1. „Ezt nagyon ügyesen csináltad!”
Az önbizalmat a dicséret építi leginkább. Dicsérjük meg a gyermeket minél többször! Dicsérjük meg, ha próbálkozik, ha erőlködik, és akkor is, ha próbálkozásai sikerrel járnak.
Egy 6 hónapos babákkal végzett kísérletben a babát hasra fektették, egy labdát tettek elé, és édesanyja biztatta, hogy gurítsa vissza. Persze a baba még nem tudja, hogyan kell gurítani, viszont kíváncsi a labdára, ezért odanyúl felé, és a labda elgurul. Az anyukák ilyenkor megdicsérték a babát, és visszagurították a labdát, majd újra biztatni kezdték, hogy gurítsa vissza. A legtöbb baba ezen a módon pár perc alatt rájött, mit szeretne tőle az édesanyja, és egyre tudatosabban és ügyesebben gurította vissza a labdát. Fontos, hogy a dicséretnél elsősorban azt dicsérjük, amit tett a gyermek, és nem őt magát.
Egy másik kísérletben iskolások kaptak egy képességeiken aluli tesztet. Ezt gond nélkül kitöltötték, ezért az egyik csoportot nagyon megdicsérték, azt mondták nekik, hogy „ügyesek voltatok”. A másik csoportnak azt mondták, hogy „nagyon ügyesen kitöltöttétek a tesztet.” Majd kaptak még egy tesztet, ami viszont sokkal nehezebb volt. Az első csoport, akiket önmagukért dicsértek meg, sokkal hamarabb feladta a teszt megírását, és sokkal csalódottabbak voltak, mert elhitték, hogy ők valóban ügyesek, és csalódtak magukban, hogy nem tudták megoldani. A második csoport, akiket a teljesítményükért dicsértek meg, sokkal kitartóbban próbálkozott megoldani a nehéz feladatokat is, és sokkal jobb átlageredményt értek el.
2. „Ezt nagyon ügyesen csináltad, de az még nem sikerült tökéletesen.”
Az önbizalomnak fontos része az is, hogy tisztában legyünk saját képességeinkkel, korlátainkkal, ugyanakkor küzdjünk azért, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból, hogy fejlődjünk. Ezért a gyermeknek reális képet kell kapnia arról, amit csinált. Mondjuk el, mit csinált jól, és mi az, amin még lehet javítani. A motivációnak ez nagyon jó módja, mert az önbizalmat erősíti, ugyanakkor arra ösztönzi a gyermeket, hogy javítson, fejlődjön abban, amin szükséges.
3. „Büszke vagyok rád!”
Amellett, hogy a gyermeket megdicséred azért, amit jól tesz, nyilván nem a teljesítményéért szereted, hanem önmagáért. A büszkeség ugyanakkor ne kifelé irányuljon. Nem az a lényeg, hogy a nagymama, a védőnő, az óvónéni szerint ügyes-e a gyerek, vagy hogy tudja-e már azt, amit a szomszéd gyerekek, hanem az, hogy magához képest honnan, hova jutott.
4. „Mindenki hibázik. Látod, nekem sem ment elsőre.”
A kisgyerekek sokáig nem értik, ha valami nem megy. Fel vannak háborodva, ha nem mennek a dolgok úgy, ahogyan ők elképzelték. Nincsenek még tisztában a képességeikkel, ezért csodálkoznak, ha falakba, korlátokba ütköznek, és különösen csalódottak, ha a saját korlátaikba ütköznek. Nagyjából 11-12 hónapos korban már tapasztalhatod, hogyan elégedetlenkedik a baba, ha valamit nem tud megcsinálni. Hosszú folyamat, mire megismeri a saját képességeit, korlátait, és megtanulja azt is, hogy ezeket sok gyakorlással ő maga is képes fejleszteni.
Ha valami nem megy elsőre, ne azt mondd, hogy még kicsi hozzá, hanem ülj le mellé, és gyakoroljátok. Dicsérd meg, ha ügyesebben próbálkozik, de ne akard mindenáron megmutatni, hogyan kell, csak akkor, amikor már sokat próbálkozott, és nagyon nem sikerült neki. A végén pedig együtt örüljetek annak, ami elkészült.
5. „Nem győztél, de jobban sikerült,
mint a múltkor.”
A társasjátékok, sport, bölcsődei-óvodai versenyek során a kicsi megismerkedik azzal az érzéssel, amikor mindent belead, de mégsem ő győz. Fontos megtanulnia, hogy ne másokhoz viszonyítsa saját magát, hanem a saját korábbi eredményeihez. Ha ezt hangsúlyozod neki, akkor megtanulja, hogy a saját fejlődésére koncentráljon, ne pedig a többi gyerekhez hasonlítsa magát.
6. „Nem győztél, de ez a játék a szerencsén múlik.”
Vannak olyan dolgok, amiket nem tudunk befolyásolni. Az egyik ilyen a szerencse. A gyerekek 4 éves kor körül kezdik érteni a társasjátékok szabályait, de nehéz elfogadniuk, hogy néha veszítenek. Hiszen számukra a játék nem a versengésről szól, nem értik, hogy ha mindent a szabály szerint csinálnak, akkor miért lesz a végén vesztes és nyertes, hiszen ők mindent megtettek. Sokat tanulnak ezekből a játékokból az életről is. Például azt, hogy néha mindent megteszünk, mégsem sikerül – természetes, hogy ilyenkor csalódottak a végén. Ugyanakkor ebből tanulják meg azt is, hogy keresni kell a kiskapukat, amikkel kijátszható a szerencse.
7. „Gyere, próbáljuk meg még egyszer!”
Nem minden sikerül elsőre, az eredményeinket kitartó gyakorlással érjük el. A babában ösztönösen megvan a kitartás, hiszen a mozgásfejlődéshez elengedhetetlen, hogy újra meg újra próbálkozzon. Ha minden képességének gyakorlásában ugyanúgy biztatod, mint amennyire a mozgásfejlődésében, akkor kitartóan fog próbálkozni, gyakorolni – és a végén övé lesz a siker öröme is, amiért ilyen ügyesen megcsinálta egyedül.
Forrás: kismamablog
