Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A zsebpénz plusz kiadás a szülőnek vagy hasznos eszköz a gyereknek?

Ha a zsebpénzről van szó, pontosan igaz a régi mondás, miszerint ahány ház, annyi szokás.

Ha a zsebpénzről van szó, pontosan igaz a régi mondás, miszerint ahány ház, annyi szokás. A szülők ugyais igen megosztottak a kérdésben: nem feltétlenül tudják, hogy van-e értelme ennek a gyakorlatnak, ha pedig van, akkor mikor és hogyan érdemes belefogni. A következőkben ezt a kérdéskört fogjuk egy kicsit körüljárni.

Mire jó a zsebpénz?

Elsősorban arra, hogy pénzügyi tudatosságra tanítsa a gyerekeket abban a korban, amikor még szülői felügyelet alatt állnak. Ezáltal akár az anyukák, akár az apukák könnyen ellenőrizhetik, hogy a gyermekük hogyan bánik a pénzzel – miközben tanácsokat is adnak annak menedzselésére vonatkozóan. Így a legkisebbek is megtanulhatják, mit jelent a felelősség, megtapasztalhatnak egy viszonylagos szabadságot, de a saját kis pénzösszeg arra is bátorítja őket, hogy önálló döntéseket hozzanak.

Mindehhez pedig nincs szükség nagy összegekre, nem kell annyit rászánni, amennyinek a hiányát már megérezné a családi kassza. Már néhány száz – majd később pár ezer – forint is a függetlenség érzésével töltheti el őket, miközben gyakorlati tudást szereznek. Ezt a tudást pedig a későbbiekben sikerrel kamatoztathatják, legyen szó egy pénzügyi versenyről középiskolásoknak, vagy akár egy komolyabb hitelfelvételről felnőtt korukban.

Hogyan vágjunk bele?

Ahhoz azonban, hogy mind a gyermekünk, mind mi megtapasztalhassuk a zsebpénzadás előnyeit, muszáj megfelelően csinálnunk. Mielőtt a gyermekünk megkapná az első kis összegét, üljünk le vele, és beszélgessünk a pénz koncepciójáról! Mondjuk el, hogy honnan érkezik, hogy bizonyos összegekért mennyit kell dolgoznunk: akár részletesen le is vezethetjük neki, hogy mi mennyit keresünk, és hogy ebből mennyi megy el például a bevásárlásra vagy akár az ő iskolai eszközeire. Fejtsük ki az olyan alapfogalmakat, mint a pénzköltés, a kölcsön, a spórolás! Ha ezeket megértette, már nyugodtabban bízhatjuk rá a pénzt.

A zsebpénz a tudatos pénzügyi nevelés egyik fontos alappillére

És hogy mikor érdemes ebbe belefogni? Nos, az általános elképzelés az, hogy a kicsik már 7 éves kortól képesek felfogni, hogy mit is jelent mindez. Mi viszont arra bátorítjuk a szülőket, hogy a saját gyermekünk érdeklődésének és érettségi szintjének megfelelően próbálják belőni az ideális kort.

Az is sokakban felmerül mint kérdés, hogy milyen formában, milyen keretek között érdemes zsebpénzt adni. Vannak, akik a házimunka elvégzéséért cserébe, mintegy jutalomként „fizetnek”, de olyanok is akadnak, akik „csak úgy”, hetente vagy havonta átadnak egy kisebb összeget. Egyesek a készpénzt preferálják, mások inkább nyitnak egy kezdő bankszámlát a legkisebbeknek. Az, hogy mi melyik mellett döntünk, teljes mértékben azon múlik, hogy mi melyiket részesítjük előnyben, illetve hogy mit tartunk a legmegfelelőbbnek a gyermekünk számára.

Csináljuk okosan!

Nagyon fontos, hogy ha már egyszer elkezdjük a zsebpénz „kiosztását”, onnantól fogva következetesnek kell lennünk a gyakorlattal, hogy a gyermek valóban megtanulhassa a pénz értékét. Például, ha az első összeget hamar elkölti valamire – ami lehet, hogy szerintünk butaság –, akkor ne adjunk neki pluszban, hogy egy másik dologra is teljen neki. Gondoljunk csak arra, hogy hogyan működik a pénz világa a való életben, és igyekezzünk őt erre trenírozni!

Mindezzel nemcsak azt érhetjük el, hogy a gyermekünk idővel sikeres lehet például egy pénzügyi versenyen, amit középiskolásoknak rendeznek, de egy tudatos, pénzügyileg összeszedett felnőttet is nevelhetünk belőle.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.