Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nyáron könnyebb szobatisztaságra nevelni? Tippjeink!

A szobatisztaság ideje kétéves kor után következik el, de a valódi szobatisztaságra általában hároméves korig kell várni, és a legtöbb gyereknél még ezt követően is előfordulnak „balesetek”. Lehet-e a rászoktatást éppen nyáron sürgetni? Ennek jártunk utána…

Vannak olyan csodagyerekek, akik már másfél évesen a bilire járnak, és akik soha nem pisilnek be éjszaka, de ezek általában mások gyerekei. A sajátunk, főként ha fiúk, kényelmesebbnek tartják a pelenkát, és csak ücsörögni járnak a bilire, ha egyáltalán hajlandóak ráülni.

Ne legyen rossz élmény! - Kép: 4moms.gr

Utánozva tanul

Nagyon fontos, hogy ne legyünk türelmetlenek a gyerekkel, és ne erőltessük a szobatisztaságot. Valamikor 2 éves kor körül a pici elkezd érdeklődni a téma iránt, kíváncsi, mit csinálunk mi a WC-ben, folyton utánunk akar jönni (ezt hagyjuk neki, mert sokat tanul belőle), kifigyeli a szokásainkat, hogy hol tartjuk a WC-papírt, és mire használjuk. Ezt követően ő is meg akarja próbálni a dolgot, fel kell ültetni a WC-re, rácsücsül a bilire, letolja a pelenkáját, használja a WC-papírt, de ez még nem annak a jele, hogy már képes szabályozni a vizeletürítést, ilyenkor még csak a szokásokat tanulja!

Amit tehetünk, az az, hogy hagyjuk kísérletezni, ha szól, hogy „vécézni” kell, elmegyünk vele a bilire, és ha sikerül „végeredményt” produkálnia, megdicsérjük. Egy siker azonban még nem siker, előfordulhat, hogy ezt követően hetekig-hónapokig nem ismétli meg ugyanezt a mutatványt.

Így lesz „izompacsirta” a kisbabádból!
A helyváltoztatáshoz, a mászáshoz, járáshoz szükséges izomzat a baba fejlődése során fokozatosan alakul ki, melyre a csecsemő naponta gyúr. Hogyan segíthet az izomépítésben a szülő?

Miért nem szabad erőltetni?

A székelési és vizeletürítési ingert megérezni nem egyszerű dolog, és egyáltalán nem tanulható! Ez egy olyan idegrendszeri képesség, ami fokozatosan alakul ki. A gyermek megérik erre a feladatra, amikor eljön az ideje.Ha várunk, és nem türelmetlenkedünk, a gyerkőc nagyjából néhány nap alatt magától le fog szokni a pelusról. Ha a szobatisztaság iránti érdeklődés első jeleire azonnal elkezdjük átszoktatni, akkor egy évig is bajlódhatunk, amíg a gyerek végre szobatiszta lesz.

A sikertelenség, a bilizéssel kapcsolatos kudarcélmények rossz hatással vannak a gyermekre, akár még késleltethetik is a szobatisztaság kialakulását.

Mit ne tegyünk?

● Soha ne ültessük rá a gyereket a bilire, ha ő nem akarja!

● Ne szidjuk meg, ha bepisil, bekakil, ennek mindig oka van: vagy még nem érett a szobatisztaságra, vagy valamilyen betegség (felfázás stb.), illetve pszichikai ok (testvér érkezése stb.) áll a háttérben.

● Ne ültessük rá a bilire arra várva, hogy pisiljen a kedvünkért.

● Ha már érdeklődik a szobatisztaság iránt beszélgethetünk vele erről, de ne vigyük túlzásba! Ne mondjunk neki olyat, hogy „Miért csináltál már megint a pelusba? Miért nem szóltál, hogy kakilni kell?”. Ne hasonlítgassuk össze másokkal: „A szomszéd kislány már tud a bilibe pisilni, te meg még nem.”

● Ne keltsünk benne irreális félelmeket a széklettel kapcsolatban, de tanítsuk meg rá, hogy nem szabad megfogni, játszani vele!

Mit tehetünk mégis?

● Elégítsük ki kíváncsiságát, ha kérdez, adjunk számára is érthető válaszokat.

● Ha érdeklődik, mutassuk meg neki a WC-t, a WC-papírt, meséljük el, mire való.

● Nyáron hagyjuk pelenka nélkül szaladgálni, így szembesül a saját „produktumaival”.

● Használjunk textilpelenkát vagy bilire szoktató pelust! Ezekben a gyerek jobban érzi a nedvességet, így kikerülhetjük azt a problémát, hogy a pelenkázás miatt nem akar bilibe pisilni.

● Sok gyereknek az a baja, hogy csak az utolsó pillanatban szól, hogy pisilni kell, így nem érünk oda vele a bilire. Ezt otthon kiküszöbölhetjük azzal, hogy odatesszük közel hozzá, elérhető távolságra a bilit, akár még viheti is magával a másik szobába, amikor játszik. Amikor már képes hosszabb ideig is visszatartani, akkor visszahelyezhetjük a bilit a fürdőszobába.

Bili vagy WC?

A gyerekek általában szeretik a bilit, mert az ő méreteikre van szabva, és könnyen, akár egyedül is rá tudnak ülni. Vannak azonban olyan kicsik is, akik inkább a WC-t választják, hiszen látják, hogy mi is oda járunk. Az ő dolgukat megkönnyíthetjük egy WC-szűkítővel és egy zsámollyal, amire rá tud állni. (Forrás: kismamablog)

Így neveljünk értelmes gyereket!
A felnőttek értelmesebbnek, okosabbnak tartják azt a kisgyereket, aki hamar kezd el beszélni, és választékosan fejezi ki magát, miközben a nyelvi képességek fejlődésének mércéje sokkal inkább az, hogy mit képes megérteni, befogadni a kisgyermek. Lehet, hogy egy kétéves kisfiú még csak egy-egy szóval fejezi ki magát, de sokkal több szót ért meg, sokkal jobban megért bonyolult szövegeket, mint egy ugyanolyan korú cserfes kislány.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.