A szülő már az első perctől kezdve akarva-akaratlanul a hagyományos nemi szerepeknek megfelelő vonásokkal „ruházza fel” gyermekét, és később is mindent megtesz azért, hogy a fiú és a lány tulajdonságai, viselkedésjegyei különbözzenek egymástól.
A fiúnak kreativitást, ötletességet, harciasságot, intuíciót igénylő „férfias” játékokat vásárol, így lesz tele a gyerekszoba a fegyverekkel, repülőgépekkel, autókkal, építőjátékokkal és sporteszközökkel. A lány megkapja a neki való utánzó, az anyai és a háztartási tevékenységekre emlékeztető babákat, babaházakat mini háztartási felszereléseket és az apró edénykéket. Kreativitásukat és szépérzéküket fejlesztendő pedig egész ruhatárat, sminkfelszereléseket, rajzoláshoz, festéshez használatos eszközöket .
Leginkább óvodáskorban különülnek el egymástól a fiúk-lányok játékai, tevékenységei és viselkedése: a lányok festegetnek, terítenek, szalvétát hajtogatnak és takarítanak, a fiúk háborúznak, versenyeznek és kalandoznak.
Amíg így van a „leosztás”, addig hisszük normálisnak is. Ha egy lány beáll a fiúk közé férfias játékokat játszani, azt még mosolygósan elnézzük. Fordított esetben, ha egy fiú babázik, vagy fakad sírva, rögtön tiltakozunk, mert egy fiú nem sírhat, különben milyen katona lesz belőle, és nem is barbizhat, mert még elferdül a jelleme. Ez a szülői-nevelői magatartás azzal magyarázható, hogy társadalmunk is sokkal szigorúbb a férfi nemi szerep megítélésében: elfogadja, ha némi iróniával is, a nőben felerősödő fiús vonásokat, fordítva viszont azonnal gyanakszik.
Az élet első 5-6 évében sokkal jobb lánynak lenni, mert dédelgetik, babusgatják őket, elnézőbbek velük, és többet is mosolyognak rájuk. Jobban megbíznak bennük, szavahihetőbbnek, becsületesebbnek látják őket. A fiúkat többször és hosszabb időre hagyják magukra, elvárják tőlük, hogy gyorsabban és segítség nélkül feltalálják magukat, és „férfiasan” viselkedjenek. Az óvodáskor vége felé azonban az eddig apa által dédelgetett lánykákkal szemben az anyák válnak szigorúbbá, míg a fiúk irányában engedékenyebbé. A fiúk pedig, akik eddig anyai szárnyak alatt élvezték a biztonságot, egyre inkább az apa viselkedését követik, azonosulnak vele szemléletében és életvitelében, nemiségével.
A lány az anyjától tanulja meg, hogyan viselkedik egy nő a férjével, gyermekeivel, ismerőseivel, és milyen értékrend alapján szervezi életét. A fiú pedig apjától lesi el a férfias tulajdonságokat: bátorságot, lendületet, kitartást, kreativitást és a férfi családban betöltött szerepét is. Legtöbbször úgy van,hogy a fiú olyan férj és apa lesz, amilyen az övé volt.
Napjaink szétzilált családi viszonyai miatt a legtöbb fiú, gyermekkori hiányérzete alapján, másképpen szervezi majd az életét, és igyekszik mindent megadni a családjának, amit annak idején fájdalmasan nélkülözött. (Ez azonban intelligenciát, fokozott önellenőrzést és szigorú következetességet feltételez.) Vannak azonban, aki másképpen élik meg, így a nemi azonosság terén általában komoly problémákkal küszködnek. A lányoknál például gyakorta előfordul, hogy az anyához való túl szoros kapcsolat miatt felnőttként is kislányosan vonásokat mutatnak, vagy megfelelő férfimodell híján fékezhetetlenné válnak.
Nem tragédia, ha a fiúk néha babákat öltöztetnek, és a lányok fémépítővel játszanak. Az sem gond, ha a fiúgyerek háztartási munkát végez, a lány pedig traktort vezet, hiszen napjainkban a hagyományos igények kissé átalakultak a nemiséggel kapcsolatban. Ám egy egészségesen működő családban a gyereknek meg kell ismernie nemi hovatartozását, és el is kell fogadnia azt. Ha ezzel tisztában van, sokkal nyitottabbá válik a másik nem szemléletmódja és érdeklődési köre irányába, kreatívabb, szabadabb és rugalmasabb gondolkodású felnőtt lesz belőle.
A szülőnek tehát tudomásul kell vennie, hogy élete a gyerek szeme előtt zajlik, és a nemi viselkedésre, magatartásra vonatkozó legelső leckéit tőle kapja. A példa pedig, mint tudjuk, nagyon is ragadós.
