Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Beatinterjúk: a 60-as évek nagy ikonjai egy könyvben!

Megjelent a Beatinterjúk I. című kötet, amelyben a magyar beatzene történetének eddig ismeretlen részletei tárulnak fel. Az Illés, a Hungária, az Omega és a Syrius sztoriját a mellékszereplők, a mára elfeledett közreműködők segítségével mesélteti el a szerző, Bálint Csaba. Ez a könyv egy háromkötetes sorozat első darabja.

"Elsősorban azokat az embereket szerettem volna megszólaltatni, akik nem lettek a későbbiekben országosan ismert sztárok. A történelmet a győztesek írják, de akkor ki ismeri a valóságot? A könyv szereplői szívvel-lélekkel csináltak zenei forradalmat az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején, de aztán a polgári életet választották" - mondta az újságíró, ügyvéd az MTI-nek.

Előzmények...
Bálint Csaba eddig mintegy kétszáz zenészinterjút készített, a Rockmúzeum gondozásában, a Cseh Tamás Program támogatásával kiadott Beatinterjúk I.-ben olvasható beszélgetések az elmúlt években a passzio.hu-n már megjelentek, most azonban összegyűjtve új megvilágításba helyeznek számos fontos részletet a magyar beatzene történetében.

A szerző szerint az interjúalanyok által elmondott információk elsősorban azért értékesek, mert az elfeledett szereplők különböző igazodási kényszerektől mentesen tudták felidézni a vizsgált korszak történéseit. Az ős-Illés zenekar első éveit Nényei Tas, Farkas Ádám, Halász Gyula "Öcsi", a tavaly elhunyt Körmendi János, valamint az alkalmi közreműködő, Hantos Balázs elevenítette fel, a Hungáriáról és elődjéről, a Syconorról Hauer Rezső, a 2013-ban elhunyt Csomós Péter, Sipos Péter, Kertész László és Matlaszkovszky Miklós beszélt, az Omega indulását Kovacsics András "Öcsi", Varsányi István "Gergő", Wittek Mária, Láng Péter, Bánkúti Győző, Kiss Zoltán, Tornóczky Ferenc és Somorjai László mesélte el, a Syrius együttes kialakulásának körülményeit pedig Kelemen András, Vadász Ferenc, Mogyorósi László, Mezei Anikó és Rákosi László idézte fel.

Az elmondottak számos, eddig tényként kezelt információt kérdőjeleznek meg. Láng Péter szaxofonos, Bánkúti Győző trombitás és Kiss Zoltán dobos szavaiból az rajzolódik ki, hogy az Omega nem 1962 szeptemberében, hanem már egy évvel korábban, még Kóbor János nélkül megalakult, az eddig elődnek tekintett Próféta együttes pedig egyáltalán nem is létezett.

"Megkapargattam néhány eddig megkérdőjelezhetetlennek vélt állítást, a kánon bizonyos értelemben újraírásra szorul. A lényeg azonban nem változott, a legendákat szerintem építeni kell, nem lerombolni".

IKONOK

A könyv érdekessége az is, mekkora átjárás volt személyi tekintetben a hatvanas évek első felében a három nagy, az Illés, a Metro, az Omega, valamint a közvetlenül utánuk jövő Hungária között.

"Közösek voltak a céljaik és nagyjából egyformák voltak a lehetőségeik is. Valami mást akartak, mint ami körülvette őket, ezért szövetkeztek egymással. A zene volt a kapocs, az eszköz, a cél pedig a lehető legtágabb autonómia elérése."

Az interjúk készítésénél meghatározó tényező volt, kit tud elérni, hiszen a korszak szereplői közül sokan évtizedek óta külföldön élnek. Voltak, akik azóta nevet változtattak, ketten viszont maguk jelentkeztek Bálint Csabánál, hogy olvasták a korábbi cikkeket a neten és szívesen felidézik ők is emlékeiket. Hozzátette, hogy hangsúlyt fektet a dokumentumok, fotók, plakátok összegyűjtésére.

Illés együttes Kép: wikiedia-Soubor
Visszatérnek a rocklegendák az egykori Ifiparkba
A Várkert Bazár színpadán június 15-től augusztus 26-ig a Piramis évek, a Beatrice, a Mini, a P. Mobil, a Skorpió és a Karthago ad koncertet több, mint 30 év után.

"Még mindig meg tudok lepődni, ha előkerül egy-egy kor dokumentum vagy visszaemlékező, nagyon sok ismeretlen szelete van a korszaknak. Ezeket inkább csak olvasnám a szabadidőmben, de sajnos nem csinálja meg helyettem senki, így kénytelen vagyok én interjúzni, mert a 24. órában vagyunk. A közeljövő kihívása a Metro történetének rendbetétele: hiába része az Illés-Metro-Omega hármasnak, még feltáratlan az a nagyjából tíz év, amíg a pályán voltak" - fejtette ki a szerző.

Bálint Csabának komoly gyűjteménye van különböző koncert- és próbatermi felvételekből a magyar beat- és rockzene múltjából. A hangarchívumból több CD jelent meg, például P. Mobil-kiadványok, a Nagy Feró-antológia, Beatrice-koncertfelvételek és egy Syrius-dupla album. Első kötete Radics Béla a beatkorszakban címmel 2012-ben jelent meg.

A Beatinterjúk I. egy háromkötetes sorozat első darabja. A következő könyvben a Metro, a Dogs, az Atlas, a Sámson, és talán az Echo és a Scampolo története fog szerepelni.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.