Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Bankárok a fedélzeten

A Biztosítási és Bankár Kupát 2009. június 6-án és 7-én 13. alkalommal rendezik meg  Balatonkenesén, a Kenese Marina-Port Yacht kikötőben. Az idei verseny érdekessége, hogy először indulnak katamaránok is a kupán, a leggyorsabb kéttestű hajók.

A Biztosítási és Bankár Kupát 2009. június 6-án és 7-én 13. alkalommal rendezik meg  Balatonkenesén, a Kenese Marina-Port Yacht kikötőben. Idén is a BROKERNET Csoport és az UNIQA Biztosító a névadó támogatói az eseménynek. A hagyományokhoz híven a hazai bank- és biztosító szektor vezető cégeinek képviselői szállnak hajóba. Az első versenynapon a Biztosítási Kupán a Nautic hajók pályaversenye zajlik, ahol két futam vár a vitorlázókra. A második napon a túraversenyen küzdenek tovább a versenyzők és bekapcsolódnak a Bankár Kupa résztvevői is. Évről évre nő a hajók száma, míg 1997-ben csupán hat hajó indult, mára több mint 60 hajó és 400 versenyző vesz részt a rangos szakmai regattán. Itt lesznek a Kékszalag esélyes liberák is, a tavalyi győztes Soponyai Géza az Avatar kormányánál pedig címvédésre készül. Az idei verseny érdekessége, hogy először indulnak katamaránok is a kupán, a leggyorsabb kéttestű hajók - a handicap rendszerben induló rajteljárásban - utolsóként rajtolnak majd, de az előrejelzések szerint jó szél várható, így várhatóan hamar az élre törnek majd.

A Bankár Kupát 1997-ben rendezték meg először és akkor is, akárcsak most, a Kenese Marina-Port Yacht kikötő volt a helyszín. Az ötlet Feyér Zoltán és Kovács Gábor fejében született meg, akik olyan egyedi versenyt képzeltek el, ahol a versenyhajók fedélzeten neves bankárok ülnek, akkor 70-es cirkálókkal zajlott a verseny. A versenyt a Hajó Magazin volt szerkesztője Lehóczky Gábor szervezte. 2001-ben a bankárokhoz csatlakoztak a biztosítási szakma képviselői is, így kétnapos versennyé nőtte ki magát az esemény. A 13 éve született ötlet végérvényesen bebizonyította életrevalóságát: a pénzvilág vitorlázást szerető reprezentánsai örömmel találkoznak és küzdenek meg egymással a vízen. A kezdetek óta két szomorú változás is történt, az egyik, hogy az első két verseny főszervezője Lehóczky Gábor 1998 óta, és az ötletadó Feyér Zoltán, pedig 2003 óta már nem lehet velünk. A versennyel rájuk is emlékeztünk.

A BROKERNET és az UNIQA nem csak névadója, hanem aktív résztvevője is lesz a hétvégi versenynek azzal, hogy a BROKERNET-UNIQA VITORLÁS CSAPAT is megméretteti magát a Biztosítási és Bankár Kupán.

PR SELECTION


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.