Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Bedobja nagyágyúit a TV2

November 27-én indul a SuperTV2 legújabb showműsora, a Sztárban Sztár+1 kicsi. Az ország házibulija ezúttal gyerekénekesekkel bővül, Ábel Anita és Csobot Adél mellett pedig Rákóczi Ferenc és Pély Barna alkot véleményt a különleges sztárpárokról.

Pély Barna, Kép: RTL2

A formátum különlegessége, hogy ezúttal a Sztárban Sztár eddigi évadainak hírességei lépnek színpadra olyan gyereksztárokkal az oldalukon, akiket már ismer a nagyközönség. Közkedvelt duetteket adnak elő, népszerű formációk bőrébe bújnak, de olyan is lesz majd, hogy ugyanazt a karaktert alakítják, tehát az adott világsztárból áll majd egy nagy és egy kicsi a színpadon.

Csobot Adél, Kép: TV2

A felnőtt szereplők ugyanakkor nem csak duettpartnerek lesznek, hanem a segítőik is, hiszen ők már az utánzás nagymesterei. A műsorvezető Tilla lesz.

Rákóczi Ferenc elmondta: nagy örömmel vállalta a zsűri szerepét.

- Szeretem az élményfaktort, amit ilyenkor kapok: ha egy produkció - ami mögött komoly munka van – megríkat, megnevettet, meglep, azt mindig vágyom. Ráadásul a gyerekeim imádnak énekelni, szerepelni, és otthon, a Velencei-tó partján ahol élünk, mi is rendezünk előadásokat családi körben. Szóval van némi rutinom a vélemény-nyilvánításban, hiszek az építő jellegű kritikában – mondta a kétgyermekes édesapa. Hozzátette: Izgalmas kísérletnek tartom, hogy a magabiztos énektudással rendelkező gyerekek hogyan oldják meg a hangutánzást, a mozdulatok lemásolását. Felnőttként és gyerekként egyaránt kihívás egy másik előadóművész bőrébe bújni, biztos vagyok benne, hogy ebben a műsorban meglepő átalakulásokat látnak majd a nézők.

A Sztárban Sztár+1 kicsi minden vasárnap 18.50-től élőben lesz látható a SuperTV2 műsorán, és hogy mely sztárpároknak szurkolhatnak majd a nézők, kiderül a Sztárban Sztár vasárnapi fináléjában!!!!!!!!!

Ha rajtam múlna, ezt enném közben!
Szilvás pite! Valami őszi - vagy bármi más - csoda! Télen almával, nyáron meggyel, barackkal készül. Legjobb másnap, amikor a gyümölcs már megpuhította kicsit a tésztát. Próbáld ki! Itt a recept!

 


Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.
6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.