Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az esküvőn nem spórolnak az arák

Egy felmérés szerint: a gazdasági válság ellenére, a mennyasszonyok elszántabbak az esküvői költségvetés tekintetében, mint valaha. Mindössze 22%-uk mondja azt, hogy hajlandó lenne olcsóbb esküvőt szervezni, ha azt a gazdasági klíma úgy kívánná.

Kép: Pixabay

A nők 59%-a egyedül szervezi esküvőjét, mindössze 36 % vonja be a tervezésbe vőlegényét, néhány százalékuk pedig a szülők álláspontjára is kíváncsi. Tavaly egy – egy ilyen nagy alkalomra átlagosan 8.5 millió forintot költöttek az Egyesült Királyságban, olvasható You & Wedding szaklap elemzésében. A turizmus számára jó hír, hogy a You & Your Wedding 21st Century Bride Survey 2015 – kutatás kimutatta azt is, hogy a nászutak 24 %-át Európába szervezik. Mindebből még kevés érződik Magyarországon, hiszen az angolok leginkább „csak” legénybúcsúikat szervezik ide. Hosszabb távon azonban a magyar települések is nyertesei lehetnek az esküvőturizmusban történő változásoknak. – írja az évente több mint egymillió vendéget fogadó Hévíz turisztikai elemzése.

Hévízen már érzik, hogy az esküvői turizmus fellendülőben van. Ide nem legénybúcsút tartani járnak a fiatalok, a városba már az egész családot elhozzák. Nem ritka a száz-kétszáz fős esküvő sem. Gyakran 3-4 millió forintot is elmulatnak egy-két nap alatt.

A párok visszajelzése szerint: azért választották az „igen” kimondására ezt a helyszínt, mert sok önkormányzat nem engedi a különleges helyeken való házasságkötést. Ezzel szemben Hévízen, akár hőlégballonban repülve is tehetnek fogadalmat egymásnak a szerelmesek. A nyitottságnak köszönhetően itt egyre több az esküvőturista. Egy-egy nagyobb násznép 2-3 napot is eltölthet a városban.

Csézy esküvői tanácsai
Csézy esküvői kollekciójában a legújabb modelleken az újraálmodott matyó motívumok az uralkodóak. Modern formák, elegáns vonalak és a hagyományos motívumok ötvözete.

Az ilyen vendégek általában a minőségi szolgáltatásokat nyújtó éttermeket, hoteleket keresik. Horváth Orsolya, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint a gyógy- és konferenciaturizmus mellett, akár az esküvőturizmus is komoly tényezővé válhat a jövőben.

Íme, a világ legdrágább esküvői

Noha, az angol átlag mindössze 8.5 millió Ft-ot költ az egész esküvőjére, az igazán gazdagok ennyit csak a menyasszonyi ruhára is képesek kifizetni.  Jó példa erre, Madonna és Guy Ritchie 2000-es esküvője, ahol Madonna egy 80 ezer dolláros, akkori áron körülbelül 20 millió forint értékű ruhát viselt, amit egyik barátja, Stella McCartney tervezett. Bill Clinton első lánya, Chelsea Clinton 2010-ben ment férjhez, egy 3 millió dolláros ünnepi ceremóniával egybekötve. A ruháját Vera Wang tervezte, amely 32 ezer dollárba (akkori áron, 8 millió forintba) került. Wayne Rooney, Manchester United játékosának esküvője is 8 millió dollárban állt meg. 2011-ben, a hercegi pár, Vilmos és Kate esküvőjére 34 millió dollárt költöttek. Ha ma Ft-ban ennyit szeretne áldozni esküvőjére, annak mai árfolyamon több mint 9 milliárd forintot kellene befizetnie a kasszába.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.