A szépség magában foglalja a harmónia fogalmát, utóbbi pedig jócskán túlmutat a szabályos külső megjelenésen. Az arcát bárki széppé változtathatja rafinált sminkfogások vagy a sebész kése által - ám ettől még nem válik részévé a szabályos vonás. A külső szépség vitatott és múlandó - a belső szépség megkérdőjelezhetetlen és időt álló. Az ember szépsége az előnyös külsőnél jóval bonyolultabb és nehezebben meghatározható fogalom.

Mindnyájunkkal megtörtént már, hogy valaki a megismerés által vált egyre szebbé a szemünkben, elménkben. Léteznek szépséghibák, amiket szexepilnek titulálva esztétikusnak találunk; a fél világ által csodált szabálytalan arcok, melyek semmilyen mérce szerint sem illenek a klasszikus szépség fogalomkörébe. Vagy gondoljunk az úgynevezett mosolygó ráncokra, melyek megítélése egyöntetűen pozitív, mert vidámmá teszik az arcot, huncutságot kölcsönöznek. Ráncainkban is jellemünk manifesztálódik, a szép jellem pedig megszépíti a tulajdonosát.

De miből adódik a belső szépség, a harmónia? Önmagunk és mások feltétel nélküli elfogadásából, az önzetlenség és adni tudás képességéből, de mindenek felett magából a szeretetből.

A szeretet a legjobb kozmetikum, mert kisimítja az aggodalom ráncait, mert ragyogóvá varázsolja az elborult tekintetet, mert mosolyra késztet.

Aki szeret és viszontszeretik, az boldog. Aki boldog, az kiegyensúlyozott és belső harmóniára lel, ami sugárzik róla.

A szeretet az egyetlen képesség, mely megsokszorozza önmagát és felerősödve visszahat forrására.

Ne fukarkodjunk hát a szeretettel, mutassuk ki bátran az érzelmeinket és előlegezzük meg a bizalmat embertársainknak! Ha pedig ettől egyre szebbnek látnak bennünket - az nem pusztán optikai csalódás lesz!