Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Miről árulkodnak a gyermekrajzok?

„Nézd csak, mit rajzoltam?” – hányszor hallottuk már csemeténktől ezt a kérdést, csillogó szemekkel, büszkén mutatva kis irkafirkáját. Még ha nem is ismerjük fel mindig, hogy pontosan mit vetett papírra gyermekünk, fontos, hogy megdicsérjük az igyekezetéért, hiszen ha az önkifejezésnek épp ezt a formáját választja, már óvodáskortól sikerélményt tud hozzá társítani.

Kép: Kika

Kíváncsiak voltunk, hogy egészen kisgyermekkortól kezdve mi mindent rejthetnek magukban a gyermeki rajzok. E téma körüljárásában dr. Süli Ágota, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet pszichiátere, pszichoterapeutája, felnőtt- és gyermekterapeutája volt segítségünkre.

Rajzok segítségével milyen mértékben képes kifejezni, és igazán hány éves kortól magát egy gyermek?

– Ahogy a kisgyerek kezébe veszi a ceruzát - kezdi a szakember -, már valamit szeretne kifejezni, amit szavakkal még nem képes megfogalmazni. A verbalizáció erősödésével a rajzos kedv éppen ezért csökkenhet, hiszen akkor már a szavak ereje, színessége segíti az önkifejezést. A kezdeti rajzok persze még többnyire irkafirka jellegűek - ezeket egyébként firkarajzoknak is nevezzük –, de már ekkor is nagyon sok információt árulnak el a szakemberek számára. Az óvodás gyermek már megjeleníti az őt körülvevő kapcsolatokat rajzain keresztül, vagyis ha kérünk egy családrajzot, akkor jól megjelennek azok a viszonyok, amit ő megtapasztal egy családi működésben. A rajzok mentén ilyenkor már a vágyait is képes kifejezni, sőt a benne megjelenő indulatokat is.

Mik a főbb motívumok, amiket egy gyermek lerajzol, mire lehet következtetni ezek használatából vagy épp a kompozícióban való elhelyezkedésükről?

– Minden életkornak megvan a maga sajátossága. A kezdeti firkarajzot követően megjelennek az emberrajzok, a ház, a fa, virágok, saját kedvenc témáik, amelyek egyébként is foglalkoztatják őket. Ahogy az idegrendszer fejlődik, úgy a gyermek egyre precízebb vonalakat képes húzni, és a részletek kidolgozottsága is egyre nagyobb kihívást jelent. Amikor a rajzokat értékeljük, akkor a síkbeli elhelyezkedés is kifejező, érdemes odafigyelni arra, hogy kapcsolódnak-e egymáshoz a figurák, hogyan helyezkednek el a mentális térben egymáshoz képest. Az is fontos információ, ha az egész lapot betölti a rajz, vagy a gyermek csak egy kis képet alkot, és a rajzlap nagy része szabadon marad. Nem szerencsés az, amikor a szülő precizitást vár el, megpróbálja átszoktatni a másik kézre, hiszen ekkor a szülői elvárásoknak kezd el megfelelni a gyermek, ami hátráltatja az egyéni individuum kialakulását, és akár erős szorongást is okozhat.

Májusköszöntő családi nap a hétvégén
Közeledvén a gyermeknaphoz, az egyik budapesti lakberendezési áruház különleges rajzpályázatot hirdetett „Álmaim gyerekszobája” címmel a XIII., IV., VI., VII. és XIV. kerületi óvodák részére, ezzel is támogatva a gyermeki önkifejezés, tehetség kibontakozását.

Május 10–11-én 10-től 18 óráig a Minimaxszal közös Májusköszöntő Családi Hétvégén ki is állítják a rajzokat, május 11-én pedig a győzteseket is kihirdetik! A kiállítás mellett számos program, többek között ingyenes lufihajtogatás és arcfestés, kézműves foglalkozás – „A kedvenc Minimax-mesém” rajzversennyel –, X-box játékok (a Konzolvilág jóvoltából), óriás társasjáték (a Tarzan Park felajánlásából) és Mese Kvíz, valamint élőben Picicica és Macikutya várja a gyerekeket.

Május 10-én, szombaton 15.30-tól Vig Balázs, a Három bajusz gazdát keres című mesekönyv szerzője interaktív meseelőadása, majd a Csodák Palotája Fizika Show-ja kápráztatja el a látogatókat.

Május 11-én, vasárnap 16 órától a nap fő fellépője a népszerű Buborék Együttes lesz.

A hétvége további fellépői: Meteor Dance TSE, Csepp Színház és Színitanoda, Lendület Táncklub, Tanod’ art Művészeti Zenés és Színházi Műhely. Több kiállítóval is találkozhatunk a helyszínen, mint például a Pölöskei Szörp, Sápi Tímea Kézműves Gyümölcsborok, Kürcsi Kürtöskalács, Mokos Családi Pincészet, Tibi Méz, Piros Kockás, Csíkos Lekvár, Agria Kézműves Sajtműhely.

További információ itt.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.