Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Öleld meg, ahányszor csak tudod!

A baba dédelgetése, ringatása, hordozása, a testközelség és a babamasszázs nem csak a pici lelki egészségének tesz jót, a betegségektől is megvédi. Minthogy a kicsi még nem érti a szavainkat, így érintéssel tudjuk kifejezni a felé irányuló szeretetet. Még az sem túlzás,hogy életet is mentünk vele.

A csecsemőknek szinte állandó testkontaktusra van szükségük Kép: Pixabay

A koraszülöttek túlélési esélyeit javítja, ha teljes elkülönítés helyett a nap nagy részében az édesanyjukkal lehetnek, mégpedig úgy, hogy az anya mellkasára fektetve őket a bőrük összeér. Ezt az úgynevezett kengurumódszert kezdetben arra használták, hogy olyan országokban, ahol nincs megfelelő technikai háttér a koraszülöttek ellátására, javítsák a korababák túlélési esélyeit. E módszer révén megelőzhető például az újszülötteknél gyakran fellépő kórosan alacsony vércukorszint, és csökken a besárgulás esélye is. Később rájöttek, hogy az időre született csecsemők is egészségesebbek, ha többet vannak testközelben: hatékonyabban tudnak anyatejet szopizni, kiegyensúlyozottabbak. Az érintés szerepe később is nagy jelentőségű a csecsemő fejlődése szempontjából. A gyakran ölelgetett babák növekedése gyorsabb, az immunrendszerük erősebb.

Mi történik a szervezetben, amikor megsimogatjuk, vagy megöleljük őket? Az érintés stimulálja a bőr alatt található receptorokat, ezáltal csökken a vérnyomás, lelassul a légzés, csökken a stresszhormonok szintje. Betegség során ösztönösen többet simogatjuk gyermekeinket, hiszen az érintés elősegíti a gyógyulást. Maga a gyermek is tudja-érzi ezt, hiszen ilyenkor a kicsik gyakrabban kéredzkednek be a szülői ágyba is. Ez a rendkívüli összebújás iránti igény nem rossz szokás, hanem természetes igény, ami a betegség elmúltával magától megszűnik majd.

Hogyan óvjuk meg őket a betegségektől?
Rendszeres babamasszázzsal, összebújással, ringatással, dédelgetéssel sokat tehetünk azért, hogy gyermekünk ellenállóbb legyen a betegségekkel szemben, és azért is, hogy lelkileg kiegyensúlyozottabb legyen, ami szintén segít a betegségek kivédésében és a mielőbbi gyógyulásban is.

A felnőtteknek naponta 11 ölelésre van szükségük az egészséges lelkiállapothoz, a csecsemőknek azonban szinte állandó testkontaktusra van szükségük. Miért?

Mert az embergyerek éretlenül jön világra. Antropológusok szerint nagyjából egy évvel korábban, mint ahogyan az önálló életre alkalmas lenne. Mivel 9 hónapon át az anyaméhben állandó testkontaktusban élt, ezért a leválasztása sem történhet egyik napról a másikra. A testközelség számára az életben maradást, a biztonságot jelenti, éppen ezért fontos, hogy a lehető legtöbbet érezhesse azt, és türelmesen várjuk meg, hogy fokozatosan válassza el magát, amikor már képes önállóbban élni.

Az érintésekből azonban mást is megtanul a kisgyermek: a kevés testközelséget kapott gyerekek később agresszívebbek lesznek, és kevésbé tudják megítélni, mikor nyúlnak hozzá durván a másikhoz, és mikor finoman. A családi játékos dögönyözések, birkózások révén a kicsi megtanulja, mi az, ami jólesik a másiknak, és mi az, ami már nem.

Szeress, és hagyj békén!
Ölelj magadhoz, és szeress engem! Tegyél le, anya, és hagyj végre békén! Hallottad már ezeket a mondatokat? Először szeretni, aztán szépen elengedni? Igen!

Az ölelésnek a tanulmányi eredményre is hatása van. Jay Gordonpszichológus kutatása bizonyította, hogy azok a gyerekek, akiket búcsúzáskor megöleltek az iskola előtt, jobb jegyeket vittek haza, mint azok, akiket nem.

Ne féljünk tehát a baba hordozásától, ölelgetésétől, az együtt alvástól! A gyakori érintések révén nem csak a lelki, de a testi egészségének alapjait is letesszük, aminek a hatása egész életében tartani fog majd.

Forrás: kismamablog


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.