Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az idei Aranykönyv-díjak

„Aki focizik egész gyerekkorában, annak a fociizma fejlődik, aki könyvet olvas, annak meg a képzelőereje, fantáziája”  - mondta Hajós András, a Libri Aranykönyv díjátadó gála műsorvezetője. Szerencsére az Aranykönyv szavazás immár negyedik alkalommal bizonyítja, hogy sokan vannak, akik nemcsak focizni szeretnek, hanem el nem múló vonzódást, lelkesedést éreznek a könyvek iránt, és évről évre örömmel szavaznak kedvenceikre.

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. tavaszának immár hagyományos velejárója az Aranykönyv Szavazás, amely március elejétől tartotta lázban a könyvimádókat. 5+ 1 kategóriában voksolhattak arra, hogy a tavaly megjelent könyvek közül melyek kapják meg az Aranykönyv-díjat.

„Számunkra nagyon fontos ennek a díjnak a létezése, mert ez egy többszörös, kölcsönös visszajelzés. Egyrészt az olvasóktól, a könyvek valódi fogyasztóitól a szerzők és a kiadók felé, ők így kapnak visszaigazolást az írásukról. A kiadók közötti párbeszédben, illetve a kiadók és a Libri kommunikációjában is egy fontos pont évről évre, hogy igen, itt vagyunk, és ebben a véleménynyilvánításban most éppen ez az eredmény alakult ki. Néha meg kell állni és értékelni az olvasói véleményeket, hiszen nekik, értük készülnek a könyvek.” – így nyilatkozott Kovács Péter, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója a díjátadó gála után.

A Budapesti Music Center éttermében május 8-án este izgalommal gyűlt össze a könyvszakma, hogy kiderüljön, a két hónapos szavazás végén kik lettek az ország kedvencei. Sok  meglepetés született, már az ajánló kör után kiestek olyan sikerkönyvek szerzői, akik egészen biztosan számítottak arra, hogy legalább a TOP 10-be kerülnek. A legjobb tízes listákon nagy volt a versengés, és bizony sokszor ott sem a papírforma győzött.

Mindenki olvas. Ezzel a szlogennel indult útnak az Aranykönyv szavazás, és az ezévi eredmények is ezt igazolják. Nagyon különböző ízlések és nagyon különböző kötetek futottak be a győztes helyekre. Persze ez semmit sem von le a most éppen díjat nem nyert könyvek értékéből és a kiadók munkájából, csak egy pillanatra most megállt ünnepelni a magyar könyves-társadalom. Félúton a Könyvfesztivál és a Könyvhét között átadták tehát az idei Aranykönyv-díjakat.

330 000 szavazat alapján végül is az alábbi eredmények születtek:

Gasztronómia - külföldi

GORDON RAMSAY: RAMSAY LEGJOBB MENÜI

Alexandra Kiadó

Gasztronómia - magyar

HORVÁTH ESZTER: DESSZERTŐRÜLT

Boook Kiadó

Gyermek és ifjúsági - külföldi

J. R. R. TOLKIEN: TOLKIEN MESÉI

Partvonal Kiadó

Gyermek és ifjúsági - magyar

LEINER LAURA: A SZENT JOHANNA GIMI 7. - ÚTVESZTŐ

Ciceró Könyvstúdió

Ismeretterjesztő - külföldi

CESAR MILLAN: A KUTYA MINT CSALÁDTAG

Gabo Könyvkiadó

Ismeretterjesztő - magyar

KÁDÁR ANNAMÁRIA: MESEPSZICHOLÓGIA

Kulcslyuk Kiadó

Klasszikus (2012-ben újra kiadott) - külföldi

STIEG LARSSON: A TETOVÁLT LÁNY

Animus Kiadó

 

Klasszikus (2012-ben újra kiadott)  - magyar

FEKETE ISTVÁN: TÜSKEVÁR

Móra Könyvkiadó

Szépirodalom - külföldi

PHILIPPE POZZO DI BORGO: ÉLETREVALÓK

Sanoma Media Budapest

Szépirodalom - magyar

ÖRKÉNY ISTVÁN: ÁPRILIS

Palatinus Kiadó

 

Szórakoztató irodalom - külföldi

GEORGE R. R. MARTIN: SÁRKÁNYOK TÁNCA

Alexandra Kiadó

Szórakoztató irodalom - magyar

S.Ö.R. - SHAKESPEARE ÖSSZES RÖVIDÍTVE

Parlando Stúdió

 

A díjazott könyvek is megtalálhatóak a többivel együtt itt: www.libri.hu. Az idei kiadású könyvekre pedig már lehet jóelőre odafigyelni, hiszen jövőre is lesz Aranykönyv-szavazás, érdemes már most megjegyezni, hogy akkor melyek legyenek Magyarország kedvencei. Addig is olvassunk sokat!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.