Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Baráti árakon szórakozhatsz a BalaTone fesztiválon!

Zánkán, július 24-27. között, a hajdani úttörőtábor ismét várja mindazokat, akik teljes pörgésben szeretnének eltölteni néhány önfeledt napot a Balatonnál, nappal sportra vagy strandra vágynak, este pedig koncertekre.

 Hamarosan indul a Zánkai BalaTone Fesztivál, mely a nyári könnyűzenei fesztiválok közül a legbarátibb áron érhető el, programkínálata pedig egyedülálló, hiszen az esti koncertek mellett több, eddig külön megrendezett extrém sport- és sportrendezvényt is magába foglal, na és, persze, mindez a Balaton-parton! 

A Zánkai BalaTone Fesztiválon július 24-27. között földön, vízben és levegőben zajlanak majd az események. Nappal a strand és a Balaton kínálja önmagát a pihenni vágyóknak, de aki adrenalin-dúsabb programra vágyik, megnézheti az extrém motocross-osok bemutatóját vagy azt, ahogy a bmx-es és deszkás riderek bemutatóznak vagy csobbannak a vízbe a Fundango Waterjump óriás rámpájáról. Lesz quadpark, wakeboard-pálya, strandröpi és vizifoci is, illetve idén már a 8. KONA KERÉKPÁROS TALÁLKOZÓT is a fesztiválon belül rendezik meg, de kulturális ízek is színesítik a fesztivál kínálatát: a zánkai múltra emlékeztet például a világ legnagyobb úttörőjelvény-múzeuma, mely erre a négy napra kitelepül a fesztiválra.

Este minden eddiginél jobb bulikkal találkozhatnak a fesztivál látogatói, immár öt színpadon. A klasszikus rocktól az underground és urban style együtteseken át a deszkás zenékig ível a BalaTone lendületes zenei világa. Fellép majd a Beatsteaks (D), a Noisia & Teebee (NL), a The Real McKenzies (USA), a Killa Kela (UK), DJ Vadim (UK), DJ Hyper (UK), a Cagedbaby (UK) a Freeform Five (UK) és a Zion Train (UK), illetve kevés hazai fellépéseinek egyikeként a Tankcsapda, a Quimby és a Paso is, de ott lesz a Kiscsillag, a Kowalsky Meg A Vega, a Belga és a Zagar, hogy csak néhányat említsünk a több mint száz hazai és külföldi fellépő közül.

 A BalaTone a hazai nyári fesztiválok közül a legbarátibb áron kínál sokrétű kikapcsolódást a fiataloknak - a bérlet elővételben 9.900 Ft-ért, a napijegy pedig 4.300 Ft-ért kapható - de nem csupán a belépőjegyek ára megfizethető! Idén 50 forinttal olcsóbb lesz az üdítő, mint tavaly volt, és egy korsó sör ára is 300 Ft alatt marad. Miközben a belépőjegy egyben ingyenes sátorozásra is jogosít, 3000 olyan szálláshely is található a fesztivál területén, melyek kényelmesek, ámde diák-pénztárcával is megfizethetőek, a hajdani úttörőváros épített zuhanyzói és mosdói pedig kulturált higiénés körülményeket biztosítanak. A Zánkai BalaTone Fesztivál tehát magas színvonalú szolgáltatást nyújt a diákok számára is elérhető áron. A Fesztivál számtalan kedvezményt is nyújt: idén a debreceni lakcímkártyával rendelkezők ingyen bulizhatnak a BalaTone-on, de a szülői felügyelettel érkező 14 éven aluliak szintén fizetés nélkül kapnak majd belépőt a kasszáknál.  

Jó zenék, izgalmas sportesemények, jó társaság, Balaton és adrenalin-fröccs nagy dózisban 96 órán keresztül, - ez idén a Zánkai BalaTone Fesztivál. A rendezvény teljes programja a www.balatonefesztival.hu oldalon található.  


 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.