Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Három éves a gyerek és még nem beszél!? Lehet aggódni...

Izgatottan várjuk, mikor mondja ki az első szavakat, és aggódunk, ha még két évesen is babanyelven beszél. De mi számít normálisnak? Mi befolyásolja a lassabb vagy éppen a gyorsabb beszédfejlődést? Mikor kell segítséget kérni?

A beszédfejlődés legalább annyi fejtörést szokott okozni a szülőknek, mint a mozgásfejlődés. A babák az első szavaikat nagyjából 10-14 hónapos között valamikor mondják ki. Innentől mondhatjuk azt, hogy a baba már “beszél”. Sokan mégis azt gondolják, hogy a gyermekük még nem beszél, mert még nem mond mondatokat, nem mondja utánuk a mondókát, csak néhány szót használ, azokat is inkább csak babanyelven mondja, ezek egyike sem elvárás azonban a kicsi részéről.

A lányok általában hamarabb mondják ki az első szavukat, mint a fiúk
Kép: Pixabay

Mit jelent pontosan a babanyelv? A legtöbb baba először nem a teljes szavakat mondja ki, inkább csak a szavak elejét vagy a hangzását utánozza. Tehát lehet, hogy elsőként nem azt mondja, hogy “mama”, hanem azt, hogy “mmm”, vagy a víz helyett azt mondja “veve” vagy pedig “izzzz”. Az első szavakat nem feltétlenül ejti ki a száján tisztán és érthetően, inkább csak próbálja utánozni őket.

A beszédfejlődés hosszú folyamat. A gügyögéssel kezdődik, amely egyre inkább értelmes szavakhoz kezd hasonlítani és ezzel párhuzamosan egyre ügyesebben érteti meg a baba magát kézzel-lábbal és hangokkal is: rámutat a tárgyakra, különféle hangokkal jelzi, ha tetszik neki valami, ha valamit akar, ha valami nem tetszik neki stb. Néhány baba 1-2 éves kor között akár teljesen külön babanyelvet is kialakíthat a szülők számára érthetetlen szavakból, mások inkább kevesebb szóval és több mutogatással, hangadással magyaráznak. Ezekben az egyedi “nyelvekben” kap aztán helyet először csak néhány szó, többnyire azok, amiket nagyon fontosnak talál a kicsi, hogy a szülei megértsék (pl. adj inni, enni, szopizni stb., kedvenc állatka, családtagok nevei), illetve az ezekre hasonlító “babaszavak”. Később ehhez egyre több szó csatlakozik, egyre tisztább kiejtéssel, míg végül teljesen elmarad a babanyelv és egyre hosszabb mondatokban beszél a baba.

3+1 tipp, hogy eldönthesd – „alkalmi süket”, vagy nem hall a gyerek?
Kérdezel, várod a választ, de az nem érkezik meg. A gyerek meg sem nyikkan. Néha oda sem fordul. Máskor csak morog valamit az orra alatt, de nem tesz semmit. Mintha nem hallaná, amit mondasz neki? Miért van ez?

Először a főneveket tanulja meg a kicsi és csak azután következnek az igék, ezért is van az, hogy sokáig nem tud mondatokban beszélni, hiszen a magyar ragozó nyelv. Más a helyzet a kétnyelvű babákkal, ha pl. az angol a második anyanyelv, ott sokkal hamarabb kezdenek el rövidebb mondatokban beszélni a gyerekek.

A beszédfejlődésben nagyon fontos szerepe van az utánzási készségnek. A baba szinte mindent utánzáson keresztül sajátít el, ezért nagyon fontos, hogy sokat beszélgessünk vele a hétköznapok során. A különféle mondókák, mozgásos gyakorlatok, utánzós játékok (pl. állatok mozgását utánozni, állathangokat utánozni) is jók lehetnek, de a legjobb ösztönző a mindennapokban használt beszéd.A beszédfejlődést mindig megelőzi a beszédértés. Jó jel, ha a baba ugyan még nem beszél, de láthatóan már sok mindent megért és reagál is a szavainkra.

Mitől függ a tempó?

1) Öröklés: ha a szülők bármelyike nagyon korán vagy későn kezdett beszélni, ez a gyermeküknél is jelentkezhet.

2) A születési sorrend: az első gyermek általában később kezd el beszélni, hiszen a szülei teljes figyelme rá irányul és félszavakból is megértik egymást. A hamar született második gyermek azonban hamarabb fog beszélni, mert rá kevesebb figyelem jut, meg kell értetnie, amit szeretne.

3) A baba neme: A lányok általában hamarabb mondják ki az első szavukat, mint a fiúk

4) Több nyelv: A kétnyelvű családokban a babák általában később kezdenek el beszélni és az egyik nyelvet általában sokkal többet használják egy darabig, mint a másikat, de aztán a másikon is megszólalnak.

5) Változatos környezet: Azok a gyerekek, akiknek több testvére van otthon, vagy családtagokkal lakik együtt, vagy akik bölcsibe járnak, hamarabb beszélnek, mert sokkal több inger éri őket és többféle emberrel kell megértetniük magukat.

Mikor forduljunk orvoshoz? A legtöbb kisgyermek 3 éves koráig elkezd beszélni.

  • Áll már a kisbabád? Megmondjuk, mikortól egészséges!
    Az szülők legtöbbször nagyon büszkék, amikor a kicsi hamar feláll vagy felül, s ebben gyakran még segítenek is neki. Ám a babák korai felállítása és felültetése számos későbbi gerincprobléma forrása lehet. Hogyan is alakul ki a baba izomzata, mivel segíthetünk, és mivel árthatunk neki? Szakértő segítségével eloszlatunk néhány aggodalmat is.

    Egy éves kor előtt mindenképpen forduljunk orvoshoz, ha a korábban (fél éves kora előtt) gügyögő baba már egyáltalán nem használja a hangját, vagy csak visítozik – ez hallásproblémára utalhat.

  • Ha az 1 éves kor feletti gyermek egyáltalán nem használ szavakat, hangokat, inkább csak mutogat.
  • Ha a baba hirtelen zajokra nem reagál, ha nem fordul oda, amikor a nevén szólítod (6 hónapos kor után).
  • Ha a kicsi a beszédet nem használja kommunikációra (tud mondani szavakat, esetleg utánoz is, de nem kommunikál beszéddel).
  • Ha a már megtanult szavakat használja mindig, nem kezd el folyamatosan új szavakat is használni a beszédében.
  • Ha 3 évesen még egyáltalán nem beszél. (Forrás: kismamablog)


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.