Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az évek óta tartó megpróbáltatások után így él most Bíró Ica

A Metal Lady Budakeszin találta meg a békét, ahova családi segítséggel rendezkedett be két kiskutyájával.

Megpróbáltatásokkal teli évek vannak Bíró Ica mögött, akinek még 2017-ben adódtak lakhatási problémái az egekbe szökő devizahitele miatt. Bíró Ica túl van több kilakoltatáson, nemrég pedig egykori életmód klubjától – melyben az utóbbi időben lakott – is megvált.

Mindent túléltem! Először kitettek a saját otthonomból, aztán a másikból, mert összekeverték a helyrajzi számokat. Sok hibát vétettek velem szemben, amik nem lettek helyreigazítva, már nem én, hanem szakemberek intéznek mindent. Nemrég megváltam a klubtól is, lett rá vevő, akinek gyorsan szüksége lett az ingatlanra, így eladtam. A végén ez már egy megkönnyebbülés volt, mert bár az volt a jövőm, a szívem csücske, nem éreztem már ott jól magam. Végül családi segítséggel Budakeszire költöztem

– mondta Bíró Ica, aki igyekszik túltenni magát a történteken.

Bíró Ica megpróbáltatásairól mesélt (Foto: Üdv a családban!)

„Annak idején azért is álltam ki a nyilvánosság elé, mert körülöttem többen öngyilkosok lettek hasonló devizahitel gondok miatt. Ez szörnyű, erre nemhogy megoldás, segítség jött volna, de jöttek a kilakoltatások. Emiatt három évig semmit nem tudtam tenni, sem dolgozni, sem megvalósítani az álmaimat. Nagyon hálás vagyok, hogy időközben mindvégig mellettem volt a családom, a barátok és sok biztatást kaptam ismeretlenektől is. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy új életet tudtam kezdeni”

– árulta el a Metal Lady, aki bízik benne, hogy a dolgok rendeződnek az életében.

„Budakeszin van egy kis kertrészem is, amit nagyon szeretek. A természetben vagyok, ami feltölt, megtisztítja a lelkem és a kiskutyáim is nagyon örülnek ennek a környezetnek. Sajnos a legnagyobb kutyusomat 12 év után elvesztettem egy betegség miatt, ami nagyon fáj, de a két pici itt maradt nekem. Próbálok előre nézni, megtervezni a jövőt és újra megtalálni önmagam”

– mondta az Üdv a Családban! című műsorban Bíró Ica.

Ezt is olvasd el:


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.