Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az év taxisofőrje egy háromgyermekes édesanya

A Főtaxi sofőrjeinek szavazatai alapján Váradi Zsuzsanna kapta meg Az év taxisofőrje díjat. A háromgyermekes édesanya 5 éve taxizik és azt tervezi, hogy még az idén egy környezetkímélő elektromos autóra vált.

December 18-án a Főtaxi központjában adták át a Dudás Zoltánról, a taxis közösség legendás alakjáról elnevezett Az év taxisofőrje díjat, amelyet 2020-ban a taxisok szavazatai alapján Váradi Zsuzsanna érdemelt ki. Az év taxisofőrje öt éve van a szakmában, a Főtaxinál négy éve dolgozik. Szereti a munkával járó függetlenséget, hogy taxisként nincs beosztás vagy kötött munkaidő.

Váradi Zsuzsanna lett az Év taxisofőrje. Fotó: Főtaxi

 

Bár sokan gondolják úgy, hogy a taxizás tipikusan férfi foglalkozás, a Főtaxinál nem ritka, hogy nők ülnek a volánnál. Kevesen tudják, de a világon az első női taxisofőr is magyar volt: Frau von Papp 1907-ben, Berlinben vágott bele a bérkocsizásba.

„Biztos vagyok benne, hogy ő is olyan rátermett és előremutató gondolkodású hölgy volt, mint Zsuzsa, aki imád vezetni és beszélgetni az utasokkal. Nem véletlen, hogy a taxis kollégákat is megnyerte, hiszen mindig kész segíteni, és ötleteivel, javaslataival támogatja a teljes Főtaxi-csapat munkáját” – árulta el Reich Ádám, a Főtaxi vezérigazgatója.

Párja is taxizik. Fotó: Főtax

„Mivel általában este és éjszaka dolgozom, sokan kíváncsiak arra, hogy nem veszélyes-e éjszaka nőként taxizni. Persze néha előfordulnak problémás utasok, de ezt a diszpécserszolgálat és a kollégák segítségével mindig sikerül megoldani" – mondja Váradi Zsuzsanna, akinek a párja szintén taxizik, három lánya pedig már felnőtt.

Az év taxisa már túl van 350.000 kilométeren, és azt tervezi, hogy a jelenleg használt hétszemélyes Volkswagen Touranját még az idén lecseréli egy környezetkímélő elektromos autóra. A kiszemelt Kia e-Niróra azért esett a választása, mert akár napi 400 km-t is meg tud tenni, és még az utasok csomagjai is elférnek benne. Ezzel nem csak a környezetet óvja, de az elektromos autókat használókat megillető tagdíjkedvezmény révén, valamint a reptéren a Főtaxi saját töltőit használva a költségei is csökkennek majd.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.