Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Azonnal vedd ki a szádat a kezedből!

A fiam rágja a körmét! Hogy mi az oka, nem tudom, de szeretnék a végére járni! Látszólag nem történt semmi megrázó esemény a családban, már 6 éves, régóta jár óvodába, szereti is! Nagyon helyes óvónénik vannak, ők sem látnak lelki eredetű problémát. Pedig azt gondolom, hogy szorongásról, lelkében felgyülemlett feszültségről lehet szó! Jó esetben egy berögzült rossz szokás, amit ugyancsak orvosolni kell!

Szakember véleménye szerint, a körömrágás általában szorongásra utaló jel, mégsem kell feltétlenül arra gondolni, hogy gyermekünk beteg, vagy súlyos lelki trauma érte volna. Ha egy-két hét, hónap múlva, a rossz szokás elmúlik, ha a szülő kérésére a gyermek könnyedén le tud mondani róla, akkor nem kell foglalkozni vele. Komoly odafigyelést igényel akkor, ha a gyermek keze állandóan a szájában van, he a kezei kisebesedtek, ha a körömágy begyulladt emiatt, ha a körömrágáshoz más tünetek is társulnak. (fejfájás, hasfájás, alvási problémák, beilleszkedési gondok)

Egy elmélet szerint, a körömrágás az ujjszopást válthatja fel, hiszen 6-7 éves korra a gyermek ezt a "kisbabás" szokást már le akarja vetkőzni. Az ujját szopó óvodás cselekedete örömszerzésre irányul, az iskolás korú gyermek, már szégyelli, hogy ilyen örömszerzésre, kényeztetésre vágyik, így átvált a körömrágásra. Az iskolába kerülő gyermek, már sokkal nagyobb követelményeket lát maga előtt, teljesíteni szeretne, ezért szorong, feszült, s így vezeti le a benne felgyülemlett feszültséget.

Egy másik elmélet szerint a körömrágás, a szeretteinktől való elszakadás fájdalmát is szimbolizálhatja, a passzívan elszenvedett bánatot, aktív formában, saját akaratából újra megéli.

Ha kisgyermekünk rágja a körmét, sokszor azért tesz, mert fél valamitől. De rághatja a körmét kíváncsiságból, unalomból, mert a másiktól ezt látta, rossz, berögzült szokásból. Ez a leggyakrabban előforduló rossz szokás, mely sok esetben felnőtt korra is megmarad!

A szülő tehet a körömrágásról való leszokás érdekében. El kell a kisgyermeknek magyarázni, hogy helytelen ez a viselkedés, egészségtelen, mert lenyalja ujjáról a piszkot, a sebes ujjvég nem csak fáj, de fertőzésveszélyt is magában rejt. Arról nem is beszélve, hogy mások számára gusztustalan látványt nyújt. Sok kicsi ezek után abba tudja hagyni a körömrágást, mások viszont szenvednek miatta, sokszor sírnak is, mert nem tudnak a szülői elvárásnak eleget tenni. Néha elbújnak, titokban rágják körmüket és szégyellik, ha kérdőre vonják őket, le is tagadhatják. Ilyen esetben, azt gondolom, szakember segítségét kell kérni. Akár pszichológust felkeresni, de remek módja a feszültségek oldásának a kineziológia!

Körömrágás leszoktatásának eszközei:

Sok kisgyermek ügyesen elhagyja a körömrágást, ha olyan tevékenységet csinálhat a nap folyamán, mellyel többnyire a kezét használja. Aktivizáljuk a kis kezeket!

Léteznek speciális "keserű krémek", melynek használata során, a kisgyermek leszokik a körmének rágásáról. Ha a krémek elhagyása után, ismét visszatérnek a tünetek, fel kell keresni szakembert, mert ugyan külsőleg orvosoltuk a problémát, a lelki eredetű gondok mégsem oldódtak meg.

A körmök töredezését bőrgyógyászati problémák is okozhatják. Feltétlenül keressünk bőrgyógyász szakorvost!

Pszichológus, pszichoterapeuta is segíthet a leszoktatásban.

Kineziológus fantasztikusan tudja oldani a kisgyermekben rejlő feszültséget, esetleg régi traumák okozta fájdalmat, bánatot.

Végül azt gondolom, bármi is a körömrágás oka, a kisgyermek nyugodt lelki, szellemi, testi fejlődését csak egy szeretetteljes, nyugodt családi légkör tudja biztosítani. Szeressük kisgyermekünket, hallgassuk meg problémáit, vegyük komolyan a panaszait. Dicsérjük őt, segítsük abban, hogy egy magabiztos, sikerélményekkel teli, érzelmekben gazdag, nyugodt életet élhessen!

S.K.


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.