Életforma.hu

ÉLET-MÓD

B terv- Wolf Kati a változásról

Mindenki életében vannak olyan időszakok, amikor a jól bevált dolgok már nem működnek, újra kell tervezni őket. Megváltoztatni az irányt, elengedni régi szokásokat, belevágni új tervek megvalósításába. B terv című rovatunkban ismert magyar emberek vallanak a nagy váltásaikról. Wolf Kati énekesnő mesél nekünk.

Ha visszaemlékszel a gyerekkorodra, mi volt az első helyzet, amikor nem az történt, amit szerettél volna? Mennyire vésődött be ez az emlék az agyadba?

Harmadik gyerek vagyok a családban, mindig tudnom kellett alkalmazkodni a többiekhez. De ez nem feltétlenül a változásról, a változtatásról szólt. Nem emlékszem olyan helyzetre a gyerekkoromból, amikor valami drasztikusan megváltozott volna és ez kihatna a felnőttkoromra. Nagy családban éltünk, a két tesóm mellett mindig voltak nálunk vendéggyerekek, volt, aki egy ideig ott lakott velünk. Megtanultunk igazodni egymáshoz. Szeretettel teli hangulatban, jótékony megengedésben éltünk, voltak határok, de azon belül szabadon mozoghattunk. Nem volt minden pellengérre állítva, felnagyítva, meg volt engedve, hogy hibázzunk. Szüleink nem féltettek minket annyira, mint manapság mi féltjük a gyerekeinket. Tudtam, hogy az otthon egy biztos hely számomra.

Wolf Kati még mindig hisz abban, hogy visszatér a régi életünk. ( Fotó: Klinszky Gábor)

Hogyan kezelték a szüleid a nehéz helyzeteket? Mit tanultál tőlük?

Bármilyen probléma volt és alkalmazkodni kellett új dolgokhoz, az elsődleges szempont otthon az volt, hogy a normális, szeretett teljes hangulat megmaradjon. Bármi történt, szüleim nem csináltak belőle drámát. Úgy álltak hozzá, hogy a nagyon jót is elfogadjuk, örülünk neki, de nem nagyítjuk fel, hanem megbecsüljük, de ez is el fog múlni, ahogy a nagyon rossz is. Ezt én is megtanultam tőlük és az elmúlt egy évben, ennek szellemében reagáltam az új helyzetre. Nem engedtem belesüppedni magam az önsajnálatba, a megoldásokat kerestem, és türelmet tanultam.

Az lett belőled, amit a pályaválasztáskor az érettségi idején elterveztél?

Igen, de nem azonnal. Jó nagy kanyarral érkeztem el idáig, ahol most tartok. Még kisiskolás koromban felvételiztem a Balettintézetbe, utólag visszagondolva, kicsit komikus epizódja volt ez az életemnek. Körülbelül annyira vagyok laza, mint egy vascső. De nagyon szerettem ugrabugrálni, táncolni, énekelni, már akkor vonzott a színpad. A gimi idején is jártam már fellépni különböző zenekarokkal. Elvégeztem a Bartók Béla konzervatóriumot, utána a Zeneakadémia tanárképző szakát, de mégsem mentem azonnal zenész pályára. Amikor vége lett a boldog iskolás éveknek, el kellett mennem dolgozni és én saját döntésből a civil pályát választottam. Mellette foglalkoztam pop zenével, de nem ez volt a fő iránycsapás. Luca lányom születése után, jött az X Faktor és ez változtatta meg teljesen az életemet. Onnantól már nem mentem vissza dolgozni, csak az ének maradt.

 

Hány alkalommal kellett váltanod a szakmai karrieredben?

2003-ban jelentkeztem a legelső Megasztárba, be is jutottam a legjobb ötven versenyző közé. De visszaléptem, mert megijedtem. Nem voltam még felkészülve arra, hogy ha bejutok az élő műsorba, teljesen megváltozik az életem. Akkor még nem voltam anya, imádtam énekelni, de tudtam, nagyon szeretnék gyereket. 2010-ben, már meg volt mind a két gyerekem, nagyon sóvárogtam a nagy változás iránt és teljes erőbedobással vágtam bele az X Faktorba. Tisztán láttam a jövőképemet, hogy nekem egyszer össze fog jönni a siker. Csodaszerűen működött minden, a civil életem után, amiben móka és kacagás volt a hétvégi fellépés, egyik percről a másikra lett valóban a zene a szakmám. Fejest ugrottam a profi előadóművészetbe. Hirtelen egy egész csapat vett körül - stylist, beauty team, menedzserek, kreatív producerek – akik segítették a munkám.

A TV2-n nagyszabású jótékonysági műsorral a covid miatt elárvult gyerekek megsegítésére gyűjtöttek. ( Fotó: Wolf Kati)

Ez a hatalmas, szakmai repülés 3 év elteltével megtört, mert a családoddal külföldre költöztél. Országot, kontinenst váltottál.

Három évig rengeteget dolgoztam, szépen ívelt felfelé a karrierem. Jött ez a lehetőség, amire mondhattunk volna nemet, de nem tettük. A férjem Hongkongban kapott munkát, egyértelmű volt, hogy vagy együtt megyünk ki, vagy sehogy. Azért is vágtunk bele, mert szerettem volna újra én biztosítani a hátteret a családomban. Három évig a férjem és a gyerekek támogattak, vissza akartam adni nekik mindezt, szerettem volna újra százszázalékig anya lenni. Iszonyú nagy váltást kívánt a kiköltözés mindannyiunktól. Nem éreztük magunkat jól kinn, nem is maradtunk sokáig végül. Szűk egy évet voltunk kint, ez annyira kevés idő, hogy amikor hazajöttem, pont ott tudtam folytatni, ahol abbahagytam.

Hogyan tudtad túltenni magad a magánéleti mélypontokon? Mi az, ami tovább lendített?

Az embernek a gyerekkora alatt kialakul egy boldogság szintje, a jó kedélye, ahová mindig visszatérhet. Ez az a tulajdonság, ami eldönti, hogy beledöglesz-e egy változásba, vagy sem. Amikor magam alatt voltam, mindig tudtam, hogy vissza fogok tudni állni a normális, optimista, jókedvű szintemre, csak ki kell várnom. Megengedtem magamnak, hogy cudarul érezzem magam, ugyanakkor igyekeztem távolabbról nézni a helyzetem. Tudatosítottam magamban, hogy életem ezen epizódja is elmúlik majd. A szüleim és a barátaim rengeteget segítettek, és a válásom miatt egy szakemberhez is elmentem. Szerettem volna megtudni, hogy a gyerekek szempontjából hogyan kell jól csinálni a válást. Találtam egy nagyon jó pszichológust, végük ott ragadtam nála, a beszélgetéseink sokat segítettek rajtam. A léleknek is van gyógyírja, amit nem tudunk magunktól alkalmazni.

Hogyan kezeled idő múlást? Hiszen, ez is változás. Ahogy idősödünk, változik a testünk, a gondolkodásmódunk.

Nem szabad elveszíteni a humorunkat, mert ez nagyon sokszor kapaszkodót jelenthet. Szerencsére nagyon jó barátnőim vannak, hús-vér nők, rengeteget számít, hogy sokat találkozunk. Együtt röhögünk és tanuljuk elfogadni az öregedést, az új szerepeinket. Amig fiatalabb voltam, egyedül éltem, az én volt a középpontban. A karrierépítés alatt megint sokat foglalkoztam magammal. Anyává válva, a gyerekeim kezdtek el inkább foglalkoztatni, imádom figyelni, ahogy felcseperednek, változnak, szépülnek. Már nem az érdekel, hogy újabb ráncok jelennek meg az arcomon, hanem az, hogy ők milyen szépek és okosak.

Persze nekem is vannak rossz reggeleim, amikor mindent felnagyítva, csúnyának látok. Megpróbálok mindent megtenni azért, hogy normálisan nézzek ki. Nagyon jó genetikát örököltem, sokat mozgok, foglalkozom magammal. De közben folyamatosan készítem fel magamat arra, hogy az idő múlik, a fókusz más dolgokra kerül át.
Mit tanítasz a gyerekednek a változásról? Tudatosan nevelted őket arra, hogy rugalmasan kezeljék a nehéz helyzeteket?

Egyáltalán nem nevelem őket tudatosan. Az anyaság a világ legnehezebb dolga, a legjobb, amit ezzel kapcsolatban tenni tudok, hogy normálisan élek velük. Nem erőltetek semmit sem rájuk. Én is burokban nőttem fel, mégis strapabíró ember vált belőlem. Figyelek rájuk, szeretem őket, leginkább érzelmileg szeretném felvértezni őket a nehézségek elviselésére. Nincsenek elkényeztetve, de biztonságot, megértést, odafigyelést kapnak otthon.

Milyen változásokat hozott a Covid járvány az életedben? Hogyan vizsgáztál a változáshoz való alkalmazkodásból?

Kettes és hármas közötti jegyet adnék magamnak. Én még mindig kapaszkodom abban, hogy visszatér a régi életünk. Amiben kellett persze alkalmazkodtam, de nem vagyok a változás terminátora. Nem sírtam otthon, hogy elmaradtak a koncertjeim, csendben megcsináltam mindent, ami az új helyzetben kellett. De nem voltam boldog tőle. Nem vagyok hajlandó új szakmát tanulni, azért lettem zenész, mert ez akarom csinálni öregségemig. Viszont elkezdtem tanítani, amit évek óta toltam magam előtt. Abban is sok érdekes dolgok fedeztem fel.

A nyitás után, látod az alagút végét? Készülsz a fellépésekre?

Óvatosan nézek a közel jövő elé. Arra készítem fel a lelkemet, hogy ez az év még nagyából kuka lesz. Az igazi koncertezés csak jövő nyáron tér majd vissza. Mozgolódunk már, ez arra jó, hogy a szakmánk nem dől teljesen a dugába, de ez még nem az igazi.

Ezt is olvasd el a B-terv című rovatunkból:

Szily Nóra 

Szulák Andrea


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.