kids Online magyarországi kutatásáról” címmel publikált elemzésben. Az adatokból kiderül, hogy a legfiatalabbak általában – tapasztalatlanságuk és a komoly szülői felügyelet miatt – jellemzően nem találkoznak potenciálisan ártalmas tartalmakkal. Ahogyan azonban nagyobbak lesznek, a felügyelet csökken, a tapasztalat nő, és a kíváncsi gyerekek egyre több tartalommal találkoznak, amelyek között egyre több az ártalmas jellegű – mondta Solt Ádám, az internetet.hu távközlési összehasonlító portál szakértője.

„Általánosságban a gyerekek 10%-a számolt be olyan rossz tapasztalatokról, amik internetezés közben érték őket. <...> A zaklatás esetében a legnagyobb az arány (72%), amit sokkal kisebb számban követ a szexuális tartalmú képekkel, videókkal való találkozás (30%) és a szexuális jellegű üzenetekkel, cselekvésekkel kapcsolatos tapasztalat (29%). Legkisebb arányban az online ismeretségekkel való offline találkozók végződtek rosszul (9%)” – olvasható a kutatásban.

Az is kiderült, hogy a magyar iskolások kétharmada netezik az iskolából, csaknem ugyanennyien közös otthoni számítógépről, 38 százalékuk pedig a saját szobájából – ezek Európában igen alacsony arányoknak számítanak. A netezést általában 9 éves korban kezdik, és a számok azt mutatják, hogy az egymást követő korosztályok egyre korábban kezdik online életüket. A magyar gyerekek általában nem érzik úgy, hogy az internetezés, amivel átlagosan napi 85 percet töltenek el, időt venne el a családjuktól vagy a barátoktól. Negatív tapasztalatokról, például netezés miatti kialvatlanságról csak 8 százalékuk számolt be. Netezés közben egyébként nagyrészt videókat néznek (76%), házi feladatot készítnek (73%), közösségi oldalakat használnak (72) és csetelnek (61%), online játékokkal tízből hatan múlatják idejüket. Kicsi az aránya viszont azoknak, akik blogolnak (5%).

Gyerekek a közösségi oldalakon
Egy friss felmérés szerint a 13 év alatti magyar gyermekek egynegyede már facebookozik. Ez egyrészt ellenkezik a közösségi portál szabályaival, de jelentős adatvédelmi és nevelési kérdéseket is felvet.

A biztonságot tekintve az értékek nem tökéletesek. A gyerekek kétharmadának van nyilvános profilja valamilyen közösségi oldalon, de csak a felük rendelkezik az internet biztonságos használatához szükséges ismertekkel (nem kívánt személyek letiltása, személyes adatok védelme stb.). Ugyanakkor csak minden ötödik alkalmaz szigorú biztonsági beállításokat.

Azon gyermekek aránya, akik arról számoltak be, hogy zaklatták már őket online az adatfelvételt megelőző évben, 11 százalék volt, ami megfelel az európai átlagnak. Szexuális tartalmakkal a 9–16 évesek 16 százaléka találkozott, szexuális témájú üzeneteket pedig százból heten kaptak. Ez gyakoribb a 15-16 éves, mint a 11–14 éves korosztály körében, az arány közel kétszer akkora az idősebbeknél. Az európai átlaghoz képest azonban a sexting (szexuális tartalmú szöveges üzenetek váltása) nem mondható elterjedtnek. Olyan személlyel, akit online ismertek meg, 7 százalékuk találkozott már offline is, ez is jóval gyakoribb ugyanakkor az idősebbeknél. 84 százalék ugyanakkor egyáltalán nem találkozott potenciálisan káros tartalmakkal. Egyszerre több kockázati tényező csak a vizsgált gyerekek 0,5 százalékánál jelent meg.

A szülőknek is lenne még hová fejlődniük – több mint negyedük egyáltalán nem használja az internetet, és a használók harmada is tapasztalatlannak, bizonytalannak vallja magát. Ugyanakkor háromnegyedük beszél arról gyermekével, hogy mire használja az internetet, és viszonylag elterjedt a közös netezés, a gyermekeknek való segítés is. A fiatal gyermekek általánosságban több szülői támogatást kapnak ilyen téren, ami nem meglepő, hiszen az idősebbek igyekeznek kibújni a szülői kontroll alól.

Mi lehet a megoldás?
Megoldás lehet, hogy ha a szülők nem az internetezéssel töltött időt próbálják meg korlátozni, hanem továbbra is felügyelik gyermeküket a világháló használata közben. Erre jók lehetnek a különféle tartalomszűrők, de nehézséget okozhat, hogy ma már nem elegendő a közös otthoni számítógépet felügyelni, azt ugyanis csak 50-60 százalékuk használja internetezésre, ahogy nőnek, az arány úgy csökken, és egyre nő a saját asztali gépet, laptopot vagy okostelefont használók aránya, amit jóval nehezebb ellenőrizni.

Az is gondot jelent, hogy a fiatalok sok esetben alaposabb számítógépes ismeretekkel rendelkeznek, tapasztaltabbak, mint szüleik, így internetes tevékenységüket is könnyűszerrel el tudják rejteni. Így tehát nem elegendő utólag ellenőrizni az online látogatott oldalakat – mégis, ez az egyik leghatásosabb módszer. Sokat segíthet az is, ha a gyerekeknek a szülők ismerősei a közösségi oldalakon, így ellenőrizni tudják online tevékenységüket, hogy kikkel barátkoznak, hogyan kommunikálnak online.

Az egyik legjobb módszer mégis a megelőzés lehet. Ha az óvodás és kisiskoláskorú gyermekek még nem is, a fiatal kamaszok már egészen biztosan több lépéssel szüleik előtt járnak, így ki tudják játszani a tartalomszűrőket vagy az utólagos ellenőrzést, el tudják tüntetni nyomaikat. Arra is gondolni kell tehát, hogy elbeszélgessünk a gyerekekkel a lehetséges veszélyekről, kialakítsuk bennük a jó ítélőképességet, így sokkal inkább biztonságban érezhetjük őket, még ha pontosan nem is tudjuk, mit csinálnak.

Egy Vaskúti Gergely pszichológus által 2011-ben elvégzett kutatás során az derült ki 92 óvodáskorú (3 és 6 év közötti) gyermek vizsgálata során, hogy a fiatalok egyre inkább a magányos, szülői kontroll nélküli médiafogyasztás felé fordulnak. Ennek ellenére a gyerekek többnyire nem találkoznak káros vagy veszélyeztető jellegű tartalmakkal, leginkább különféle játékokkal és rajzprogramokkal foglalkoznak, ezek elérési útját ismerik, és attól ritkán térnek el. Az internetezés maga ugyanakkor nem gyakori ebben a korosztályban, elsősorban a szülői tilalom és a hiányzó felhasználói ismeretek miatt. A különféle vizsgálatok eredményeiből összességében az olvasható ki, hogy magának az internetezésnek számos pozitív, készségfejlesztő hatása is van, megismerteti a gyerekeket a digitális technológiákkal, fejleszti felhasználói ismereteiket, gyarapítja tudásukat. Ahogyan azonban idősebbek és önállóbbak lesznek, a szülői felügyelet pedig gyengül, egyre inkább ki vannak téve a káros tartalmaknak.

Az egyetlen komolyabb probléma a szülők alacsony tudásszintje. Ők ugyanis nem csak felhasználói készségeknek vannak híján nagy számban, de sokszor arról sincs tudomásuk, milyen kockázatokkal szembesülhetnek gyermekeik az interneten keresztül. Ezt viszont némileg ellensúlyozza, hogy a pedagógusok jellemzően jobban felkészültek és képesek pótolni a szülői részről hiányzó útmutatást és felügyeletet - tudósított az internetet.hu portál.

Egyre több nő játszik az interneten
Már több a nő az internetes játékok 35 évnél idősebb felhasználói között. A comScore, a világ vezető internetes analitikai társaságának adatai szerint az online játékosok száma 2013 végére várhatóan meghaladja az 1,2 milliárdot.


A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon

A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon 

A karórák világa tele van ikonikus darabokkal, amik története épp olyan izgalmas, mint maguk az órák.
Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát

Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát 

Az otthonunk hangulata nagyban befolyásolja a mindennapjainkat: hatással van a közérzetünkre, a pihenésünkre és még a produktivitásunkra is.
Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában

Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában 

Sok nő fejében él az elképzelés arról a melltartóról, ami minden ruhához és minden alkalomhoz megfelel.
Kényelmesebb megoldás dolgozóknak

Kényelmesebb megoldás dolgozóknak 

A modern munkahelyeken egyre nagyobb hangsúlyt kap a dolgozói komfort és a hatékonyság közötti egyensúly megteremtése.
Tudatos vásárlás: Miért olcsóbb hosszú távon a drágább cipő?

Tudatos vásárlás: Miért olcsóbb hosszú távon a drágább cipő? 

A tudatos vásárlás alapelve szerint a termék árát nem a kasszánál, hanem annak teljes életciklusa alatt érdemes mérni.
A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.