Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Bebe is flúgos lesz

Bebe is csatlakozott a 10. jubileumi Flúgos Futamhoz. Az autós kalandverseny nem csak a szórakozásról szól: a szervezők hátrányos helyzetű gyermekeknek segítenek.

Április 23-án rajtol el a jubileumi, 10. Flúgos Futam. A magyarországi jótékonysági kalandverseny célja, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek helyzetére felhívja a figyelmet, valamint részükre adományokat gyűjtsön. A rendezvényhez idén Michelisz Norbert autóversenyző mellett Bebe is csatlakozott.

Bebe is jótékonykodik Kép: sajtóanyag

"A Flúgos Futamban a flúgos szó már meggyőzött, én is jó értelemben flúgosnak tartom magam. Ez lesz az első ilyen versenyem, nagyon várom már, hogy autóba pattanjak és megoldjam a váratlan feladatokat. A másik ami miatt szívesen vállaltam, hogy ezzel rászoruló gyermekek étkeztetését támogathatom. Ha gyermekekről van szó, mindig megszakad a szívem, szívesen segítek a jótékonysági akciókban. Ismert emberként úgy érzem, hogy nem is tehetnék másképp, feladatomnak érzem" - mondta Bebe, aki a Flúgos Futamhoz kapcsolódó árveréshez egyik legszemélyesebb tárgyát, egy koncerteken is gyakran viselt pólóját ajánlotta fel.

A hazai Flúgos Futam ötlete 2009-ben született azzal a céllal, hogy a gyermekek jólétéről gondoskodó szervezetek, vagy alapítványok számára adományokat gyűjtsön. A futam egy olyan vetélkedő, amelyben kreatív fejtörők megfejtésével, állomásról - állomásra haladva kell eljutni a célig. Az elmúlt években olyan szervezetek számára gyűjtöttek már tárgyi- és pénzadományokat, mint például a Fóti Gyermekváros, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány, vagy a Heim Pál Gyermekkórház.

Az idei verseny célja, a Gróf Széchényi Család Alapítvány támogatása, akik az adományokat a rászoruló gyermekek étkeztetésére fordítják. Az idei évben nem csak a versenyre jelentkezők adományai, az adó 1% felajánlása és a nyilvánosan elérhető számlaszámra való utalás növeli az alapítvány lehetőségeit, hanem egy nyilvános árverésen befolyt összeg is segíteni fogja a szervezet működését. Az árverésen többek között hazánk kiváló autóversenyzője, Michelisz Norbert tavalyi verseny overállja és Bebe pólója is kalapács alá kerül.

Flúgos Futam a népszerű autóversenyzővel
Tavasszal rajtol el a jubileumi, 10. Flúgos Futam, melyhez Michelisz Norbert autóversenyző is csatlakozott. A magyarországi jótékonysági kalandverseny célja, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek helyzetére felhívja a figyelmet, valamint részükre adományokat gyűjtsön.

A Flúgos Futam április 23-án rajtol Budapestről és Balatonkeneséig kell eljutniuk a versenyzőknek. A versenyre jelentkezni, valamint az árverésről és az adományozás egyéb módjairól tájékozódni a www.flugos.hu weboldalon és a rendezvény facebook oldalán (www.facebook.com/FlugosFutam) lehet.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.