Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Bakonyi dínók viszik a levelet

A földi bioszférát egykor uraló dinoszauruszok világáról jelentetett meg bélyegkisívet a Magyar Posta. A Petényi Tibor Zoltán grafikusművész tervei szerint készült kiadvány alapváltozatát 50 000, míg a sorszámozott feketenyomatot 2000 példányban az ANY Biztonsági Nyomda gyártotta. 

Induljuk el egy időutazásra! Ezzel a bélyegkisívvel most visszamegyünk 85 millió évet a Föld történetében, és máris a késő kréta korban találjuk magunkat. Ezekben a történelem előtti időkben bolygónk egészen másképpen nézett ki. Más alakúak voltak a kontinensek, más volt az éghajlat, sőt a mai korhoz képest teljesen más állatok és növények népesítették be a szárazföldeket és a vizeket. Emberek sem éltek még, ezért nem volt, aki lerajzolta vagy fényképet készített volna róluk – minden, amit tudunk ezekről az állatokról, a kőzetekből előkerült fosszíliák tudományos vizsgálatán alapul.

Bakonyi dinoszauruszok világa kisív, Kép: Magyar Posta

Minden földtörténeti korszaknak megvannak a jellegzetes élőlényei – ebben a korban, ahová a bélyeggel most eljutottunk, a dinoszauruszok és közeli rokonaik az uralkodó állatok.

Egy kaftánveret karrierje
A nyíregyházi Jósa András Múzeum kincseinek bemutatásával folytatja alkalmi bélyeg-sorozatát a Magyar Posta. A bélyeg négy címletet tartalmazó kisív formátumban jelent meg. Az újdonságot Baticz Barnabás grafikusművész tervei szerint, a Pénzjegynyomda készítette.

A dinoszaurusz szó azt jelenti, hogy ijesztően nagy vagy félelmetes gyík vagy hüllő. Amikor a 19. század közepén a tudósok ezt az elnevezést adták, sokkal kevesebbet tudtak, mint ma, hiszen ez a kifejezés nem fedi tökéletesen a valóságot. Tényleg léteztek közöttük sokak fantáziáját megragadó, félelmetes külsejű és gyakran hatalmas méretű állatok, de nagy részük ember nagyságú vagy annál kisebb volt – azaz nem mindegyik volt félelmetes. Nem is beszélve arról, hogy a dinoszauruszok csak távoli rokonai a mai gyíkoknak. Sokkal közelebb állnak a mai madarakhoz, melyre többek között nagyon hasonló fészekrakási tulajdonságaik is utalnak.

Bakonyi dinoszauruszok világa kisív, feketenyomat, Kép: Magyar Posta

A bélyegkisív azokból a dinoszauruszokból és őshüllőkből mutat be néhány fajt és élőhelyeiket, melyek fosszíliái Magyarország területéről, a Bakonyból kerültek elő.

A sokszínűség emlékére
Alkalmi bélyeg kiadásával emlékezik meg az 1568. évi tordai országgyűlés által elfogadott vallásügyi törvény kihirdetésének 450. évfordulójáról a Magyar Posta. A miniatűr alkotás Elekes Attila André grafikusművész tervei szerint a Pénzjegynyomdában készült.

A hat különböző címletet tartalmazó kisív felső sorában a négy lábon járó, növényevő Ajkaceratops kozmai, a kistermetű, legfeljebb pulykaméretű, valószínűleg csapatban vadászó ragadozó Pneumatoraptor fodori, és a Bakony sárkánya, a körülbelül 3,5–4 méter szárnyfesztávolságú, mindenevő repülő hüllő Bakonydraco galaczi látható. Az alsó sorban a 4–4,5 méter hosszú, négy lábon járó, növényevő, páncélos dinoszaurusz Hungarosaurus tormai, a rendszertanilag a modern krokodilok közé sorolható, legfeljebb 1 méter hosszú, rövid, tömpe orrú Iharkutosuchus makadii, és az akkori vizek csúcsragadozóinak számító, moszaszauruszok közé tartozó, de édesvízi környezethez alkalmazkodó Pannoniasaurus inexpectatus tekinthető meg. Az alkalmi bélyegzőt az 1,5 méter hosszú, növényevő, kis szarvval és jellegzetes, papagájcsőr-szerű szájjal rendelkező Ajkaceratops kozmai csőrrésze díszíti.

Bakonyi dinoszauruszok világa kisív és díszboríték, Kép: Magyar Posta

Tekintsünk fel a kisívről és térjünk vissza a jelenbe. A dinoszauruszok 175 millió éven át uralták a szárazföldeket, majd a madarakat kivéve minden képviselőjük kihalt 66 millió éve. Eltűnésük és az első ember megjelenése között több mint háromszázszor több idő telt el, mint az ember megjelenése és a jelenkor között. A tudományos munkákon kívül ma is számtalan könyv, film, játék foglakozik velük, népszerűségük továbbra is töretlen.

(Forrás: Dr. Ősi Attila, Makádi László, Botfalvai Gábor és Bodor Emese Réka: A bakonyi dinoszauruszok csodálatos világa, Budapest 2015)


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.